II:évad/13.fejezet • A meghívás

Megjegyzés:Sajnálom, hogy csak most jelentkezem új fejezettel, de mióta dolgozom alig van időm valamire. Végre sikerült megírnom az új fejezetet, de eléggé kis béna lett. A hibákért elnézést kérek, nem fog az agyam, így lehet maradt egy-két hiba. 

Már három hónapos az én kis drága Christinám. Az életünk tökéletes, végre minden rendben van. Rebecca eltűnt az életünkből, és boldogak vagyunk. Reggel miután megetettem gyönyörű kislányom felöltöztettem, majd lementünk Dannyhez.
- Szia - csókoltam meg - Félek ettől az oltástól Danny! - néztem férjemre. Christint ma vinni kell kötelező védőoltásra, és totál kivagyok tőle borulva. A kicsikém biztos sírni fog.
- Szia - csókolt vissza. - Nem kell félni - vette át a lányom.
- De biztos fájni fog neki! A múltkor is nagyon sírt!
- Ő egy kisbaba. Persze, hogy sír, mert nem tud másképp kommunikálni.
- Amikor sír, a szívem szakad meg!
- Nekem is Emily drágám, de ez a természetes.
- Tudom - ittam meg a teámat - Én nem hisztizek - sóhajtottam egy nagyot - túl lesz az injekción, és így védve lesz egy csomó betegségtől.
- Na ki a szép baba, na ki? - csikizte a lányunkat Danny.
- Még jó, hogy hozzád beszélek! - nevettem miközben boldogan néztem őket.
- Te bizony manókám - puszilgatta őt a boldog apuka, majd magához ölelte Cristhinat. - Mondtál valamit asszony??
- Semmit - kuncogtam, majd megcsókoltam férjem - Induljunk a dokihoz. Danny cuki
- Menjünk - bólintotta. - Vezetsz te? Nem adom a lányom!
- Igen vezetek - bólogattam - Addig elkérhetem Christináat, amíg a kabátot ráadom?
- Ühüm.
- Köszönöm szépen - mosolyogtam, majd lefektettem a kanapéra a lányunkat és ráadtam a kabátot - Így ni, nyuszika - pusziltam meg.
Kis kezét az arcomra rakta és nagy szemekkel nézett rám. Megpusziltam, majd hamarosan már az orvosnál voltunk. Megvizsgálták, majd megkapta a szurit. Ahogy számítottam rá sírt szegénykém. Magamhoz öleltem és puszilgatni kezdtem, hogy megnyugodjon. 

Hazaérve lefektettem aludni a kicsikémet. Danny a nappaliban dolgozott, leültem mellé és elkezdtem olvasni a leveleimet. Mikor elolvastam az első emailt felugrottam egy örömkiáltással.

- Sssssssssssss! A lányuk alszik - jött be Daniel. - Na mi az? - kérdezte mosolyogva
-Ja igen! - haraptam az ajkamba - Meghívtak! Engem! Oda! Ott leszek! - mondtam vidáman.
- Hol? Hova hívtak meg?
- A kedvenc festőm, exkluzív kiállítására! Nagyon kevesen kapnak rá meghívót Danny!
- Egy pasi akinek a kiállítására sikeres és szép nők mennek el?
- Igen sikeres, nagyon sikeres! Szinte már mindenhol volt kiállítása! Ja és nem csak nőket hív!
- De rájuk hajt!
- Féltékeny vagy? - ültem az ölébe és felhúztam a szemöldököm.
- Igen..
- Olyan édes vagy - öleltem át a nyakát - De nincs okod féltékenynek lenni. A szívem a tiéd.
- Ja amíg meg találod a művésztársad... Amúgy meg minek rajongsz vetélytársadért?Ez olyan mint ha Britney Spears nagy rajongója lenne Rihannának... Egy sokkal jobb ember rajong valaki szarért..
- Művésztársam - emeltem égnek a tekintetem - Te vagy a társam minden értelemben Daniel! Ne legyél féltékeny, kérlek! Ő egy idős művész, az apám lehetne!
- Hát persze...
- Na - döntöttem homlokom az övének - Ne durcizz már. Te is velem jössz!
- Hogy nézzem, a bájgúnárt, nem kösz...
- Miért vagy féltékeny? Nem bízol bennem?
- Meg is erőszakolhat!
- De nem fog! De ha ez ennyire fontos neked, akkor nem megyek el.....
- Oké, köszi. Te sokkal jobb vagy nála - puszilt meg és távozott.

Pasik, mindenkire féltékenyek, de ha mi csináljuk akkor már az baj. Felmentem a kicsikémhez, betakargattam, majd a babafigyelővel átmentem a műhelyként használt szobába és festeni kezdtem.
- Hali - kopott be a barátnőm.
- Szia Ash - mentem oda hozzá és megpusziltam, majd a kisfiát is.
- Láttam a szomszédból, hogy ég itt a villany. Mi a baj?
- Semmi csak festek egy kicsit.. Oké, nem hazudok hisz jól ismersz. Kaptam egy meghívót a példaképem kiállítására, Danny meg megpukkadt, hogy majd biztos kikezd velem a pasi, meg minek akarok elmenni...
- Az a vén? Arra féltékeny?
- Igen, arra. Pedig én mondtam neki, hogy az apám lehetne a pasas de féltékeny.
- Beszéljek vele?

- Nem kell, majd megpuhítóm valahogy. Esetleg eljöhetnél velem, mert Ő nem hajlandó erre sem.
- Nagyon szívesen! - mosolygott.
- Köszi - mosolyogtam, majd Christina sírni kezdett, ezért átmentünk hozzá - Semmi baj - vettem ki az ágyból - Itt van anyuci.
- Egyem meg, de édeeees. Kis pici. Megfoghatom? - mosolygott a barátnőm.
- Persze, csak tisztába teszem, mert itt kaka van.
- Oké - mosolygott. - Nagyon jó anya vagy, ugye tudod?
- Köszönöm - mosolyogtam Ashleyre, miközben kislányomat a pelenkázóra fektettem- Ő életem értelme.
- És én mi vagyok? - lépkedett be Danny. - Szia Ash.
- Te vagy a másik értelme az életemnek.
Odalépett hozzám és megcsókolt. - Vár valami a konyhába. Fuss le, majd én bepelenkázom a kishölgyet.- Mi az? Mi vár rám? A mosatlan?
- Is. De menj már - nevetett.
- Oké, megyek - nevettem, majd elindultam a konyhába.
Mikor leértem a kedvenc vacsorámat és sütimet véltem felfedezni.
- Én megyek - suttogta a barátnőm. - Ha ebből szex lesz, nem akarom látni.
- Olyan éééééédes - mosolyogtam - Holnap beszélünk Ash.
Megpuszilt, majd távozott és kijött Daniel is a kislányunkkal. - Bocsánatkérésnek elfogadod? - pislogott rám nagy szemekkel.

