II/évad - 6.fejezet • Mozgalmas nap

 Megjegyzés: Sziasztok! Végre itt vagyok az új fejezettel. Ha már ma Mikulás van kedveskedtem nektek az új résszel. Remélem tetszeni fog. Ami fontos mostantól visszatérek arra, hogy vasárnaponként jövök friss fejezettel. Jó olvasást. A kis táblát pedig fogadjátok szeretettel ;)

Egyszerűen nem fogtam fel amit mond és amit látok. Azt hittem, hogy álom az egész, de nem nem az. Könnyek szöktek a szemembe a boldogságtól a torkomban pedig egy gombócot éreztem ami megakadályozott a beszédben így csak bólintottam.
- Szeretlek életem - húzta fel a gyűrűt az ujjamra.
- Én is téged - mondtam nagy nehezen sírva a boldogságtól. Megnéztem a gyűrűmet melyen egy csodálatos gyémánt díszelgett, körülötte meg egy csomó kicsike.
 

 Soha nem láttam még szebbet és pont illik az ujjamra. Átöleltem a nyakát és forrón megcsókoltam.
- Olyan boldoggá teszel kincsem - suttogta az ajkaimra, s forrón csókolt vissza.
- Te is engem - mosolyogtam - Érzem, hogy mostmár semmi rossz nem jöhet - túrtam bele a hajába.
- Nem is fog jönni életem - csókolt tovább, de ekkor befutott a két kutya.
Elnevettem magam majd felültem és megsimogattam a kis drágaságokat.
- Nyomás lefeküdni fiatalság! - pusziltam meg a bamba fejüket.
Bubu vakkantott egyet és rám ugrott. Olyan imádnivalóak mind a ketten, és nagy szeretetet képesek adni.
- Én is szeretlek! - kacagtam és megsimogattam a füle tövét.
Lihegett egy kicsit, majd újra nyalogatni kezdett.
- Annyira édes vagy, de aludnod kell fiatalúr!
Erre levonyított, Bobo meg a farkánál fogva húzni kezdte a társát.Kidőltem a kanapéra és annyira nevettem, hogy ismét elkezdett folyni a könnyem. Hihetetlen miket művelnek ezek az állatok. Boldogságot hoztak az életembe, semmi pénzért nem vállalnék meg tőlük.
- Édesek - mondta Daniel, miután lefektette a két kutyát.
- Azok - fogtam meg az oldala ami a sok nevetéstől már fájt.
- Rég nevettél ennyit - mosolygott szerelmem és lehuppant mellém a fekete bőrkanapéra.
- Igen elég rég - bújtam hozzá  - Szokj hozzá, hogy mostantól ilyen leszek.
- Ennek örülök. És most? Szeretkezünk? - vigyorgott.
- Hááát - gondolkoztam el - Nem is tudom uram, tudja nagyon elfoglalt vagyok. Mindjárt megnézem a hátáridőnaplómban, hogy ráérek-e - szórakoztam vele. A lánykéréstől teljesen felszabadultam. Nem is tudom mikor éreztem magam ilyen jól utoljára.
- Nem érdekeeel.
- Nem? - ültem az ölébe vigyorogva.
- Nem - simogatta az arcomat.
- Ebben az esetben - néztem mosolyogva a szemébe és elkezdtem eloldozni a nyakkendőjét.
- Jó válasz.
- Tudom - nevettem és forrón megcsókoltam. Hamarosan már a hálószobánkban az ágyunkon voltunk. Elég sokáig élveztük egymás közelségét, majd elaludtunk. Reggel mikor felébredtem azt hitte csak álmodtam az egész lánykérést de a gyűrű ott ragyogott az ujjamon. Mosolyogva ültem fel majd nyújtóztam egyet. Ekkor vettem észre az éjjeli szekrényre tett tálcát melyen a reggeli mellett egy rózsa és egy levél is volt. A levélkéért nyúltam és a rózsát is a kezembe vettem. Miközben olvastam a sorokat a virágot szagolgattam.

