Megjegyzés: Szörnyen sajnálom, hogy most hozom az új fejezetet, de sajnos olyan dolgok történtek itthon ami teljesen padlóra küldött és még fel kell dolgoznom. Hogy mi ez a dolog, arról nem szívesen írok. A fejezet már meg volt írva, de nem volt erőm feltenni. A vége elég összecsapott lett, ezt kérlek nézzétek el nekem. Ebben az évben próbálok még hozni fejezetet!
A kórházból hazafelé vettük az irányt, bér útközben megálltunk egy étteremnél és vettünk vacsorát amit otthon fogunk elfogyasztani. Úgy éreztem magam, mintha egy hét telt volna el a kávézói eset óta. Mikor Danny leparkolt a garázsban, a kutyáink farok csóválva, és ugatva siettek elénk. Megsimogattam őket, majd szerelmem bevitte a vacsoránkat, én pedig adtam kis kedvenceinknek friss vizet, és kutyatápot. Miután kezet mostam, és átöltöztem nekiültünk kajálni. Danny ölében ülve vacsoráztam, majd mikor jóllaktam a vállára hajtottam a fejem.
- Nem is mondtam. Lehet, megvan az oka miért viselkedtek velem így a szüleim és Rebecca – szólaltam meg. A nagy sürgés forgásban ki is ment a fejemből ez a fontos dolog.
- Igen, és mi az oka? – ölelt magához szorosan a vőlegényem.
- Ma leszólított egy nő a kávézóban, és mutatott egy képet ami olyan 25 éve készült, egy másik nővel volt rajta aki pont úgy néz ki mint én. Elvileg Ő az anyám, az igazi... – meséltem el neki a dolgot. Egyszerűen nem tudom felfogni ezt az egészet.
- Szóval te örökbe fogadott vagy? Hisz ez mindent megmagyaráz! – nézett rám.
- Nem igazán örökbefogadott. Elvileg az igazi édesanyám, a nevelőapám testvére.
- Ő mindig is rendes volt, velem legalább is. Az a nő meg Rebecca az elvontak... Csak azt nem, értem, hogy miért mondtak le rólad a szüleid.
- Az édesanyám meghalt, apámat pedig nem tudom... – sóhajtottam. Igazából azt se tudom, hogy igaz-e az egész. Nekem most már csak az számít, hogy boldog legyek a férfival akit szeretek. Persze azért jó lenne tudni az igazat.
- Ó, kincsem. Akarod, hogy megkeressük? – hallottam meg szerelmem hangját.
- Ühüm - bólogattam - Szeretném megtudni, hogy mi a teljes igazság. Azt hiszem holnap elmegyek apához... Mármint aki felnevelt.
- Rendben életem - csókolgatta a nyakam.
- Ha kiderülne, hogy nem vagyok Rebecca testvére az mindent megváltoztatna, azt hiszem.
- Meg bizony. Hiszen te nagyon rendes vagy.
- Tudom - nevettem.
- És jó tudni, hogy a leendő gyermekeinknek nem egy hárpia a nagynénjük.
- Nos igen - kuncogtam - Szerinted mikor jön össze? – haraptam az ajkamba. Igaz eddig azt hittem, hogy nem akarok többé terhes lenni, és megleszek gyerek nélkül. De amikor megláttam a kicsi emberkét Ash karjaiban rájöttem, hogy mindennél jobban vágyom rá. Nem beszélve arról, hogy Daniel a világon a legodaadóbb férfi. Odafigyelt, hogy nem csináljak hülyeséget, és ne szedjek fogamzásgátlót. Kicserélte a pirulákat vitaminokra. Melyik másik férfi tenné ezt meg? Semelyik.
- Hát gyakorolhatnánk – jelent meg a száján egy kaján vigyor.
- Most ettünk - mosolyogtam - Moccanni se bírok.
- Neked nem is kell, majd én leszek felül. Csak fekszel és szétnyitod a lábaid- pimaszkodott.
- Olyan bolond vagy - csókoltam meg hevesen, melynek következtében a szék felborult és a földre estünk. Nevetve döntöttem a homlokom Danny homlokának.
- Nem, úgy látom te akarsz felül lenni, kis dominám - nevetett Danny, majd forrón megcsókolt és megsimogatta az arcom. - Ha, most még nem akarod, nem kell. Aludhatunk előtte egyet, de ha ma már nem is csináljuk azt sem bánom.
