12.fejezet • A látogatás

Megjegyzés: Sajnálom, hogy csak most jövök kedden akaram új fejit rakni, de nem úgy jött össze... A tegnapi PLL rész meg teljesen lesokkol így nem volt kedvem írni. De ma összedobtam az új fejit, remélem azért tetszeni fog:)
Reggel a mobilom csörgése ébresztett fel. Álmosan bontakoztam ki Daniel ölelő karjaiból. A telefonomért nyúltam és megnéztem ki hív, Rebecca volt az.
 - Szia Becca - köszöntem neki.
 - Szia húgicám, ugye nem ébresztettelek?
- De igen - dörzsöltem meg a szemem - De nem gond.
- Képzeld, azért hívtalak, hogy pár nap és otthon vagyok. És képzeld, az ország másik végében találtam neked egy galériát - mondta boldogan.
 - Susmuss - suttogta Daniel és a melleimmel kezdett játszani.
 - Ez nagyszerű - mondtam és felsóhajtottam, miközben próbáltam leállítani Dannyt. Ám, ő nem vette a lapot és lejjebb haladt.
 - Ugye milyen csodás? Igaz messze van a mi városunktól, de te már csak ilyen utazó személyiség vagy. Mennék veled én is és Daniel, aki akkor már a férjem lesz. Meg neked is szerzünk egy pasit...
 Ekkor Danny, hirtelen a nyelvével kezdett kényeztetni. Ez a pasi egyszerűen hihetetlen. Annyira gonosz tud lenni néha..
 - Aha....
 - Vasárnap estére hazaérek. Szeretlek húgica.
Danny gyorsított.
- Én ish téged - nyögtem fel.
 - Úristen húgi, asztmás rohamod van?
- Nem... Izé Szia - tettem le a telefont - Daniel!
- Hm? - nézett fel rám.
- Telefonáltam....
- Tudom, egy kis ribanccal. Élveztem volna, ha belenyögöd a telefonba a nevem.
- Danny Ő a nővérem, és végre rendes velem. Szeretném ezt a dolgot hétfőn normális megbeszélni vele.
 -Az normális, ha meglátja, hogy szeretkezünk?
- Nem, nem az Daniel. Rebecca eléggé kiszámíthatatlan, nem akarom, hogy hyülyeséget csináljon ha nem rendesen adogoljuk be ezt neki.
 - Oké, oké. Felfogtam
- Szeretlek - mosolyogtam rá.
- Jól van, jól van. Én is.
 - Feküdj le, le foglak festeni - mondtam lelkesen.
 - Most? - pislogott rám.
- Nem lehetne... - elgondolkozott. - Húsz perc múlva?
- De igen, lehetne. Miért mi dolgot van? - kérdeztem kíváncsian.
- Nézz már le....
- Hova le? - tettem az ártatlant.
 - Ide - húzta magára a kezem.
 - Mit szeretnél? - suttogtam az ajkára.
 - Téged - csókolt meg vadul.
Ledöntött az ágyra, majd egy forró szeretkezés után felöltöztünk.
- Maradj így - csókoltam meg.
- Fekve?
- Igen fekve - mondtam nevetve.
- Hmm... Feszítsek is? - vigyorgott, majd megmutatta a bicepszét.
 - Hát ha így bírsz maradni órákon keresztül, akkor igen.
 - Áh hagyuk - feküdt ki.
 - Csak lazulj el.. akár aludhatsz is - álltam a vászon mögé.
- Rendben - mondta és a szemembe nézett.
 - Ha így nézel nem fogok tudni koncentrálni - mosolyogtam még mindig. Annyira szeretem ezt a férfit, soha nem akarom elveszíteni Őt.
- Hogy nézek? - mosolygott.