- Persze, hogy elfogadom édesem - csókoltam meg - De nincs miért megbocsátanom neked. Nem haragudtam rád.
- De tudom... Figyelj, menj el a barátnőddel arra az estére..
- Biztos? Mert nem akarom, hogy emiatt feszültség legyen köztünk.
- Bízom benned, hogy nem lépsz félre...
- Soha nem tennék ilyet - néztem a szemébe - Te vagy a mindenem!
- Akkor mehetsz.
- Köszönöm szépen - mosolyogtam rá - Megetetem Christinat és vacsizhatunk.
- Ugye én is kapok tejecskét?
- Anyatejecskét? - nevettem.
- Igazából csak cici kell... De jár hozzá tej is, tehát igen, anyatejet.
Elnevettem magam, hihetetlen ez a pasi.
- Na jó, ha jó fiú leszel akkor talán kaphatsz
- Immmááádom a melleid.
- Tudom - mosolyogtam és leültem a kanapéra etetni a lányunkat.
- Na jó, én mentem kiverni..
- Daniel!
- Oké, sietek! - nevetett.
- Olyan bolond vagy!
- Ahh-ha..
- Ne csináld már! - nevettem.
- Ahh, ohh szívem - nyögdécselt.
- Danny!!! Ne már - nevettem.
- Ahh.. Jóhl vahn - zilálta.
Miután Christina evett, lefektettem és vacsizni kezdtünk.
- Isteni!
- Akkor jó. Renddeltem.
- Tudom - bólogattam - Nem vagy egy szakács típus.
- Pedig ezt én csináltam..
- Tényleg? - ültem az ölébe - Ne haragudj.
- Hánytól lesz az a valami és mikor?
- Szombaton este hétkor - hajtottam fejem a vállára.
- Oké, majd én vigyázok a babánkra.
- Sietek majd haza nagyon!
- Ashley ott lesz veled, ugye ő nincs belezúgva?
- Ott lesz! Nem vagyok belezúgva!
- Oké, jól van. Na én is ennék.
- Etesselek? - mosolyogtam rá és a villára felszúrtam egy falat husit.
- Nem, köszi.
- Danny, ne haragudj rám. Nem akartalak megbántani.
- Nem bántottál, csak... Olyan rossz ez, hogy nem vagyok művész..
- De az vagy szívem! Olyan csodásan rajzolsz és festesz! Csak a munkád miatt, erre nem.jut időd.
- De legalább jól néz ki a pasi?
- Van vagy ötven éves! Nem néz ki jól! De ha még jól is nézne ki, nem érdekel. Tiéd a szívem és a testem!
- Ne haragudj, hogy ennyire féltékeny vagyok, de érted ő is festő, mint te, és rajongsz érte, a példaképed... Lehet, hogy akár valami festői lelki társad is lesz... Én meg itt vagyok mint egy "csak szerelmed"

- Te vagy a lelki társam Daniel! Rá csak felnézek, mert tetszenek a festményei, csak.a festményei! Semmi mást nem tetszik benne. Ne félj attól, hogy egyszer csak a szerelmem leszel, mert te annál sokkal több vagy. A mindenem, az életem!
- Édes vagy - csókolt meg lágyan.
- Te vagy az édes! - suttogtam az ajkára.
-És hisztis és féltékeny...
- Tetszik, hogy féltékeny vagy! Mert így tudom, hogy szeretsz.
- Igen, nagyon szeretlek.
- Én is téged - simogattam az arcát.
- Elmegyek veled, de megfojtom, ha rád mozdul, jó?
- Rendben van - nevettem - Elmegyek zuhanyozni az ágyban várok rád!
- Okéé, megyek majd.
- Siess - csókoltam meg majd elmentem zuhanyozni

II.évad/12.fejezet - Csodák vannak.

Daniel már hónapok óta kerekesszékben ül, nem javul az állapota pedig a duzzanat lement már. Az orvosok azt mondják, pszichés okai vannak..A jókedve visszajött, és dolgozni is dolgozik, igaz lett egy sofőrre aki mindenben segít neki. Én már a terhességem utolsó szakaszában járok. Már nagyon várjuk, hogy megszülessen a kislányunk. A szobája is készen áll, a kis hercegnőnek, már csak világra kell jönni. Hétfő reggel arra ébredeztem, hogy valami meleg folyik végig a lábamon. Egyből kipattant a szemem, a szívem hevesebben dobogott. Tudtam, hogy eljött az idő. Már csak órák kérdése, és anyuka leszek.  Óvatosan kicsoszogtam a konyhába, ahol férjem épp kávét ivott.
- Jön a baba!- közöltem vele azonnal a hírt, miközben a hasamat simogattam.

- Szuper - mondta durcásan.

- Most, mi a baj? - kérdeztem miközben hívtam Tomot a sofőrt, hogy vigyen be a kórházba.

- Nem lehetek ott a születésénél...- válaszolta férjem, majd a székkel a mosogatóhoz gurult és elmosta a bögréjét. Sajnos, tényleg nem lehet ott velem a szülésnél. Ha tudna járni, akkor ott lehetne, de a szék miatt nem...

- Tudom, de... - csókoltam meg - Szeretlek. Bejössz a kórházba?- néztem rá nagy szemekkel. Furcsa volt, hogy nem vagyok ideges a szülés miatt, hogy nyugodtan beszélgetek a konyhában szerelmemmel miközben, a lányunk már úton van.

- Nem...- felelte röviden a földet sasolva.

- Nem? - kérdeztem vissza. Eléggé rosszul esett.. - Ebben az esetben hívlak, ha megszületett a lányunk.

- Oké. Köszi - mondta és elgurult. 

Gyorsan átöltöztem, hogy mégse pizsamába menjek már a kórházba. Felkaptam a táskám, majd mikor megérkezett a sofőr beültem Tom mellé, és felhívtam legjobb barátnőmet.

- Szia. Zavarlak?- kérdeztem amint a sokadik csörgésre felvette.

- Hajnali ötkor? Á, dehogy... - kacagta álmosan. - Mondd.
Ilyen korán lenne? Nem is vettem észre, hogy még csak most hajnalodik. Szuper, szegény Asht felébresztettem..

- Bocsi....Csak épp szülni készülök..

- Úristen. Máris megyek érted!- mondta teljesen felpörögve.

- Nyugi - nevettem és kifújtam a fájdalmat - Már mindjárt, a kórházban vagyok. De esetleg betudnál jönni? Nem szeretnék egyedül lenni!

- Persze megyek. De miért egyedül?

- Mert Danny nem lehet ott, ezért duzzog és nem jön.

- Oké, most ne törődj vele. Sietek. Puszi - csapta le egyből.

- Köszi - suttogtam, majd hamarosan a kórházban voltam. Egyszerre féltem, és voltam nagyon izgatott… Hamarosan megszületik a kislányom. A kis Christina Silverman. Bárcsak itt lehetne velem Danny... De legalább Ashie itt van.

- Köszi, hogy bejöttél!

- Ez a legkevesebb. Be is megyek veled, ha akarod.

- Megtennéd? - fogtam meg a kezét.

- Persze, ez a legkevesebb,

Az ajkamba haraptam, mert jött egy újabb fájás. Nem érdekel, nem hisztizek. Sokmindenen keresztülmentem. Bármennyi fájdalmat elviselek, miatta. Az orvos többször is benézett hozzám és megvizsgált. Csupán két óra vajúdás után, már a szülőszobán voltam. Soha életemben nem féltem még ennyire. Aggódtam, hogy nem lesz egészséges a kicsikém, habár minden eddigi vizsgálat azt mutatta, hogy jól van.

- Félek - suttogtam legjobb barátnőmnek.

- Tudom, ez természetes, de felesleges.

- Egészséges lesz, ugye? - kérdeztem miközben Ashley megtörölte a homlokom.

- Az lesz, tudod jól!

- Igen, remélem - könnyeztem.

- Ne sírj!

Az elkövetkező percekből csak a fájdalomra és a "nyomjon"ra emlékszem. Életem legszebb hangja volt, mikor a pindurka lányom felsírt.Azonnal elfelejtettem minden fájdalmat, az édes hang hatására.

- Jól van? Egészséges? - kérdeztem egyből.

- Igen, teljesen - mosolygott az orvosom. 

Megvizsgálták, lefürdették a lányom, majd a kezembe adták, ahol azonnal abbahagyta a sírást. Annyira gyönyörű és picike volt. Fel se fogtam, hogy a karomban tartom a picikémet, hogy anya lettem. Hamarosan pedig mar egy kórteremben voltunk, és vártam Dannyt.

Christina Silverman

- Én gyönyörű apróságom - suttogtam a karomba tartott csecsemőnek. 

- Gratulálok, nagyon édes - mosolygott Ashley.

- Köszönön. Mindent köszönök Ash.

- Nagyon szívesen, ez a legkevesebb.

- Imádlak, remélem tudod.

- Én is téged, te lány.

- Megnéznéd, hogy Danny itt van-e?

- Nézem, rögtön.

- Köszi - mosolyogtam és a lányomat nézem.

A lányom is nagy szemekkel nézett.

- Olyan gyönyörű vagy! Apu és anyu mindent megad majd neked.