- Olyan édes vagy. Szeretlek Danny - suttogtam.
- Én is téged.
- Tudom, érzem. Azt hiszem ha nem találkoztam volna veled, akkor most is olyan lennék mint régen voltam.
- De találkoztál és itt vagyunk egymásnak örökre és még tovább.
- Mindig zavarba hozol, ha ilyeneket mondasz - fogtam meg kipirult arcomat.
- Pedig most még nem is elemeztem a szép telt kebleid, a jó illatod, a finom ízed.
- Daniel! Ha ilyeneket mondasz elégek!
- És a kézimunkád...
- Fejezd be - nevettem és egy csókkal fojtottam belé a szót.
- Bár a nyelv játékod még nem ismerem.. - temetett maga alá komoly arccal.
- Élvezed, hogy zavarba hozol? - öleltem át a nyakát.
- Nem. Most csak céloztam - mondta még mindig komolyan.
- Vettem a célzást, de nem tudok mit tenni – szívtam be az ajkam.
- Dehogy nem. Hamm bekapod.
- Nem - nevettem - Kapd be te.
- Hát az nehéz lenne - nevetett és megcsókolt. - Ugye, tudod, hogy csak vicceltem?
- Persze, hogy tudom - simogattam meg az arcát - Gyere kövessük a kutyáink példáját.
- Csináljuk kutya pózban?- kerekedtek el a szeme.
- Micsoda? - húztam fel a szemöldököm - Nem, dehogy is! - kacagtam - Menjünk aludni.
Hihetetlen ez a pasi. Az agya csak a szex körül forog, de imádom. Fel se fogom, hogy a felesége leszek.
- Jaaaaaaaa - kapott a fejéhez. - Hát jó.
- Imádom a humorod - álltam fel.
- Én meg téged - kapott ölbe és úgy vitt el az ágyig.
- Ha nem vigyázol megszokom ezt a fajta ágyba hozatalt- poénkodtam, miközben betakaróztam.
- Akár meg is szokhatod felőlem.
Nem aludtam valami jól. Féltem, hogy mi vár rám. Reggel megsétáltattam Bobo-t és Bubut, adtam nekik reggelit, vettem egy frissítő zuhanyt, majd azon kaptam magam, hogy szerelmemmel úton vagyunk apám irodája felé. Apám titkárnője nem akart minket beengedni a luxusirodába, de Daniel sikeresen rávette. Hol leültem a székbe, hol felálltam és idegesen járkáltam. Alig vártam, hogy megérkezzen.
- Na és ha nem mond semmit? – aggodalmaskodtam.
- Akkor megverem.. – felelte könnyedén szerelmem.
- Azért azt ne.
- Miért ne?
- Mert nem szeretem az erőszakot – fogtam meg a kezét.
- Jól van, nem teszek semmit. De befenyíthetem?
- Be - bújtam hozzá.
- Tudod, hogy úgy sem tudnám megtenni.
- Tudom - leheltem egy csókot a nyakára.
- Úgy szeretlek - csúsztatta a kezét a hasamra.
- Én is téged. Alig várom, hogy Mrs. Silverman legyek.
- Az leszel, hamarosan.
- Hamarosan bizony. Holnap elkezdem szervezni. De ugye tudod, hogy nem akarok nagy esküvőt? – öleltem át a nyakát mosolyogva.
- Én sem akarok.
- Akkor jó. Szeretném ha Bobo és Bubu is a részese lenne a nagy napnak.
- Legyenek ők a koszorús lányok? - nevetett ki.
- Akár - kacagtam.
- Jól van, ezt hagyjuk.
- Már nem akarod az esküvőt?- szorult össze a szívem.
- De akarom, csak a két kutya.. Nem túlzás?
- Hát jó, akkor nem...
- Csak mert az mégis csak... Olyan olyan...
- Milyen? - ültem fel nevelőapám asztalára.
- Ez egy esküvő szerelmem és nem az állatokról szól. Imádom őket, de nem oda valók, hiszen ők állatok, mi meg emberek vagyunk – csúsztatta kezét a combomra.
- Igen tudom. De olyanok mintha a gyerekeim lennének.
- Jó, azért mondtam, hogy ezt ne most beszéljük meg. Mikor jön az apád? – terelte el a beszélgetést.
- Nem tudom. Szerintem hamarosan.