- Hát így... Nem tudom megfogalmazni.. Vagyis a szemed tükrözi az érzelmeidet, a vágyaidat és ez zavarba hoz.
 - Jaaa, zavar, hogy újra, azt akarom?
 - Fogd be - dobtam neki az ágy végén lévő párnát - Maradj csendben, így nem fogok tudni végezni, pedig ezt a festményt szeretném ma magammal vinni.
 - Hova mész??
- Sebastianhoz, tudod akiről tegnap meséltem neked. Megszeretné nézni néhány festményem
. - Akit szerzett neked anyád?
- Most ez miért így mondod? Segíthet nekem, igazán nagy művésszé válni. Híres emberek falán lóghatnának a képeim!
- Ezt én is elintézhetem... Annak a pasinak a szeme se áll jól... Csak az ágyába akar tudni...
- Nem akar. Csak segítene szeretne, mert tetszenek neki a munkáim! - Én ezt nem hiszem el... - nyavalygott. - Most mi a baj?
- Többet akar... Rázd le, majd én segítek.
 - Nem tehetem. Ha úgy látom,hogy azt akarja akkor megszakítom vele ezt a tárgyalási folyamatot.
 - Oké... Na akkor én alszok. Szólj, ha kész a mestermű.
- Most megsértődtél?
 - Nem. Te mondtad, hogy aludhatok...
- Á tudom már mi a gond. Te féltékeny vagy! - mondtam komolyan de belül jó érzéssel töltött el a dolog. Nem felelt semmit, csak hümmögött.
- Hmm? - bújtam be mellé az ágyba.
 - Nem festesz? - suttogta.
 - Nem. Ilyen morcos képet nem örökítek meg.
 - Pedig valamit vinned kell a ficsúrnak...
- Majd viszek tájképet.
- Ok.
- Ne durcizz már. Ez nekem nagyon fontos.
- Jól van, mondtam, hogy oké. Sóhajtottam egyet majd kimásztam az ágyból.
 - Még is lefestelek,mert most nem lehet veled beszélni.
- Hogy feküdjek? - mosolygott rám.
 - Így tökéletes vagy - mosolyodtam el én is.
- Akkor jó.
Nekiálltam a képnek és szinte az egész napot átfestettem.
 - Megnézed? - kérdeztem és elvégeztem az utolsó ecsetvonásokat. Magát os odafestette
 - Hát persze. Muti - jött oda.
- Naaa? - kérdeztem izgatottan.
- Azt ez... Ez nagyon jó. Hú, de ezt akarod elvinni?
 - Aha, ha már ilyen jó lett - csókoltam meg - Most hagyom száradni a festéket, majd később becsomagolom.
 - De ne már... Ezt akarod elvinni.. Ettől tuti beindul...
 - Miért? - húztam fel a szemöldököm
- Nincs rajta semmi olyan. Ott fekszel félmeztelen, én meg ott fekszem a mellkasodon. A csupasz hátam látszik és ennyi..
- Azok nem is látszanak - mondtam nevetve.
- De ott a vonal, ahol a két kis drágaság összeér, mert összenyomja a két karod..
 - Képzelődsz.
 - Vizuális vagyok és kívánlak...- suttogta a fülembe.
 -Mennem kell - pusziltam meg, majd készülődni kezdtem. Másfél óra múlva már Sebastian ház előtt álltam három hatalmas képpel.
- Ha ezt tudom, érted megyek - mondta, mikor kinyitotta az ajtót.
 - Elhoztak idág, szóval - mosolyogtam rá.

- Ja akkor jó. Na gyere be.
 - Köszi - mondtam majd bementünk a hatalmas nappaliba - Tudom tegnap azt mondtam nem festek nagyon embereket, de most még festettem egyet és azt is elhoztam.
 - Ezek... Ezek csodálatos. Biztos, hogy nem vagy hivatásos festő?
 - Foglalkozásomat tekintve természetesen az vagyok, de többre vagyom mint egy-két megrendelés.
Sebastian tanulmnyozni kezdte a képeket, majd hirtelen rám nézett.

- Holnap egy találkozó az apámmal?
 - Nekem megfelel, köszönöm Sebastian - mondtam boldogan. Ekkor megszólalt a csengő. - Ó, bocsi. Elfelejtettem, hogy ma is jön... - Az édesapád? - kérdeztem izgatottan. - Igen ő. De ha nem vagy felkészülve, elbújhatsz .
- Azt azért nem - mondtam nevetve.
 - Rendben. Szia apa - hallottam meg a srác hangját.
Miután túl voltunk a bemutatkozáson Sebastian édesapja alaposan megnézte a képeket.
 - Nagyszerű munkák Miss Morgan. Holnap beszélek a többi elnökkel, és meglátom mit tehetek.
 - Igazán megtisztel uram. - Köszönöm apa. Én is ezt mondtam a hölgyeménynek, hogy gyönyörű, kifinomult művek - húzott magához, majd a szemembe nézett. - Akár csak maga a művész - suttogta és megcsókolt......