Ekkor hangos sírásba kezdett. Megijedtem, nem tudtam mi a baja. Ringatni kezdtem a karomban.
- Ne sírj!

Nem hagyta abba, tovább folytatta.

- Éhes lennél? - helyeztem óvatosan a mellemre. Remélem jól csinálom, azt hittem az első szoptatásnál nem leszek egyedül.. Befejezte a sírást és mohón szopizni kezdett.

- Szóval éhes voltál?- kérdeztem tőle boldogan. Fura érzés volt, hogy szopizott.

- Egyél életem.

Mohón folytatta, majd abbahagyta az evést.Óvatosan a vállamhoz emeltem, hogy büfiztessen.

- Na jól lakott? - kérdezte barátnőm, mikor visszaért.

- Igen. Danny?

- Nem láttam, gondolom, kávét vesz.

- Lehet - sóhajtottam és hívni kezdtem.

Kicsörgött, de nem vette fel.Szörnyen megijedtem. Egyből az jutott eszembe, hogy valami történt vele.

- Kezdek aggódni Ash. Nem veszi fel!

- Biztos elaludt, ne aggódj már!

- Nem, biztos nem!

- Elmegyek hozzá, jó?

- Köszi.

A barátnőm elment, majd én is elaludtam. Hamarosan ismét a kislányom sírására keltem fel. Kinyitottam a szemem, és Dannyt pillantoztam meg, amint áll a lányunk ágyánál. Áll a lábain! Megszólalni se mertem, csak néztem őket csendben.

- Szia kicsi lányom, miért sírsz? - vette ki a picikét.

Továbbra is csak néztem a családom.Ez a nap nem is lehetne jobb. A kislányom világra jött, a férjem pedig újra jár! Jelen pillanatban én voltam a legboldogabb ember a Földön, és elhittem, hogy csodák vannak.

- Igen. Apuci vagyok – tette az úját a lánya tenyerébe.

- Danny! - suttogtam.

- Szia - mosolygott rám és elindult hozzám.Igaz kissé bicegett, de a lényeg, hogy járt. Nem a kerekeszékben ült, hanem két lábon járt!

- Te jársz! - mondtam boldogan.

- Járok bizony - adta át. - Szerintem éhes.

- Igen, lehet...De meselj már!

- Erőre kaptam.

- Olyan boldog vagyok! - kezdtem etetni a lányunk.

- Én is - mosolygott. - Annyira édes és pici.

- Igen, és mohó. Hol voltál eddig?

- Járni próbáltam...

- És amint látom, sikerült is - mosolyogtam rá - Más is működik?

- Hm?

- Hát tudod...- vigyorogtam.

- Nem tudom..

- Jól van, majd kiderítjük. Kapok egy csókot?

- Persze - mosolygott és megcsókolt.

Forrón csókoltam vissza, majd az ajkára suttogtam.

- Szeretlek Daniel.

- Én is szeretlek.

- Szülők lettünk!

- Igen azok - mondta boldogan.

- Nézd, milyen picike - nevettem könnyes szemmel.

- Igen, tényleg az.

- Hihetetlen, hogy a kezemben tartom.

- És én is tartottam az előbb - mosolygott.

- Igen, láttam - nevettem.

- Olyan pici és annyira édes. Sok ilyen lesz még, ugye?

- Persze, hogy sok.

- Vagy nyolc, tíz...

- Nyolc, tíz?- kérdezem döbbenten.

- De lehet több is!

- Persze, majd húsz gyereket szülök - kuncogtam.

- Nekem jó - csókolt meg szerelmem.

- Na igen, azt gondoltam.

- Oké, oké, négy-hat is elég - simitott egy tincset a fülem mögé, majd a pici lányunk fejét.

- Majd meglátjuk, hogy alakul.

- Megbüfiztethetem én?

- Persze - mosolyogtam és óvatosan átadtam neki Christinat.

- Gyere apróság, apuci megbüfiztet - tette a vállára. - Ó, ez a finom babaillat.

Olyan édesek voltak. A két legfontosabb ember az életemben. A lányom és a férjem.

- Nagyon jól áll a kezedben.

- Szerintem szeret is itt lenni.

- Biztos vagyok benne. Apu védelmező karjaiban - mosolyogtam és lefotóztam őket a mobilommal. A képet pedig beállítottam háttérképnek. Édes kis drágaságaim. 

- Elaludt - mosolygott elégedetten.

- Kis drágám - mosolyogtam én is - Lefekteted?

- Igen - tette az ágyba és betakarta.

- Gyere ide - tartottam ki a kezem.

Odasétált hozzám.

- Igen?

- Szeretlek, a világon mindennél jobban!

- Én is téged Em, és bocsi, hogy olyan voltam...

- Semmi baj - fogtam meg a kezét.

- Járok, ez hihetetlen.

- Tudtam, hogy sikerülni fog!

- Hát én nem...

- Én viszont igen! Most már, minden tökéletes!

- Igen az - vigyorgott.

- Holnap hazamehetünk.

- Ez szuper. Milyen jó hír jöhet még? - mosolygott majd felvette a telefonját. - Halló?.. igen.. aha jó, ez tetszik... vicces, megérdemelte - nevetett Daniel. - csak így tovább. Visszhall - mondta és lerakta.

- Ki volt az? - kérdeztem kíváncsian.

- Csak üzlettárs..

- Üzlettárs? - húztam fel a szemöldököm.

- Aha. Végre megkapta a csaló, amit megérdemelt.

- Csaló? Már mint Rebecca?

- Nem... - fordult el.

- Danny! Ismerlek...Szóval mit tettetek avval a nővel?

- Nehéz volt a szülés?- terelte el a témát, ami felbosszantott..

- Nem igazán...De válaszolnál?- kérdeztem kissé dühösen. Nem akarom, hogy valami hülyeséget csináljon Danny...

- És ugye egyből felsírt a pici?

- Igen egyből, és makk egészséges, de Daniel ne tereld a témát. Válaszolj a kérdésemre!

- Megyek valami kajáért. Mit hozzak neked?

Ezt nem hiszem el...Nem értem, miért nem beszél...

- Amit, te is eszel.

- Oké kincsem - csókolt meg és távozott.

Tudni akartam mit tettek vele, meg kell tudnom. Mikor visszaért, rámosolyogtam.

- Szóval?

- A kedvenced - rakta le elém.

- Köszi..Danny, kérlek mondd el, mit tettetek Rebecaval. Nem fogok kiakadni, ígérem.

- Nem mondom, oké?

- Miért, nem? - kérdeztem idegesen.

- Életfogytiglant kapott, most boldog vagy?

- Igen, boldog!- feleltem bár, tudtam, hogy ez hazugság. Nem firtatom tovább, majd kiderítem valahogy, az igazságot.

- Oké. Lezárhatjuk?
- Le - bólogattam és enni kezdtem.
Daniel egész nap bent maradt velünk, és az éjszakát is ott töltötte. Szerencsére minden rendben ment, így két nap múlva már otthon lehettünk mind a hárman. Végre gy éreztem, hogy az életem tökéletes irányba halad.

II.évad/11.fejezet • Ne add fel a reményt!

Megjegyzés: Nos megérkezett az új fejezet, sokat gondolkodtam rajta, és csak az utolsó pillanatban jutott eszembe mi is legyen Dannyvel...A folytatással igyekszem, ígérem :)

Az orvos közölte, hogy Daniel felébredt és az agyát nem érte maradandó károsodás, de a többit inkább személyesen mondaná el, de nyugodjak meg, mert Daniel jól van. A hívás után azonnal öltözni kezdtem és  azonnal a kórházba, siettem. Annyira boldog voltam, hogy Danny magához tért. Leparkoltam a kórház előtt, felsiettem a megadott emeletre és megkerestem Dr.Maxfildet.
- Hogy van? - kérdeztem azonnal, minden köszönés nélkül a fiatal orvost.
Bólintott, majd bementünk az irodájába, hellyel kínált, majd miután leültem a fekete bőrfotelbe, Ő is helyet foglalt velem szemben.
- A jó vagy a rossz hírrel kezdjem? - nézett rám barna szemeivel.

