II.évad/12.fejezet - Csodák vannak.

Daniel már hónapok óta kerekesszékben ül, nem javul az állapota pedig a duzzanat lement már. Az orvosok azt mondják, pszichés okai vannak..A jókedve visszajött, és dolgozni is dolgozik, igaz lett egy sofőrre aki mindenben segít neki. Én már a terhességem utolsó szakaszában járok. Már nagyon várjuk, hogy megszülessen a kislányunk. A szobája is készen áll, a kis hercegnőnek, már csak világra kell jönni. Hétfő reggel arra ébredeztem, hogy valami meleg folyik végig a lábamon. Egyből kipattant a szemem, a szívem hevesebben dobogott. Tudtam, hogy eljött az idő. Már csak órák kérdése, és anyuka leszek.  Óvatosan kicsoszogtam a konyhába, ahol férjem épp kávét ivott.
- Jön a baba!- közöltem vele azonnal a hírt, miközben a hasamat simogattam.

- Szuper - mondta durcásan.

- Most, mi a baj? - kérdeztem miközben hívtam Tomot a sofőrt, hogy vigyen be a kórházba.

- Nem lehetek ott a születésénél...- válaszolta férjem, majd a székkel a mosogatóhoz gurult és elmosta a bögréjét. Sajnos, tényleg nem lehet ott velem a szülésnél. Ha tudna járni, akkor ott lehetne, de a szék miatt nem...

- Tudom, de... - csókoltam meg - Szeretlek. Bejössz a kórházba?- néztem rá nagy szemekkel. Furcsa volt, hogy nem vagyok ideges a szülés miatt, hogy nyugodtan beszélgetek a konyhában szerelmemmel miközben, a lányunk már úton van.

- Nem...- felelte röviden a földet sasolva.

- Nem? - kérdeztem vissza. Eléggé rosszul esett.. - Ebben az esetben hívlak, ha megszületett a lányunk.

- Oké. Köszi - mondta és elgurult. 

Gyorsan átöltöztem, hogy mégse pizsamába menjek már a kórházba. Felkaptam a táskám, majd mikor megérkezett a sofőr beültem Tom mellé, és felhívtam legjobb barátnőmet.

- Szia. Zavarlak?- kérdeztem amint a sokadik csörgésre felvette.

- Hajnali ötkor? Á, dehogy... - kacagta álmosan. - Mondd.
Ilyen korán lenne? Nem is vettem észre, hogy még csak most hajnalodik. Szuper, szegény Asht felébresztettem..

- Bocsi....Csak épp szülni készülök..

- Úristen. Máris megyek érted!- mondta teljesen felpörögve.

- Nyugi - nevettem és kifújtam a fájdalmat - Már mindjárt, a kórházban vagyok. De esetleg betudnál jönni? Nem szeretnék egyedül lenni!

- Persze megyek. De miért egyedül?

- Mert Danny nem lehet ott, ezért duzzog és nem jön.

- Oké, most ne törődj vele. Sietek. Puszi - csapta le egyből.

- Köszi - suttogtam, majd hamarosan a kórházban voltam. Egyszerre féltem, és voltam nagyon izgatott… Hamarosan megszületik a kislányom. A kis Christina Silverman. Bárcsak itt lehetne velem Danny... De legalább Ashie itt van.

- Köszi, hogy bejöttél!

- Ez a legkevesebb. Be is megyek veled, ha akarod.

- Megtennéd? - fogtam meg a kezét.

- Persze, ez a legkevesebb,

Az ajkamba haraptam, mert jött egy újabb fájás. Nem érdekel, nem hisztizek. Sokmindenen keresztülmentem. Bármennyi fájdalmat elviselek, miatta. Az orvos többször is benézett hozzám és megvizsgált. Csupán két óra vajúdás után, már a szülőszobán voltam. Soha életemben nem féltem még ennyire. Aggódtam, hogy nem lesz egészséges a kicsikém, habár minden eddigi vizsgálat azt mutatta, hogy jól van.

- Félek - suttogtam legjobb barátnőmnek.

- Tudom, ez természetes, de felesleges.

- Egészséges lesz, ugye? - kérdeztem miközben Ashley megtörölte a homlokom.

- Az lesz, tudod jól!

- Igen, remélem - könnyeztem.