"Szép reggelt szerelmem, én drága menyasszonyom, kicsi jegyesem.
Remek éjszakát töltöttünk együtt, s nagyon szeretlek, de tárgyalásom van, így nem lehetek veled egész nap, mint ahogy azt elképzeltem.
Sietek haza, addig pedig jó étvágyat.
Puszil a vőlegényed Danny-mackó."

Az ajkamba haraptam és újra és újra elolvastam a levelet. Olyan édes annyira szeretem. Megreggeliztem majd küldtem neki egy sms-t amiben megköszöntem az üzenetet és a reggelit valamint megírtam, hogy Ashleyvel találkozom. Felöltöztem megetettem és megsétáltattam a kutyusokat, majd elmentem a kávézóba és vártam legjobb barátnőmre. Mikor megláttam elszorult a szívem, hamarosan megszületik a babája, és emiatt irigy vagyok rá. Az ajkamba haraptam, hogy ne sírjam el magam.
- Szia - álltam fel - Hogy vagytok? - kérdeztem nagy nehezen.
- Szuperül, és ti? - mosolygott rám legjobb barátnőm.
- Velünk is minden rendben. Sőt... - vigyorogtam és az orra alá dugtam a kezem.
- Úristeeen, végre! Ez csodás! - pörgött ezer fokon. Nem az a tipikus kismama az biztos. Most is, hogy már alig van egy-két hete a szülésig, se lassít. Neki egyszerűen ilyen a természete.
- Ugye? - sóhajtottam boldogan és helyet foglaltunk - Már csak egyvalami hiányzik a teljes boldogsághoz - suttogtam és tekintetem a hasára tévedt.
- Terveztek gyerekeket, ugye? Mert akkor lesz! - biztatott aranyosan miközben elővette az étlapot.
- Daniel szeretne, és én is szeretnék anya lenni. De képtelen vagyok rá, félek tőle. Nem akarom,hogy Rebecca újra elvegye tőlem. Titokban gyógyszert szedek - vallottam be- Amíg Becca a közelünkben van és nem adja fel ezt az egészet addig nem akarok teherbe esni.
- Te nem vagy normális! Azok tönkre tesznek! - akadt ki Ash.
- Ahogyan a nővérem is tönkretesz. Nem élnék túl még egy vetélést! - gyűltek könnyek a szemembe.

- Nem lesz több vetélés Emily! De ha tovább szeded, soha nem lehet majd gyereked! - fogta meg a kezem. Ő és Danny az aki mindig mellettem áll, és bármiben számíthatok rájuk.