- Úgy imádlak - döntött le az asztalra. - Olyan szexi vagy! - csókolt meg vadul.
Váratlanul ért a támadása, de jól esett. Hihetetlen, hogy már nem jövök zavarba ilyen dolgoktól.
- Mit... csinálsz? - kérdeztem két csók között.
- Csak élvezlek - csókolt tovább vadul. - Beindultam.
- Igen azt látom - túrtam a hajába.
Rám mosolygott és a melleimet csókolgatta.
- Danny - sóhajtottam és a hajába túrtam.
Csak folytatta és folytatta. Az inge után nyúltam és elkezdtem kigombolni azt.
- Ezt nem szabadna - vigyorogtam.
- Csak csókolgatlak, ez miért baj? – nézett rám nagy ellenállhatatlan szemekkel.
- Mindegy, csak folytasd.
- Köszi - vigyorgott és folytatta.
- Khm - hallottam meg egy krákogó férfi hangot.
- Apa - ültem fel és lefejeltem Dannyt.
Valószínűleg Ő meg se éreztem, de nekem eléggé fájt.
- Minek köszönhetem a megtiszteltetést? – nézett rám majd Danielre.
- Beszélnem kell veled - másztam le az asztaláról miközben megfogtam sajgó fejemet.
- Terhes vagy? - kerekedtek el a szemei.
- Nem - komorultam el.
- Mi a gond kincsem? - kérdezte.
- A húgod, Emily lánya vagyok? - kérdeztem kertelés nélkül.
- E... Emily vagy – mondta és láttam, hogy elsápadt.
- Igen tudom, hogy ez a nevem. Arra vagyok kíváncsi, hogy igaz-e, hogy nem ti vagytok az igazi szüleim?
- Ezt honnan veszed kicsim?
- Onnan, hogy találkoztam egy nővel aki elvileg az édesanyám legjobb barátnője volt. Szóval igaz?
- Nekem nincs húgom..
- De volt.. Láttam a fényképet a nőről, a hasonlóság közte és köztem több mint véletlen! Hallani akarom az igazat!
- Ha le akarsz minket tagadni, tedd – sértődött meg.
- Egy pokol volt az életem a feleségednek és Rebeccának köszönhetően. Ennyivel tartozol nekem.
- Igen, nem vagyok az apád. De legalább felneveltelek, nem úgy mint az a semmirekellő, részeges drogos, aki felcsinálta a kishúgom és lelépett...
- És hálás vagyok ezért neked, mert te legalább jó voltál hozzám. Mindig is te leszel az apám - öleltem meg - De miért nem mondtad el eddig? Miért hagytad, hogy így viselkedjenek velem? Miért utáltak? – tettem fel kérdéseimet, amire már olyan régóta keresem a válaszokat.
- Igazából nem is téged utáltak, hanem engem. Hiszen, mióta a húgom megtudta, hogy terhes, minden percet vele töltöttem és alig voltam a feleségemmel meg a kis Beccával... Utána ugye megszülettél és hozzám kerültél... A drágám számára teher volt téged is szopiztatni, de megtette. Aztán egyre többet és többet foglalkoztam csak veled, míg velük kevesebbet... Utána mikor már nem volt annyira szükséged rám, ugye egyre többet dolgoztam, ami kár volt, mert a csajok elhatározták, hogy tönkre teszik az életedet, mert veled foglalkoztam helyettük... Ha tehetném, mindent másképp csinálnék. Elváltam volna, és csak veled foglalkoztam volna. Ketten éltünk volna, mint apja-lánya... Sajnálom Emily, az én hibám...
- Ketten, vagyis hárman - néztem Dannyre - Együtt legyőzhetjük őket, és boldogak lehetünk.
- Kicsim, én szeretem mindkettőjüket és nem tudnám elhagyni őket. De mindig számíthatsz rám.
- Persze, hogy szereted Őket - léptem hátrább - Miért is számítottam másra...
- Velük éltem le az életem.
- Tudom. De ezek szerint nem számít, hogy milyen gonoszak és kegyetlenek, ugye?
- Csak veled azok..
- Tönkre tették az életemet. Rebecca megölte a kisbabámat, de persze fogd csak az ő pártjukat, hisz ők az igazi családod én csak egy hallott nő lánya vagyok aki egy drogos alkoholista apától származik - mondtam sírva és elhagytam az irodát.
- Mire jó ez? - hallottam meg Daniel hangját, ahogy veszekszik a nevelőapámmal.