Tehát, rossz hír is van. Utálom, ha ezt kérdezik tőlem, hogy a jó vagy a rossz hírt mondják először...
- A jóval, azt hiszem.. - mondtam bizonytalanul.
- Mr. Daniel Silverman lelkileg százszázalékos, jól van és holnap már haza is mehet. Nem vesztett sok vért, viszont... Deréktól lefele lebénult... Ami viszont enyhíti a hírt az az, hogy ez csak átmeneti állapot.
Hirtelen leizzadtam, és minden izmom megrándult. Csak az zakatolt a fejemben, hogy lebénult. A férjem, lebénult.
- Lebénult? - mondta döbbenten, magam elé bámulva.
- Igen, a baleset miatt. Meg kell várni, hogy a duzzanat lemenjen, ami a gerincen keletkezett. Ez maximum ket hónap. Gyógykezelésre, és tornára kell járnia a férjének, és rendbe fog jönni, de csak akkor, ha Ő is akarja és nem hagyja el az akart erejét.
- Értem.... - szívtam be az ajkam. Mennyi csapást kell még elviselnünk, hogy végre boldogan éljünk? - Bemehetek, hozzá? - álltam fel,
- Persze, mehetünk- mondta a Doktor majd a kórteremhez kísért.
- Köszönök mindent Dr. Úr - nyújtottam kezet. Beszélgettünk pár szót, majd bementem szerelmemhez. Már sokkal jobb színben volt mint tegnap, de mikor rám nézett, elsírtam magam. Odaléptem hozzá és megfogtam a kezét.
- Van fogalmad, mennyire aggódtam érted? Hogy azt hittem, meghalsz?
- Neked is szia - suttogta kuncogva.
- Ez nem vicces,Daniel! - mondtam dühösen. Persze nem rá haragudtam, hanem erre a helyzetre, hogy életem szerelme, a férjem egy kórházban fekszik, átmenetileg lebénulva, amiről Ő nem is tud. Nekem kell erősnek lennem, és biztatnom, hogy minden rendben lesz. Letöröltem a könnyeimet, majd a széket az ágy mellé húzva, leültem.
- Hogy vagytok? - nézett rám Danny aggódva.
- Jól, most már jól.
- Akkor jó. Kérek egy csókot.
Felé hajoltam, és megcsókoltam.
- Te, hogy vagy?
- Jól csak nem mozdul a lábam...
Sóhajtottam egyet, majd összeszedtem magam, és ránéztem. Légy erős, Emily, Danielnek szüksége van a támogatásodra...
- Tudom...Átmenetileg, lebénultál..De helyre fogsz jönni! - mondtam bizakodva.
- Mi? Nem Biztos, hogy nem - ült fel.

- Ne izgasd fel magad, kérlek! Jól leszel. Csak pár, hét Danny!
- Emily, ez... Nem, én nem vagyok béna! - mondta idegesen, és láttam a szemén milyen rémült. szívszorító volt, így látni az az erős és kitartó férfit, akit ismerek és szeretek.
- Persze, hogy nem vagy az! - simogattam a kézfejét.
Elhúzta a kezét, és erősen nyomkodni kezdte a lábát, a szívem majdnem megszakadt érte.
- Nem érzem! - nyomkodta tovább, felálltam és lefogtam a kezét, majd a szemébe néztem.
- Nyugodj meg, kérlek. Rendbe fogsz jönni - csókoltam meg - Hamarosan újra jársz majd.
- Soha nem fogok járni
- De igen Daniel! Ne add fel, és küzdj...Ha pedig mégse fogsz járni....Én ugyan úgy szeretni foglak!
- Soha többé. Emily, hagyj el és keress egy rendes emebert!
- Nem, soha! Fejezd ezt be, Daniel! Sok mindenen keresztül mentünk, és mindent legyőztünk, ezt is lefogjuk! - mondtam dühösen. Nem fogom hagyni, hogy elhagyja magát.
- Nem is szexelhetünk többé. Igérd meg, hogy elmész valakihez, ha azt akarod csinálni...
- Annyira, hülye vagy! Látod, ezt? - mutattam a gyűrűmre - Hűséget ígértem és azt, hogy mindig melletted állok majd, amíg csak élünk. Nem tágítok mellőled. Minden rendben lesz, tudom.
- De nem élhetsz szex nélkül...
- Nem is fogok, mivel rendbe jössz. Fejezd ezt be! Világos? - döntöttem homlokom az övének.
- Jól van.
- Holnap, hazamegyünk - simogattam az arcát - Otthon pedig festek tengerparti képeket, így olyan lesz mintha a nászutankon lennénk.
- Nászút - sóhajtotta.
- Ühüm, majd csinálok koktélokat is. Szuper lesz - mondtam mosolyogva, bár nehezemre esett. Valahogy, akkor is jobb kedvre fogom deríteni.
- Hol van az a ribanc? - terelte el a beszélgetést, az őrült nővéremre.
- Azt, hiszem börtönben.
- Hamarosan a hullaházban lesz! - szorította ökölbe a kezét. Megrémiszt, mikor ilyen. De érthető, hogy ennyire utálja Rebeccát, hisz minden szenvedésünk neki köszönhető.
- Nem teszel semmit! ráztam meg a fejem
- De meg fogom ölni!
- Nem fogod.
- De meg fogom. Büdös kurva.
- Édesem, kérlek. Ha megölöd börtönbe kerülsz!
- Nem mindegy? Úgy is béna vagyok...
- Nem vagy, az! - mondtam ingerülten.
- Hagyj most magamra! - meredt maga elé.
- Daniel....
- Kérlek.
- Később, visszajövök - sóhajtottam.
Hazamentem, és a fenti hálószobánkból lepakoltam mindent az egyik lenti szobába. Amíg Danny kerekes székben ül, egyszerűbb ha nem az emeleten vagyunk. A lenti fürdőbe is lepakoltam mindent, valamint a hűtőben is úgy pakoltam a dolgokat, hogy ülve is elérhető legyen minden. Mikor mindennel végeztem, kisírtam magam. Ezután megigazítottam a sminkem, és visszamentem a kórházba. Ám előtte, beugrottam ebédet venni férjemnek. Mikor visszaértem a kórterembe Daniel épp telefonált.
- Nem érdekel, hogy csináljátok, de törjétek el kezét lábát, nyúzzátok meg, mint egy állatot, borotváljátok le a haját, törjétek le a műkörmeit és adjatok neki brokkolit meg spenótot....
- Kivel beszélsz? - suttogtam.
Rám nézett csodás szemeivel, majd leintett.
- Dehogy, azt még élvezné is..  Tökéletes.
Kíváncsian néztem férjemre, miközben leraktam az asztalra a kajás dobozt.