- Miért nem? - kérdeztem idegesen.
- Mert felborítják a hormon háztartásod, s a szervezeted immúnis lesz a hímivarsejtre - válaszolt szakértően. Majd egy pincér kihozta az előre megrendelt forró csokikat és péksütit.
- Komolyan? Én ezt nem is tudtam! - haraptam az ajkamba.
- Pedig így van - bólogatott barátnőm és enni kezdte a kakaós csigáját.
- Akkor leállok vele! - néztem rá.
- Állj is - helyesel Ashie.
- Emily? - fogta meg a vállam egy nő.
- Igen? - néztem rá kíváncsian. Soha életemben nem láttam még a negyvenes éveiben járó nőt. Fura volt, hogy a nevemen szólított. Talán tudja, hogy festő vagyok és megrendelést akar?
- Bocsi, te... te nem ő vagy.
- Kicsoda nem vagyok? - húztam fel a szemöldököm. Érdekes volt az egész, tudja a nevem de úgy néz rám mintha szellemet látna.
- A lánya lennél?
- A lánya kinek? - álltam fel miközben végig a nőre néztem - Miről beszél hölgyem?
- Az anyukád. Emily, nem?
- Nem - ráztam meg a fejem - De azt hiszem a családunkban volt még rajtam kívül egy Emily... - jutott hirtelen eszembe.
- Pedig te... te biztos a lánya vagy. Hiszen tökre egyformák vagytok!
- De kivel? Kivel asszonyom? - kérdeztem izgatottan a vörös hajú nőt. Nem tudom miért de idegessé váltam. Úgy éreztem mintha valami közöm lenne a nőhöz pedig még soha életemben nem láttam.
Letette a táskáját az asztalra, s előhalászott egy kb. 25 évvel ezelőtti képet.Rá, mutatott egy fiatal nőre.
Felvettem a képet és döbbenten néztem. A nő úgy nézett ki mint én, vagyis én néztem úgy ki mint ő. Döbbenten ültem le és remegve fogtam a képet.
- Ő kicsoda? - kérdeztem nagy nehezen.
- A volt legjobb barátnőm. Emily Stiles.
- Miért hasonlítunk? - gyűltek könnyek a szemembe. Éreztem, hogy valami erős kapcsolat van a fényképen lévő nő és köztem.
- Lehet, hogy te vagy a lánya - suttogta a nő.
- A lánya? Volt lánya? Ki volt a férje vagy a barátja? Van valami közük a Morgan családhoz? - kérdeztem izgatottan.
- David Morgan a féltestvére.... Neki van egy felesége meg egy lány, Rebecca..
- Ők a szüleim és a nővérem - mondtam könnyes szemmel - Nem értem.. Mi ez az egész? - néztem a nőre majd Ashleyre.
- A szüleid, nem a szüleid és tesód nem a tesód - mondta Ash, miközben az utolsó falat sütit is megette.
- Mi? Nem értem! - fogtam meg a fejem ami megint zsongani kezdett a sok infótól.
- Ez az igazság Emily.
- Beszélnem kell velük! Hol vannak most? - néztem a nőre - Tudja hol élnek az igazi szüleim, vagy egyáltalán tényleg ők a szüleim? Ha igen miért mondtak le rólam? - jöttek elő a kérdések. Mindenre választ akartam kapni azonnal.
- Édesanyád szülésnél meghalt. Bár eddig úgy tudtam, hogy ez nem igaz de téged látva mostmár tudom,h ogy nem hazugság Emily halálhíre. A féltesója - tolt elém egy képet az apámnak hit pasasról. - Vette gondozásba a feleségével. De az apádról semmi hír...
- Nem - ráztam meg a fejem sírva és kirohantam a kávézóból. Nem tudom mi az igazság. Ha tényleg a képen lévő nő az anyám akkor az megmagyarázná, hogy miért viselkedett így velem az állítólagos családom. De miért nem mondták el, miért nem keres meg az apám ha még él? Zilálva ültem le az útpadkára és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Emily, olyan gyorsan futsz - jött utánam a barátnőm. - Jól vagy?
- Nem tudom - szipogtam - Nem tudom mi az igazság, hogy mit higgyek. Azt hiszem beszélnem kell a szüleimmel vagy bárkik is legyenek azok akik felneveltek.
- Ők, úgy sem mondják meg. Menjünk a kórházba - fogta a hasát.
- Miért? Szülni fogsz? - kérdeztem rémülten és átkaroltam. Nem akarom, hogy itt az utca közepén kelljen világra hozni a kisfiát.
- Nem. Hanem kideríteni kik a szüleid - vágta rá, bár ahogy elnéztem ez nem teljesen vagy így. Eléggé izgatottnak és furának tűnik.
- A kórházban? Hogy akarod kideríteni? - álltam fel a járdáról.
- Beosonunk az irattárba, vagy nem tudom - vonta meg a vállát. Elmentünk a kocsimhoz, majd beültünk és a kórház felé vettük az irányt. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt akarom. Így kideríteni az igazságot. Na és ha lebukunk? biztos nem fognak megdicsérni minket, hogy orvosi papírok között turkálunk. Alig tettünk meg pár lépést a recepciótól mikor Ash hirtelen megállt.
- Hé. Jól vagy? - néztem sápadt arcára.
- Persze! - bólogatott de megint nem mondott igazat, jól ismerem már.
- Ashley! Mi a gond? - néztem rá aggódva.
- Azt hiszem, hogy szülni fogok! - gyűltek könnyek a szemébe. Fura volt Őt így látni. Mindig erős személyiség volt, soha nem láttam sírni.
- Ne aggódj, minden rendben lesz, itt vagyok veled! - mosolyogtam és megöleltem.