- Mi mire jó? - kérdezte apám - Szeretem a családomat..
- És Emily-t?
- A nevelt lányomat?
- Nem!! A húgát.
- A húgom volt, persze, hogy szerettem! - akadt ki.
- Akkor a lányát, miért utálja?
- Nem utálom, nem hallottad mit mondtam, az előbb? Szeretem Őt is pont úgy mint a feleségemet és a lányomat.
- Emily-nek egy kész pokol volt az élete a két szajha miatt! És tudja mit? Most látta utoljára Emily-t, mert maga is csak olyan, mint ők...
- Azt nem te döntöd el!
- Igen, tény és való, hogy nem én döntök. De kétlem, hogy Emily többet látni akarja magukat...
- Nagyon rossz hatással vagy rá!
- Én vagyok rá rossz hatással? - emelte meg a hangját, pedig ritkán szokta. - Nem nekem köszönhető, hogy találkozott a hajdani húga legjobb barátnőjével. Egyáltalán nem is értem magát. Ha minden igaz, amit mondott. Miért engedte, hogy úgy viselkedjenek Emily-vel, ha annyira szerette? Hogy szerethet egyszerűen egy akkora hárpiát, mint a felesége.
- Mert nem hárpia. Emilyvel egy kicsit szigorúbb volt de ennyi!
- Kicsit szigorúbb volt? - csapott az asztalra valaki. Gondolom Daniel.
- Egy gonosz boszorkány volt, aki tönkre tette a nevelt lánya életét. Mindenkitől tiltotta, nem engedte soha sehova, nem barátkozhatott senkivel, nem járhatott abba a suliba, ahova akart, nem ismerte el a tehetséget. Utálta. Csoda, hogy nem próbálta meg megölni!
- De próbálta...Ahogy nem rég mikor már veled volt. Vagy elfelejtetted már, hogy hónapokkal ezelőtt mikor veszekedtetek öngyilkos akart lenni?
- Eltért a tárgytól. Én arról beszéltem, hogy az a némber, csoda, hogy nem akarta megölni Emily-t. Miért terel?
- Nincs időm erre Daniel. Mindjárt fontos tárgyalásom lesz, szóval Szia.
- Gondolhattam volna, hogy egy pszichopata az a nő!
Nem értettem már megint semmit, de legalább az igazat megtudtam. Nem az Ő gyerekük vagyok, Rebecca nem a nővérem. Mikor kijött Danny a nyakába borultam.
- Menjünk haza semmi keresnivalónk itt.
- Megyünk, de én dolgozok kincsem.
- Muszáj? - néztem rá könnyes szemmel
- Kéne, de ha nem akarod, nem megyek be.
- Nem akkor menj csak..... De ha lehet akkor veled tartok.
- Gyere, nyugodtan - csókoltam meg.
- Nem fogok zavarni?
- Nem, dehogy.
- Amíg te vezéreskedsz, addig én rajzolok.
- Pontosan. Látod, nem zavarjuk egymást.
Hamarosan már a irodában voltunk. Danny leült dolgozni én pedig vele szembe kezdtem firkálgatni.Kicsit később bebillegett a titkárnője, s társalogni kezdtek Daniel-lel.
Felhúztam a szemöldököm és végigmértem a csajt. Túl rövid szoknya, túl nagy mellek. Túl közvetlenek egymással. Elhúztam a szám és dobolni kezdtem a asztalon.
- Nem. Megmondtam Smith-nek, hogy mikor jöjjön. Nem pakolgathatja át, el vagyok havazva. Max. későbbre, de hamarabb biztos nem jó- szólalt meg Daniel.
- Rendben Danny, akkor visszahívom - csavargatta a csaj a haját, majd segg rázva kitipegett.
- Ez meg ki? – akadtam ki.
- A titkárnőm - mosolygott rám és folytatta a munkáját.
- A titkárnőd? - álltam fel és az asztalához sétáltam - Odáig van érted, feltűnt?
- Hm? - nézett rám értetlenül, majd megláttam, hogy takargat egy papírt.
- Azt mondtam, hogy a titkárnőd - ültem fel az asztalra - Odáig van érted. É szeretnék innentől kezdve a személyi asszisztensed lenni.
- Kicsim, neked pihenned és festened kell. Nem pedig asszisztensként dolgoznod. Mellesleg, ha mind a ketten itt vagyunk, ki vigyáz a kutyákra? Sara egy órával előttem és egy órával utánam távozik. Neked is ezt kéne tenned. Megtennéd?