- Minél hamarabb. Hívj, ha van fejlődés. Szia - rakta le. - Milyen kaját hoztál? - mosolygott rám.
- Kivel beszéltél? - kérdeztem kíváncsian és leültem mellé.
- Haverommal.. - felelte vigyorogva.
- Miről? - érdeklődtem tovább
- Nem mindegy? - förmedt rám hirtelen, ami igencsak rosszul esett...
- De, igen.... - haraptam az ajkamba, és próbáltam nem elbőgni magam.
- Sajnálom amiket mondtam.
- Semmi baj - néztem rá- .
- Kicsit begurultam... Félek...
- Tudom - simogattam a kezét - De, minden rendbe jön.
- Igen tudom.
- Szeretlek, és ez örökre így marad.
- Én is téged - simította meg az arcom.
- Ebédet? - mosolyogtam.
- Kérek.
- Rántotthús, sültkrumpli? - nyitottam ki a fehér ételes dobozt.
- Inkább gyros vagy pizza.
Igen, határozottan rendben van, ha már a két nagy kedvencét akarja enni.
- Az, most nincs. Ez van.
- Ez is jó - mosolygott rám.
- Jó étvágyat - adtam oda neki az ebédet.
- Köszi - mosolygott és enni kezdett.
Egész nap vele voltam, és beszélgettünk. Ott akartam maradni éjszakára is, de Danny rám parancsolt, hogy menjek haza és ott pihenjek. Nehéz szívvel, de otthagytam. Hazaérve lezuhanyoztam, majd befeküdtem az ágyba és már aludtam is. Másnap mikor, bementem.Dannyhez már, egy kerekesszékben ült. Olyan rossz volt, így látni, de erősnek kell lennem....
- Szia - csókoltam meg.
- Szia - mondta durcásan.
- Nem is örülsz nekem?
- De neked igen, csak nem tudom, minek a szék..
- Hogy tudj mivel közlekedni...
-Tudok a lábamon is - makacskodott.
- Nem, nem tudsz.
- De - állt fel, majd elborult.
- Daniel, kérlek ne csináld ezt! - mondtam könnyezve, miközben két ápoló visszasegítette a székbe.
- Mit ne csináljak?
- Ezt...
- Ne járjak? Miért ne járjak?
- Mert, jelenleg nem tudsz...
- De tudok, csak mindenki ehhez a rohadt székhez kötöz.
- Szerelmem - guggoltam le elé, és megfogtam a kezét - Nem kötözünk hozzá.
- De mindenki bele akar ebbe kényszeríteni, holott semmi bajom!
- Csak, pár hétre Danny.
- Haza se megyek - mondta durcásan
-De igen, hazajössz és kényeztetni foglak.
- Hagyjál, jó?
- Nem, nem hagylak!
- Elnézést uram, nem akarok bele szólni, de sajnos már ma jön ide valaki, haza kéne mennie - kezdte el masszírozni az egyik nő.
- Hazamegyünk, és minden rendben lesz-  simogattam meg az arcát.
- Jó - mondta durcásan, majd hazamentünk és befeküdt az ágyba.
- Kérsz valamit, enni vagy inni? - ültem le mellé.
- Minek?
- Mit, minek?
- Minek egyek, minek igyak? Béna vagyok, meg kéne halnom..
- Önző vagy, Daniel Silverman! Akkor halj éhen, vagy szomjan. Hagyj el, engem és a gyerekünket! - mondtam dühösen.
- Neked is jobb lenne... Most itt kell engem gondoznod, ráadásul ki se elégíthetlek. Milyen kapcsolat ez? Semmilyen!
- Ez, egy átmeneti állapot! De ha elhagyod magad, soha nem gyógyulsz meg. Szeretlek, és soha nem hagylak el. Érted? Soha! - fogtam közre az arcát, és keményen a szemébe néztem. Miért ilyen makacs?
- Miért nem? Már nem tudok neked semmit adni.
- Szeretlek, te vagy a másik felem. Szerelmet adsz, és biztonságot!
- Hogy adhatnék biztonságot, ha mozdulni se tudok? És szerelmet hogyan? Fel sem áll..
- 6 hét! ennyi idő és helyrjössz!
- Nekem mindegy... Alszok. Jó éjt!
- Jó éjt - sóhajtottam és magára hagytam. Nekiálltam az ebéd elkészítésének, ekkor érkezett meg Ash és a kutyáim. Bobot és Bubut kiengedtem a kertbe játszani, majd leültem beszélgetni legjobb barátnőmmel, egy bögre tea társaságában.
- Szia - öleltem meg barátnőmet.
- Szia - ölelt vissza. - Hogy van?
- Nem a legjobban... Átmenetileg lebénült deréktól lefelé, és nem akar élni...
- Ha nem működik a farok hiszti van - forgatta meg a szemét Ashley.
- Azért, értheő a kiborulása... Nem tud járni, Ashley! Kerekesszékbe kényszerült, én is kilennék borulva!
- De nem így...
- Minden rendben lesz, alszik egy nagyot és másként látja majd ezt az egészet - mondtam könnyes szemmel.
- Jól van, ne sírj - ölelgetett meg.
- Csak, annyira nehéz Ash. Nem tudom mit csináljak, hogy jobb kedve legyen.
- Hülye kérdés.. De nem is érzi... aszt?
- Nem - ráztam meg a fejem - Deréktól lefelé, semmit sem érez a duzzanat miatt, ami a gerincén keletkezett.
- Oh, értem..
- Az orvos azt mondta, hogy egy-két hónap és rendbe jön. Kétnaponta megyünk gyógytornára,ahol segítenek neki.
Ash elég sokéig maradt, és öntött egy kis lelket belém. Miután elkészült az ebéd, bevittem Dannyhez, és megebédeltünk. Ez így ment minden nap. A napokból, hetek, a hetekből pedig hónapok lettek. Hiába jártunk gyógytornára Danny nem igazán javult, pedig a duzzanat elmúlt. Az orvosok szerint, ez azért van mert Daniel nem akar meggyógyulni.......

II.évad/10.fejezet • Újabb csapás.

Szombaton végre összeházasodtunk Dannyvel. Életem legszebb napja volt. Minden tökéletesen alakult, és a felesége lettem. Nászútra azonban, csak kedden indulunk, mivel Danielnek hétfőn egy halaszthatatlan és fontos tárgyalás van. Reggel felébredtem és főztem neki egy kávét, és reggelit is készítettem neki.Épp egy közepes méretű pohárba öntöttem friss narancslevet, mikor lejött életem szerelme.
- Szia - köszöntem neki egy csókkal.

- Jó reggelt, édes kis asszonykám - mosolygott édesen.
- Mikor végzel? - öleltem át a nyakát.
- Négykor - ült le az egyik székre, és az ölébe húzott. 
- Jó soká - lógattam az orrom - Nem, baj eddig elpakolok mindent holnapra. Hisz reggel indulunk a nászútra - mosolyogtam - Úgy várom már!
- Azért végzek ilyen hamar - nevetett.
- A hamar az lenne, ha be se mennél.... - néztem rá nagy szemekkel.
- Muszáj dolgoznom életem. Ha már kieszel a vagyonomból - nevetett.
- Nem is eszek annyit - suttogtam.
- Aha persze. Tegnap még tele volt a hűtő, most meg alig van félig - csókolgatta a nyakam.
- Igen, de ez azért van mert, néhány ételt meg kellett ennem az éjjel, mert mára már nem lett volna jó - kacagtam. Nem tehetek róla, tényleg sokat eszem.. De azt hiszem, ez nem baj az állapotomat tekintve. 
- Hát persze - nevetett ki és a melleimet fogdosta.
- Mit csinálsz? - vigyorogtam.
- Hááát. Vajon? -nézett rám ravaszul.
nem tudom másnál, hogy megy ez de mi az esküvő óta nem bírunk leszakadni egymásról...
- Neked, nem dolgozni kell menned? - haraptam az ajkába.
- Még nem.. Van még időm rád.
- Akkor, miért is kellett korán ébresztenem? - vigyorogtam. Nagyon ravasz a férjecském, nagyon ravasz.
- Hogy szeretkezzünk, mielőtt elmegyek.
- Szóval ha jól értem, szeretnél elmenni, mielőtt elmész?
- Pontosaaaaaan - nevettett.
- Ravasz vagy Mr. Silverman.
- Tudom. De ha nem akarod...
- De, szeretném - simogattam a nyakát.
- Akkor menjünk a szobába.
- Menjünk - csókoltam, meg majd felsiettünk és felfedeztük egymás testét, majd Danny zuhanyzott egyet és elment munkába.

Olyan igazságtalan, hogy dolgoznia kell. De nem baj, ezt a pár órát már kibírom. Holnap már úton leszünk, hogy két hétig pihenjünk a nászútonkon. Elpakoltam a bőröndökbe, majd neki kezdtem az ebéd elkészítésének, ekkor jött át Ash hisz Ő és férje fognak vigyázni a kutyáinkra.