Leültettem barátnőmet egy székre majd szóltam egy nővérnek, hogy a kismama valószínűleg hamarosan világra hozza a kisbabáját. A nővér bólintott, majd megkérdezte Asht, hogy mi az orvosa neve. Miután ez megvolt, barátnőmet egy kórterembe vezették. Amíg megvizsgálták vele voltam, és fogtam a kezét. Fordított helyzetbe Ő is ezt tenné. Az orvos mosolyogva közölte a hírt, hogy itt bizony szülés van kilátásban, és ami azt illeti elég gyorsan lefolyhat hisz Ashley elég gyors tempóban tágul. Barátnőm megkért, hogy hívjam fel férjét. Teljesítettem a kérését, majd Két óra múlva már a szülőszobán volt az ifjú páros én pedig fel-alá járkáltam a fekete-fehér csempés padlón. Közben küldtem egy sms-t Dannynek, hogy a kórházban vagyok mert Ashley szül. Ideges voltam a barátnőm és a kisbaba egészsége miatt. Olyan 40 perc múlva kijött barátnőm férje, és könnyes szemmel mosolyogva közölte, hogy egészséges kisfiuk született aki az Ian nevet kapta.

Hamarosan bemehettem megnézni Ashleyt és a kisfiút. Boldog voltam, hogy legjobb barátnőm egészséges babának adott életet. Mikor megláttam Ash kezébe az aprócska kicsi embert összeszorult a szívem. Nem bírtam tovább menni. Barátnőmre, majd férjére néztem és kirohantam a kórteremből. Az erkélyre siettem és sírni kezdtem. Azt hittem, hogy túl vagyok ezen az egészen. Már olyan jól éreztem magam. De amikor megláttam, hogy milyen öröm egy kis élet, hogy milyen aprócska újra összetörtem. Eszembe jutott, hogy ha nem vetélek el akkor pár hónap múlva én is a karomban tarthattam volna a babámat... Ekkor egy kar fonódott a derekam köré.
- Szerelmem - dörmögte a mély hang és lágyan a nyakamba csókolt.
- Szia Danny - suttogtam és felé fordultam.
- Miért sírtál életem? - fogta közre az arcom. Szemeiben láttam, hogy nagyon aggódik.
- Mer annyira aranyos Ashley kisfia. Nekünk is ilyen aranyos lenne! - zokogtam a mellkasába.

- Sokkal édesebb lesz, kis drágám - simogatta a hátam a vőlegényem.
- Na és ha nem lesz? Ha a gyógyszer miatt nem fogok soha teherbe esni? - bukott ki belőlem. Azt hittem,hogy mindjárt kiabálni fog Daniel de ehelyett együtt érzően szólalt meg.
- De fogsz.
- Nem biztos Daniel. Egy ideje fogamzásgátlót szedek - néztem bűnbánóan a szemébe.
- Tudom, de azóta vitaminokat.
- Nem vitaminok - ráztam meg a fejem - Gyógyszer!
- Kicseréltem őket - mondta és megeresztett egy apró mosolyt.
- Mi? - kérdeztem és egy nagyot dobbant a szívem.
- Tudom, önző voltam, de megtettem - vakarta meg a fejét. Zavarban volt az én drágám.
- Ó annyira édes vagy! - csókoltam meg.
- Gyereket akarok és nem hagyhattam, hogy szedd azokat a bogyókat - simogatta az arcom.
- Szeretlek Daniel Silverman, mindennél jobban.
- Én is szeretlek. De akkor nem haragszol?
- Nem dehogy haragszom! Inkább neked kéne rám haragudnod.
- De én nem haragszom - suttogta és újra csókban forrtunk össze.
Minden nap bebizonyosodik, hogy Danny a számomra megfelelő férfi. Ő a másik felem. Fogalmam sincs mi lenne velem nélküle, de nem is akarom megtudni. Egy életre összetartozunk és ezen semmi és senki nem fog tudni változtatni.