- Oké - sóhajtottam - De akkor kérd meg, hogy ne így öltözködjön. A melle majd kiugrik abból a felsőből, nem beszélve a mini szoknyájáról...
- Nekem jó, ha ő ezt szereti...
- De nekem nem! Sokkal jobban néz ki mint én.....
- Jobban? Szerintem undorító, hogy kirakja mindenét..
- Tényleg - húztam magamhoz a nyakkendőjénél fogva.
- Aha - bólintott.
- Mit rejtegetsz előttem Daniel Silverman? - suttogtam az ajkára.
- Nem rejtegetek. Dolgozok.
- Mi volt az a papír amit eldugtál?
- Semmi.
- Unatkozom - haraptam az ajkamba és tovább csavargattam a nyakkendőjét.
- Akkor menj haza. Bobo és Bubu már biztos hiányolnak.
- Nem - másztam le az asztalról, és bezártam az irodája ajtaját.
- Miért zártad be?
- Nem is tudom - kezdem el kigombolni a felsőmet - Olyan meleg van itt.
- Meleeeg? Akkor csináljunk huzatot.
- Mindegy, hagyjuk - öltöztem vissza.
- De tényleg - mondta és kinyitotta az ablakot. - Na, most jobb?
- Nem jobb Daniel! Égek a vágytól!! Te pedig teszel rám magasról...
- Hm? - értetlenkedett újra.
- Nem szeretsz már, igaz? - pityeredtem el.
- Dehogynem szeretlek, kincsem - karolt át.
- Akkor miért nem akarsz engem?
- Akarlak. Miért ne akarnálak? – értetlenkedett.
- Mert...mert itt utalgatok arra, hogy mit akarok de te nem veszed észre...
- Dehogynem. Mondtad, hogy meleged van és kinyitottam az ablakot..
- De nincs melegem Danny!
- De azt mondtad...
- Mit nem értesz azon, hogy akarlak itt és most?
- Mit akarsz?
- Komolyan nem érted?- akadtam ki.
- Mondd ki - vigyorgott rám.
- Á szóval tudod miről van szó - öleltem át a nyakát.
- Neeem. Ezért várom, hogy kimondd.
- Szeretkezni akarok - suttogtam az ajkára.
- Olyan izgató hallani - fektetett fel az asztalra.
- Szeretnéd ha újra kimondanám?
- Igen - kezdett el vetkőztetni.
- Szeretkezni akarok veled Daniel - suttogtam érzékien.
Daniel férfiassága meg is mozdult erre a mondatra. Elmosolyodtam, majd eloldoztam a nyakkendőjét, és kigomboltam az ingét. Hamarosan pedig már a nyelvével, s az ujjaival kényeztetett. A hajába túrtam és nyögni kezdtem. Még szerencse, hogy hangszigetelt az irodája.Egyre csak fokozta és fokozta tempót.
- Dannyh - ziláltam.
- Igen? - vigyorgott le rám.
- Akarlak....
- Itt vagyok - vigyorgott és tovább körözött bennem.
- Tudod, hogy értem...
- Nem.
- Akarom az izédet – suttogtam.
- Mi izémet? – vigyorgott gonoszul - Mondd ki.
Magamhoz húztam és a fülébe súgtam. Erre csak elégedetten elmosolyodott és már mozgott is bennem. Simogatni kezdtem, a hajába túrtam. Élveztem, hogy együtt vagyunk.Miután elmentünk David a fejét a melleim közé fúrta.
- Hé! Óvatosan...
- Hmm - jött a válasz.
- Óvatosan, mert fáj. Túl sokat markolásztad és most fájnak.
- Mmmm - morogta a melleim közül.
- Most duzzogsz? – nevettem.
- M-m.
- Ez mit jelent? – nevettem egyfolytában
- Mmmm - folytatta és mélyebbre fúrta a fejét. Tehát nem akar elszakadni a melleimtől.
- Danny, tényleg fájnak! - szisszentem fel.
- Bocsi - állt fel.
- Semmi baj- csókoltam meg, majd felöltöztünk, és folytattuk tovább a munkát. Ő a cégvezetést, én pedig a rajzolást.
Nagyon jó rész volt. :) Minél hamarabb a kövit! ;)
VálaszTörlés