- Szia - öleltem meg.
- Szia, mi újság? Daniel?
- Minden rendben, izgatott vagyok a holnap miatt. Danny dolgozik, ma fontos tárgyalása van. Ezért nem indultunk el vasárnap.
- Ó, értem. Mikor végez?
- Négy - sóhajtottam - Alig várom, hogy itt legyen.
- Ó, értem - felelte és ekkor csengettek.
- Mindjárt jövök - mosolyogtam, majd elsiettem ajtót nyitni. Mikor megláttam a rendőröket, egyből rossz érzés fogott el...
- Jó napot - néztem rájuk - Segíthetek valamiben?
- Ön Mrs. Emily Silverman?
- Igen, én vagyok. Valami baj van, biztos urak?
- Attól tartok, rossz hírt kell közölnöm. A férje Mr. Silverman autóbalesetet szenvedett.
Forogni kezdett a világ, és csak az ismétlődött a fejembe, hogy autóbaleset...
- Micsoda? - kérdeztem sírva - Nem, az nem lehet. Biztos csak tévedés!
- Sajnálom. Jöjjön be velünk.
- Megyek - bólogattam. Olyan fura volt, nem bírtam felfogni ami történt - Hozom a táskámat, és elzárom a gázt - mentem vissza sírva a konyhába.
- Mi a baj Em?- nézett rám Ashie aggódva.
- Danny.. Autóbalesete volt... Nem láttad a táskám? - néztem körbe remegve.
- Szobában. 
- Köszi - szipogtam, majd a vállamra kaptam a táskát. Megkértem Ash-t, hogy majd zárjon be, én pedig bementem a rendőrökkel a kórházba. Mikor odaértünk Danielt még műtötték. Úgy féltem, hogy elveszítem, hogy többé nem láthatom életben.Ott ültem a folyosón, egyedül a gondolataimmal. Természetesen Ash utánam jött.

- Nem mondtak még mindig semmitt... Mi van ha meghalt és nem merik elmondani?- néztem legjobb barátnőmre sírva.
- Hát, az jó lenne - jelent meg vigyorogva Becca..
- Hogy mondhatsz ilyet? - akadtam ki - Egyáltalán mi a francért vagy itt?
- Én okoztam a balesetet. Szenvedj csak ribanc. És első sorból akarom nézni - mondta büszkén, mintha csak a legújabb hódításáról beszélne...
Egyszerűen nem tudtam felfogni a szavait. Hogy tehetett ilyet?
- A börtönben fogsz, megrohadni! Gondoskodom róla! - mondtam dühösen.
- Tönkre tetted az életem! Most én jövök!
- Én tettem tönkre az életed? Akkor te mit tettél? Állandóan megaláztál, bántottál! Az én bűnöm csak annyi, hogy beleszerttem valakibe akit te is szerettél.
- Az esküvönk elõtt pár hónappal megfosztottál a boldogságomtól. A pénztől, a hírnévtől...!
- A pénztől és a hírnévtől?! - emeltem meg a hangom - Szóval ez az oka, hogy tönkrteszel, hogy megölted a kisbabámat, és a férjemet is? A pénz és a hírnév? Hogy lehetsz ennyire alajs és gonosz? - kérdeztem és megpofoztam.
- Igen ez - vágott hason.
Szerencsére nem éreztem semmit. Hasvédőt hordok így nem tud ártani a kisbabámnak.Nem követem el még egyszer ugyan azt a hibát, hogy lehetőséget adjak a bolond nővéremnek, hogy elvegye a kisbabámat.
- Nem árthatsz a kicsimnek!
- Rohadj meg.
- Rohadj meg te! Elintézem, hogy örök életedre egy kicsi cellába legyél bezárva. Hírnevet akartál? Most majd megkapod!
- Nem tudsz nekem ártani, ribikém.
- Majd meglátjuk.. Most pedig menj el, vagy kidobatlak. Mrs. Silverman vagyok, csak egy szavamba kerül és az őrök kidobnak innen!
- Megkaptad a hatalmat, most boldog vagy? Amit én akartam, te elloptad tőlem..
- Szeretem Őt Rebbecca. Tiszta szívemből szeretem, és akkor is szeretném ha szegény lenne.
- Ó, hát persze.
- Tényleg így van, most pedig távozz!
- Megfogod még bánni. Remélem, most - mutatott az orvosra, aki Ashley-vel beszélgetett.
- Meglátjuk ki bánja meg - mondtam, majd az orvoshoz mentem - Hogy van a férjem? Hogy van Daniel? - kérdeztem.
- Önt hívják Beccának?
- Nem, nem engem. Én Emily vagyok, a felesége - mondtam dühösen.
- Ö, Beccát akarja.
- Én lennék - mondta a nõvérem és besasszézott.
- Őt akarja - suttogtam és a fal mentén a földre rogytam.
- Emi, ne aggódj, kérlek - fogta meg a kezem Ash. - Minden rendben lesz.
- Nem - ráztam meg a fejem és a gyűrűmre néztem - Semmi sem lesz rendben. Neki és nekem nem szabad együtt lennünk. Azért történik egyik rossz, mert tiltott a szerelmünk.
- Azért történik, mert Rebecca még itt van. De mostantól minden megváltozik, csak bízz bennem. Észre vetted, hogy eltünt a doki?
- Miért maradt volna itt? Elmondta amit akart. Danny és megkapta akit akart. Én vagy itt a felesleges ember...
- Nem vagy az. Danielnek nincs amnéziája. Ez egy csapda Rebeccának.
- Miféle csapda? - néztem rá.
- A doki szól a lenti rendőrőknek, hogy aki okozta a balesetet, az bent van a sebesültnél - mutatott Ashley a két érkező rendőrre.
- Akkor Danny, nem is hívta Őt... nincs is ébren, igaz?- emeltem tekintetem barátnőmre.
- Sajnos nincs - mondta Ash.
- Engedjenek el! Itt valami félreértés történt - kapálódzott Rebecca.
Tudom, hogy nem szép dolog, de tetszett, hogy a nővérem bilincsbe verve vergődik két rendőr között.
- Nos, ki nevet a végén?- mondtam, majd az orvoshoz sétáltam - Bemehetek a férjemhez?
- Menjen csak.
- Köszönöm - mondtam, majd a kórteremhez vezetett ahol Danny feküdt. Vettem egy mély levegőt és bementem hozzá. A látvány rosszabb volt mint amire számítottam. Sebek borították az arcát, a feje be volt kötve, csövek álltak ki belőle, gépekre volt kötve, és egy infúzió is be volt kötve. Leültem mellé, megfogtam a kezét és zokogni kezdtem.
- Ne merészelj itt hagyni, hallod?! Szeretlek már az első pillanattól kezdve, és szükségem van rád. Nem tudok nélküled élni. Ígérd meg, hogy meggyógyulsz Daniel!
- Biztosan megfog, elkõvetünk mindent - jött be egy nővér.
- Köszönöm - néztem rá - Itt maradhatok vele, vagy nem?
- Az állapotát elnézve, inkább ne.
Az állapotát elnézve ne... Magyarán lehet, hogy megfog halni és ne legyek itt...

- Kérem, ha bármi változás áll be az állapotában, hívjanak. Akár hány óra is van - mondtam, majd leheltem egy apró csókot Danny szájára és elhagytam a kórtermet.
- Na? Felébredt? - kérdezte Ashley.
- Nem - ráztam meg a fejem - Nagyon rosszul néz ki.. Azt hiszem... Azt hiszem, hogy...- zokogtam. Egyszerűen nem tudom kimondani, hogy lehet meghal életem szerelme....
- Holnapra jobban lesz - bólintotta a barátnőm.
- Na és ha nem? Ha nem ébred fel? Mi lesz velem nélküle? - töröltem le a könnyeimet, amik megállíthatatlanul folytak. 
- Jaj, ne sírj már. Minden rendben lesz.
- Aludhatok nálatok? Nem tudok hazamenni, és egyedül maradni.
- Persze, gyere csak.
- Köszönöm - öleltem meg, majd hazamentünk hozzájuk. Bementem a vendég szobába leültem az ágyra és csak bámultam magam elé.Semmi másra nem bírtam gondolni, csak arra, hogy elfogom veszíteni. Hogy közlik velem meghalt, és egyedül maradok a mérhetetlen fájdalommal.