- Ne sírj!

Az elkövetkező percekből csak a fájdalomra és a "nyomjon"ra emlékszem. Életem legszebb hangja volt, mikor a pindurka lányom felsírt.Azonnal elfelejtettem minden fájdalmat, az édes hang hatására.

- Jól van? Egészséges? - kérdeztem egyből.

- Igen, teljesen - mosolygott az orvosom. 

Megvizsgálták, lefürdették a lányom, majd a kezembe adták, ahol azonnal abbahagyta a sírást. Annyira gyönyörű és picike volt. Fel se fogtam, hogy a karomban tartom a picikémet, hogy anya lettem. Hamarosan pedig mar egy kórteremben voltunk, és vártam Dannyt.

Christina Silverman

- Én gyönyörű apróságom - suttogtam a karomba tartott csecsemőnek. 

- Gratulálok, nagyon édes - mosolygott Ashley.

- Köszönön. Mindent köszönök Ash.

- Nagyon szívesen, ez a legkevesebb.

- Imádlak, remélem tudod.

- Én is téged, te lány.

- Megnéznéd, hogy Danny itt van-e?

- Nézem, rögtön.

- Köszi - mosolyogtam és a lányomat nézem.

A lányom is nagy szemekkel nézett.

- Olyan gyönyörű vagy! Apu és anyu mindent megad majd neked.

Ekkor hangos sírásba kezdett. Megijedtem, nem tudtam mi a baja. Ringatni kezdtem a karomban.
- Ne sírj!

Nem hagyta abba, tovább folytatta.

- Éhes lennél? - helyeztem óvatosan a mellemre. Remélem jól csinálom, azt hittem az első szoptatásnál nem leszek egyedül.. Befejezte a sírást és mohón szopizni kezdett.

- Szóval éhes voltál?- kérdeztem tőle boldogan. Fura érzés volt, hogy szopizott.

- Egyél életem.

Mohón folytatta, majd abbahagyta az evést.Óvatosan a vállamhoz emeltem, hogy büfiztessen.

- Na jól lakott? - kérdezte barátnőm, mikor visszaért.

- Igen. Danny?

- Nem láttam, gondolom, kávét vesz.

- Lehet - sóhajtottam és hívni kezdtem.

Kicsörgött, de nem vette fel.Szörnyen megijedtem. Egyből az jutott eszembe, hogy valami történt vele.

- Kezdek aggódni Ash. Nem veszi fel!

- Biztos elaludt, ne aggódj már!

- Nem, biztos nem!

- Elmegyek hozzá, jó?

- Köszi.

A barátnőm elment, majd én is elaludtam. Hamarosan ismét a kislányom sírására keltem fel. Kinyitottam a szemem, és Dannyt pillantoztam meg, amint áll a lányunk ágyánál. Áll a lábain! Megszólalni se mertem, csak néztem őket csendben.

- Szia kicsi lányom, miért sírsz? - vette ki a picikét.

Továbbra is csak néztem a családom.Ez a nap nem is lehetne jobb. A kislányom világra jött, a férjem pedig újra jár! Jelen pillanatban én voltam a legboldogabb ember a Földön, és elhittem, hogy csodák vannak.

- Igen. Apuci vagyok – tette az úját a lánya tenyerébe.

- Danny! - suttogtam.

- Szia - mosolygott rám és elindult hozzám.Igaz kissé bicegett, de a lényeg, hogy járt. Nem a kerekeszékben ült, hanem két lábon járt!

- Te jársz! - mondtam boldogan.

- Járok bizony - adta át. - Szerintem éhes.

- Igen, lehet...De meselj már!

- Erőre kaptam.

- Olyan boldog vagyok! - kezdtem etetni a lányunk.

- Én is - mosolygott. - Annyira édes és pici.

- Igen, és mohó. Hol voltál eddig?

- Járni próbáltam...

- És amint látom, sikerült is - mosolyogtam rá - Más is működik?

- Hm?

- Hát tudod...- vigyorogtam.

- Nem tudom..

- Jól van, majd kiderítjük. Kapok egy csókot?

- Persze - mosolygott és megcsókolt.

Forrón csókoltam vissza, majd az ajkára suttogtam.

- Szeretlek Daniel.

- Én is szeretlek.