- Hé, hoztam sütit - jött be Toby.
- Köszönöm, nem kérek - töröltem le a könnyeimet - Nem vagyok éhes.
- Terhes vagy, biztos éhes vagy. Hé - ült le mellém és adott egy zsepit. - Egyél, kérlek - ölelt át.
- Nem tudok - suttogtam.
- Régóta a húgomként tekintek rád. Bájj ide a bátyádhoz.
Odabújtam hozzá, és tovább sírtam.Régóta ismerem Ash férjét, és tényleg testvéri a viszonyunk. Jó volt hozzá bújni, és úgy sírni.
- Ha meghalk, nem akarok tovább élni én sem.
- Ha meghal, találsz mást, de nem lesz semmi baja.
- Találok mást? - akadtam ki - Nekem nem kell más... Csak Daniel!
- Minden rendben lesz, nyugodj meg. Gondolj a babára, nem idegeskedhetsz.
- Tudom, de olyan nehéz..- fogtam meg a hasam.
- Tudom - simogatott.
- Oké, nem értem félre - jött be Ashley.
- Köszönök mindent, de most szeretnék egyedül maradni, ha lehet - néztem rájuk.
- Jól van, persze - puszilta meg a homlokom, és itt hagyta a sütit.
- Drágám, te meg ne legyél féltékeny - hallottam a távolodó hangját Tobynak.

Egész éjszaka fent voltam. Nagy nehezen megettem egy szelet sütit, majd járkálni kezdtem a szobába. Hajnali hat volt mikor csörgött a mobilom. Az ajkamba haraptam, és vártam az orvos közleményét....

II.évad/9.fejezet • A nagy nap.

Megjegyzés: Húú végre itt vagyok, és újra jól érzem magam. Valamennyire túljutottam a családi gondokon, és így nagyobb hangsúlyt tudok fektetni a történetre. Szeretnék megint hetente fejezetet hozni, remélem ez sikerülni is fog. Köszönöm akik így is kitartottak a blog mellett. Remélem tetszeni fog nektek az új fejezet.

Hihetetlen, hogy már itt tartunk. Egy nap múlva lesz az esküvőnk. Ahhoz képest, hogy kis esküvőt szerveztünk majdnem száz vendék lesz. Az én részemről Ashley, Sebastain és néhány ügyfél. Danny részéről pedig még több ügyfél, és más senki. Ash szerint az utolsó esténket jegyes párkánt külön kéne töltenünk, de én nem akarom Danny nélkül tölteni az estét.
- Hihetetlen, hogy holnap eljön a nagy nap - sóhajtottam boldogan ropit majszolva. Miközben Asht néztem és gyönyörű kisfiát. Hosszú másfél év áll mögöttem, mögöttünk. Olyan mintha csak pár hét telt volna el, hogy megismertem Danielt.
- Eljön bizony. Megfogod? - mosolygott rám és felém tartotta a három hónapos gyerekét, legjobb barátnőm.
- Lehet? - kérdeztem izgatottan, miközben megmostam a kezem, és szárazra töröltem.
- Persze - bólogatott Ash.
Odaléptem hozzájuk, és óvatosan átvettem a kis Lucast, a keresztfiamat. Annyira imádom ezt a picike emberkét, több festményt is készítettem már róla.
- Hát szia - mosolyogtam rá. Hihetetlen, hogy hamarosan én is anya leszek. Már alig várom. Most járok a tizenkettedik hétben, szóval a vetéléstől már nem nagyon kell félnem. Így elmondhatom Ashleynek.
- Ash - néztem barátnőmre.
- Igen? - mosolygott.
- Öt hónap múlva anya leszek - mondtam boldogan. A hasam egy kicsit már gömbölyödik de a ruhák miatt amit hordok nem látszik. Ezért maradhatott Ash előtt is titok. Jó volt végre elmondani valakinek. Persze Rebecca is tudja, de eddig akkor sem akartam senki másnak elmondani. A nővérem is leszállt rólunk, így azt hiszem nincs mitől félnem.
- Tudom. Vártam, hogy mikor mondod el - nevetett.
- Honnan tudod? - néztem rá kíváncsian és megsimogattam a kisfiú arcocskáját.
- Annyit ettél mostanában egy nap alatt, mint máskor két nap alatt.
- Igen, ez igaz - nevettem - Állandóan eszem...Danny el is nevezett haspóknak.
- Minden nő az, ilyenkor - nevetett.
- Na és minden nőt óvnak a széltől is? Daniel annyira édes. Minden reggel ágyba kapom a reggelit. Elviszi a kutyákat sétálni, bevásárol, hogy nekem ne kelljen.
Igen, a párom nagyon félt és óv. Tudja, hogy nehezen viselném ha ezt a babát is elveszítenénk. Ő a legrendesebb férfi a Földön.
- Toby is így tett - bólogatott. - Nagyon édesek a párjaink.
- Igen azok. Ráadásul majd egy hétig ki sem engedett az ágyból. Nagyon féltünk, hogy Őt is elveszitjük...
- Elhiszem - simogatta a lábam. - De szerencsére semmi gond nincs.
- Igen szerencsére, nincs gond. Holnap összeházasodunk, majd elutazunk egy rövid nászútra és minden rendben lesz - sóhajtottam és az órára néztem. Negyed hat, tehát hamarosan hazaér a munkából szerelmem.
- Mi ne lenne rendben?
- Nem tudom, azt hiszem túl sok rossz történt már velünk, és félek.. Ennyi az egész. De Becca egy ideje békén hagy minket, így nyugodt vagyok.
- Minden rendben lesz, drágám.
- Remélem - sóhajtottam, majd meghallottam, hogy nyílik a garázs - Danny hazaért - ült ki a mosoly az arcomra.
- Legszívesebben a vállamra csapnálak és elrabolnálak, de mivel terhes vagy, megértem, hogy inkább a vőlegényeddel maradnál - kacagta Ash, majd átvette a kicsit és a babakocsiba helyezte.
- Köszi - mosolyogtam - Akkor reggel jössz értem? - kérdeztem mivel, náluk fogok készülődni, valamint Ashley lesz a sofőröm.
- Jövök, persze - puszilt meg.
- Köszi - válaszoltam izgatottan és boldogan miközben kiengedtem őket az ajtón.
- Szia - köszönt el.
Miután elmentek, becsuktam az ajtót a garázshoz siette és Daniel karjaiba vetettem magam.
- Szia - néztem rá csillogó szemekkel.
- Életem, szia - csókolt meg.
- Milyen napod volt? - öleltem át a nyakát.
- Jó, és a tied? - simogatott meg.
- Jó. Itt volt Ashley és Lucas. Mindenáron azt akarta, hogy menjek vele és náluk töltsem az éjszakát, de mondtam szó se lehet róla - ráztam meg mosolyogva a fejem, amitől arcomba csapódtak a tincseim.
- Ó, akkor le kell mondanom a sztriptíztáncosnőt meg az édes hármast.... - szomorkodott.
- Tessék? - húztam fel a szemöldököm - Milyen táncos, és milyen hármas?
- Tudod... Legénybúcsúszex.
- Hát jó, ha ezt akarod - mondtam megbántva - akkor megyek és összecsomagolok, te pedig olyan legénybúcsút tartasz amilyet csak akarsz...  Hiába tudom vagy sejtem, hogy viccel akkor is rosszul esik. Azt hiszem a terhességi hormonok a hibásak.
- Ó, kicsi szívem, most mi a baj? - húzott magához.
- Semmi - nyeltem vissza a könnyeimet - Bulizz csak..
- Kicsim, minden pasi ezt csinálja az esküvője előtti éjszakán, de nekem meg sem fordult a fejembe. Csak el akartam menni pár haverral sörözni meg beszélgetni, de akkor nem megyek, hanem maradok veled és vigyázok rátok - fogta meg a hasam.
- Ne haragudj, hisztis vagyok - szipogtam - Menj nyugodtan - néztem a szemébe. Nem lehetek önző...
- És hagyjalak egyedül? Előbb halok meg!
- De mehetsz - csókoltam meg - Nem.akarlak megfosztani ettől a bulitól.
- Maradj - mondta, majd elvonult és pár perc múlva vissza is jött. - Toby tíz percen belül itt lesz, és a barátnődnél alszol.
- Oké - bújtam hozzá - Vigyázz magadra, nagyon. Holnap a feleséged akarok lenni. Küldj majd sms-t ha hazaértél.
- Ashley-nek küldök, és ha ébren leszel, elmondja neked, jó?
- Ühüm - bólogattam - Elpakolok pizsamát meg egy-két holmit. A gyűrűket és a személyid ne hagyd itthon holnap. Az inged, a nadrágod, a zakód a széken. Alsógatyát és zoknit is tettem oda. A nyakkendő mellett van az asztalon. A cipőd meg a szék alatt.
- Jól van szerelmem, a holnapi nap tökéletes lesz, ne aggódj.
- Tudom, a feleséged leszek - suttogtam az ajkára.
- Az bizony - csókolt meg.
Ezután elmentem lezuhanyoztam gyorsan, majd elraktam a táskámba egy pizsamát és mindent amire csak holnap szükségem lehet. Parfüm, zsebkendő, varrókészlet, mobil, töltő és még néhány dolgot. Toby hamarosan meg is érkezett. Daniel kikísért a kocsihoz.
- Akkor megyek is... Érezd jól magad a bulin. Szeretlek - csókoltam meg.
- Menj. Szeretlek.
Hamar meg is érkeztünk Ashleyékhez. Barátnőm éppen fürdette a kisfiát. Lepakoltam a vendégszobába, majd átvettem a pizsamám. Később szólt Ash, hogy menjek velük vacsorázni. Bár jól éreztem magam a társaságukban, csak Dannyra tudtam gondolni. Vacsora után visszavonultam a szobába és Ash is velem tartott. Hosszú ideig beszélgettünk a terhességről, szülésről, és anyaságról. Tudom, hogy készen állok rá.  - Kaptál már sms-t? - kérdeztem egy idő után Asht.
- Neked nem aludnod kéne? - felelt kérdéssel a kérdésemre,
- Nem...Ő se alszik..  - tiltakoztam és bevágtam a durcit.
- Aludj már, kérlek.
- Miért?
- Mert aludnod kell. Ki kell pihennend magad! - győzködött Ashie.
- De nem tudok. Addig nem, amíg nem tudom, hogy Danny éppségben hazaért.
- Kérlek, Em.
- Nem tudok aludni Ash....
- Hidd el, ha lefekszel és lehunyod a szemed, már alszol is - mondta és csipogott a teleonja.
- Ő az? Ő írt?  - kérdeztem izgatottan miközben az órára néztem. Este tíz volt.
- Igen. "Hazaértem, minden oké. Mondd meg Emily-nek." - olvasta fel a rövidke üzenetet barátnőm
- Akkor felhívom! - nevettem és a mobilom után nyúltam.
- Hívd - nevetett Ashley és elhagyta a szobát.
Mosolyogva hívtam fel szerelmemet,amint felvette bele is szóltam
 - Már vége is a bulinak?
- Igen vége, de te miért nem alszol? - kérdezte.
- Mert hiányzol, és mert izgulok.
- De most már tudod, hogy jól vagyok. Aludj, kérlek.
- Jó - sóhajtottam - Szeretlek Danny.
- Én is szeretlek kicsim.
Elköszöntem tőle, majd álomra hajtottam a fejem. Azt hittem, hogy nem fogok tudni aludni az izgatottságtól, de más nem hagyott aludni, illetve mások... Miután felvettem a fülest, a nyugtató zene percek alatt elaltatott, ám már reggel hétkor fent voltam.
- Jó reggelt - szökdécseltem ki a konyhába vidáman.
- Jó reggelt - köszönt vissza a fiatal pár.
- Nos? Elkészültetek? Mehetünk? - pörögtem száz fokon. Az idő mesés, a hangulatom remek.. Tökéletes lesz ez az esküvő.
- Hét óra van! Hova akarsz menni? - akadt ki legjobb barátnőm.
- A temolomba! Ma van az esküvőm! - vágtam rá azonnal miközben egy virágmintás bögrébe egy kicsi kávét öntöttem.
- De még vagy öt óra múlva.
- Ó...Az még nagyon sok!
- Az - ásított a barátnőm.
- Felhívom Danielt nehogy elkéssen! - kortyoltam a kávéba.
- Emily, gyilkos vagy! - nyöszörögtem Ash és a férjéhez bújt.
- Mi? Miért? - kérdeztem idegesen.
- Pihenj már. 10kor vár a fodrász...
- Nem tudooook. Reggelizek, utána megyek a fodrászhoz.
- Ahogy óhajtod...
- Én olyan izgatott vagyok - pörögtem fel teljesen.
- Ühüm - nyöszörögte Ashley.
- Ha éjszaka nem.rosszalkodtatok volna olyan sokáig, most nem.lennél álmos! - csúszott ki a számon. Igen már nem vagyok olyan prűd, hogy elpiruljak ettől a témától..
- Hm?
- Jaj ne csináld már - vigyorogtam - Nem vagyok süket...
- Jól van, de nem lehet neki ellenállni.
- Aha...Na de mindegy, miután felvettem a fejhallgatót elaludtam.
- Bocsi - bújt jobban szerelméhez.
- Semmi baj - kuncogtam - Már csak néhány óra és nászéjszaka - tapsikoltam.
- És még én vagyok a kanos - nevetett Toby.
- Hütsd le magad, fél órája fejeztük be - mondta Ashley.
- Oké elég legyen! Én is itt vagyok!
- Bocsi.
- Semmi baj - nevettem és enni kezdtem.
- Jó étvágyat.
Alig vártam, hogy végre elkezdjek készülődni. Fél tíz után indultunk el a fodrászhoz ahol kaptam egy szép kontyot. ezután a smink és a manikűr következett. A készülődéssel gyorsan telt az idő, és hamarosan azon kaptam magam, hogy teljes "harci díszbe" állok a templomban a tükör előtt.
- Hogy festek? - fordultam Ash felé mikor már a ruha is rajtam volt. 

- Gyönyörű vagy szívem, ugorhatnánk egyből a nászéjszakára? - hallottam meg Danny hangját.
- Te , hogy kerülsz ide? Nem lenne szabad még látnod! - rémültem meg - Ez szerencsétlenséget jelent!
- Nem vagyok babonás - húzott magához egy csókra. - Hogy vagytok? Ettetek eleget? - simogatta a hasam.
- Igen ettünk - mosolyogtam - Tudsz róla, hogy nagyon szexi vagy? - vigyorogtam rá. Képtelenség rá haragudni... Megértem, hogy belógott meglesni, már én is nehezen bírtam nélküle.
- Tudom, szerinted miért van rajtam mindig öltöny? - jelent egy egy féloldalas mosoly az arcán.
- Mert cégvezető vagy?

- Nem, hanem mert marha dögös vagyok benne - kacagta.
- Kis egoista - nevettem és megcsókoltam - Itt az idő!
- Az oltárnál találkozunk - csókolt meg.
- Pontosan - mondtam izgatottan, majd miután távozott megszólalt a zene.
Amint elindultam az oltár felé, csak Őt láttam. Nem tudom kik mellett haladtam el, hogy kik voltak jelen. A paphoz érve megfogtuk egymás kezét és teljesen megszűnt a külvilág. Hallottam, hogy a szertartás elkezdődött, de a szavakat nem fogtam fel. Elmondtuk eskünket, majd a boldogító igent is kimondtuk. Végül a gyűrűk is a helyükre kerültek. Olyan gyorsan történt az egész, még jó, hogy lesz a ceremóniáról felvétel mert fogalmam sincs mik hangoztak el, csak abban vagyok biztos, hogy feleség lettem. A templomból átmentünk a lagzi színhelyére egy luxushotel kertjébe.
- A feleséged vagyok - mondtam boldogan, mikor már a lagzin a nyitó táncot jártuk. Egy szép lassú számra.
- A feleségem vagy - csókolt meg forrón.

Hihetetlenül boldog voltam, de valami azt súgta ejtek még könnyeket a bánat és fájdalom miatt.....