- Szülők lettünk!

- Igen azok - mondta boldogan.

- Nézd, milyen picike - nevettem könnyes szemmel.

- Igen, tényleg az.

- Hihetetlen, hogy a kezemben tartom.

- És én is tartottam az előbb - mosolygott.

- Igen, láttam - nevettem.

- Olyan pici és annyira édes. Sok ilyen lesz még, ugye?

- Persze, hogy sok.

- Vagy nyolc, tíz...

- Nyolc, tíz?- kérdezem döbbenten.

- De lehet több is!

- Persze, majd húsz gyereket szülök - kuncogtam.

- Nekem jó - csókolt meg szerelmem.

- Na igen, azt gondoltam.

- Oké, oké, négy-hat is elég - simitott egy tincset a fülem mögé, majd a pici lányunk fejét.

- Majd meglátjuk, hogy alakul.

- Megbüfiztethetem én?

- Persze - mosolyogtam és óvatosan átadtam neki Christinat.

- Gyere apróság, apuci megbüfiztet - tette a vállára. - Ó, ez a finom babaillat.

Olyan édesek voltak. A két legfontosabb ember az életemben. A lányom és a férjem.

- Nagyon jól áll a kezedben.

- Szerintem szeret is itt lenni.

- Biztos vagyok benne. Apu védelmező karjaiban - mosolyogtam és lefotóztam őket a mobilommal. A képet pedig beállítottam háttérképnek. Édes kis drágaságaim. 

- Elaludt - mosolygott elégedetten.

- Kis drágám - mosolyogtam én is - Lefekteted?

- Igen - tette az ágyba és betakarta.

- Gyere ide - tartottam ki a kezem.

Odasétált hozzám.

- Igen?

- Szeretlek, a világon mindennél jobban!

- Én is téged Em, és bocsi, hogy olyan voltam...

- Semmi baj - fogtam meg a kezét.

- Járok, ez hihetetlen.

- Tudtam, hogy sikerülni fog!

- Hát én nem...

- Én viszont igen! Most már, minden tökéletes!

- Igen az - vigyorgott.

- Holnap hazamehetünk.

- Ez szuper. Milyen jó hír jöhet még? - mosolygott majd felvette a telefonját. - Halló?.. igen.. aha jó, ez tetszik... vicces, megérdemelte - nevetett Daniel. - csak így tovább. Visszhall - mondta és lerakta.

- Ki volt az? - kérdeztem kíváncsian.

- Csak üzlettárs..

- Üzlettárs? - húztam fel a szemöldököm.

- Aha. Végre megkapta a csaló, amit megérdemelt.

- Csaló? Már mint Rebecca?

- Nem... - fordult el.

- Danny! Ismerlek...Szóval mit tettetek avval a nővel?

- Nehéz volt a szülés?- terelte el a témát, ami felbosszantott..

- Nem igazán...De válaszolnál?- kérdeztem kissé dühösen. Nem akarom, hogy valami hülyeséget csináljon Danny...

- És ugye egyből felsírt a pici?

- Igen egyből, és makk egészséges, de Daniel ne tereld a témát. Válaszolj a kérdésemre!

- Megyek valami kajáért. Mit hozzak neked?

Ezt nem hiszem el...Nem értem, miért nem beszél...

- Amit, te is eszel.

- Oké kincsem - csókolt meg és távozott.

Tudni akartam mit tettek vele, meg kell tudnom. Mikor visszaért, rámosolyogtam.

- Szóval?

- A kedvenced - rakta le elém.

- Köszi..Danny, kérlek mondd el, mit tettetek Rebecaval. Nem fogok kiakadni, ígérem.

- Nem mondom, oké?

- Miért, nem? - kérdeztem idegesen.

- Életfogytiglant kapott, most boldog vagy?

- Igen, boldog!- feleltem bár, tudtam, hogy ez hazugság. Nem firtatom tovább, majd kiderítem valahogy, az igazságot.

- Oké. Lezárhatjuk?
- Le - bólogattam és enni kezdtem.
Daniel egész nap bent maradt velünk, és az éjszakát is ott töltötte. Szerencsére minden rendben ment, így két nap múlva már otthon lehettünk mind a hárman. Végre gy éreztem, hogy az életem tökéletes irányba halad.