II/évad 8.fejet • Álom vagy valóság?

 Megjegyzés: Nos meghoztam az új fejezetet ami fogalmazás szempontjából szörnyű lett. Sajnálom te most is olyan állapotban vagyok a családi problémák miatt, hogy nem futotta többre. Higgyétek el ég a pofámon a bőr, hogy ilyen fejezetet adok ki a kezeim közül, de tényleg nem volt erőm megírni rendesen. Ígérem a következő fejezet már jobb sokkal jobb lesz :)

Teltek a napok és hiába tettem meg mindent nem sikerült az igazi apám nyomára bukkanni. Nehéz dolgom is volt, hisz az anyakönyvi kivonatom hamis volt, az igazi szüleimről pedig nem sokat tudok. a nevelő szüleimmel pedig nem beszélek. Az esküvőnk szervezése is lefoglal, amit már nagyon várok. Olyan jó lesz, hogy Daniel felesége leszek. Az éjszaka álmatlanul forgolódtam az éhségtől. Bevacsoráztam pedig, hisz a kedvenc éttermemben jártunk de valahogy mégis éhes voltam. Óvatosan kimásztam szerelmem mellől, és halkan lementem a konyhába. Elővettem egy kis sült csirkét de mikor beleharaptam borzalmas íze volt, azonnal ki is dobtam a kukába. Újra kinyitottam a hűtőt és keresgélni kezdtem, semmi kedvemre valót nem találtam. Az éhség viszont nagy volt így végül Danny egyik  drága és büdös sajtját kezdem enni paradicsommal. Eddig utáltam ezt a sajtot, de be kell valljam nem is olyan rossz..Nagyban falatoztam mikor lépteket hallottam meg, majd a szívemnek olyan kedves álmos mély hangú férfit hallottam meg.

- Szia kincsem - jött le egy álmos Daniel.

- Szia - köszöntem neki teli szájjal - Miért nem alszol? - kíváncsiskodtam, láb lógatva.

- Ekkora csámcsogás mellett? - nevetett, majd bekapott egy falat sajtot és megcsókolt.

- Nem is csámcsogok - néztem rá nagy szemekkel - Mondhatod nyugodtan, hogy összetört a szíved amiér életed nője nem volt melleted - szórakoztam vele. Pár pillanatig elidőztem az arcán. Annyira helyes így kócosan és álmosan is.

- Hát megijedtem, hogy hol vagy, az biztos - húzott az ölébe - Te a sajtomat eszed? - csodálkozott.

- Igen - bólogattam - A csirke megromlott, és ezt találtam.

- Ezer másik kaja van és úgy tudtam utálod - csúsztatta a kezeit a hasamra.

- Változik az emberek ízlése. A büdössége ellenére pedig nagyon finom, főleg paradicsommal - hajtottam fejem a vállára. Imádom ezt a pózt. Megnyugtat és órákig képes lennék így ülni.

- Blöee - grimaszolt, s csípett újra a sajtból.

- Mi az, hogy blöee? - néztem rá kíváncsian.

- Csak paradicsom meg sajt... Kenyér nélkül?

- Ha kenyeret is eszem ilyen későn nem fogok beleférni az esküvői ruhámba! - háborodtam fel játékból. Igazából az sem érdekel ha pizsamában kell kimondanom a boldogító igent, és amúgy se vagyok az a típus aki most fogyókúrába kezd az esküvője miatt.

- Jól van, ahogy gondolod - puszilt gyengéden a hajamba szerelmem.

- Már csak öt hét! - visítottam a fülébe.

- Nyugalooom - csókolt meg.

- Úgy várom már - simogattam a tarkóját - Holnap el kell menned felpróbálni néhány öltönyt.

- Nem veszek újat! - tiltakozott egyből. Mégis mire számítottam? Hogy majd körbecsókol és örülni fog, hogy vásárolnia kell mennie? Pasiból van, utál vásárolni.

- De igen veszel! - háborodtam fel - Ez az esküvőnk Daniel Silverman! Nem fogsz használt öltönyt viselni!

- Van olyan, ami még nem is volt rajtam - győzködött de én hajthatatlan voltam.

- Kérlek - bigyesztettem le az ajkam és könnyes szemmel néztem gyönyörű szemébe.

- Oké, elmegyek és veszek egyet. Amíg te cipőt vásárolsz Ashley-vel.

- Köszönöm - csókoltam meg. Annyira imádom, és ez a csók...

- Na menjünk aludni - suttogta szerelmem.

- Aludni? Tárgyalásod lesz reggel? - szomorodtam el. Más tervem volt az alvás helyett...

- Nem, de hajnali kettő van és nyolcra kell mennem dolgozni.

- Oké akkor aludjunk - sóhajtottam szomorúan.

- Ezt elcsomagoljuk, és alszunk - vette el a sajtot.

- A sajtot kérem - durciztam.

- Én sajtom.

- Akkor vedd őt el! - mondtam és felmentem a szobánkba.

- Kincsem - bújt be mellém Danny.

- Igen?

- Mi a baj?

- Semmi...Aludj csak..

- Jó éjt szerelmem - csókolt meg.

- Jó éjt! - duzzogtam tovább.

Reggel nagyon rosszul voltam. Szédültem és émelyegtem. A hülye sajt az oka, amit ki is adtam magamból.

- Szerelmem, jól vagy?

- Nem. Az a hülye sajt - grimaszoltam.

- A sajtnak semmi baja. Nem kellett volna paradicsommal enned.

- Igen az lehet..Mindegy ne beszéljünk róla, menjünk reggelizni.

- Rendben, menjünk. Meg is csináltam már neked.

- Köszönöm szivem - csókoltam meg.

- A kedvencedet csináltam.

- Mit? Mert sok van - vigyorogtam.

- Megtudod, ha leértünk
- Mond már - kötöttem meg a myakkendőjét.

Nem mondott semmit, csak felkapott és levitt.

- Rántotta? - kaptam a szám elé a kezem.

- Igen, az.

- Fúj - nyitottam az ablakot - Nem kell, hányingerem van tőle.

- Akkor mit kérsz? - sóhajtotta.

- Sajtot!

- Most komolyan? - vonta fel a szemöldökét. - Na jó, egyél. Én megyek. Majd hívj, ha baj van.

- Most haragszol rám? - kérdeztem könnyezve.

- Nem, de mennem kell. Van fél órám beírni - csókolt meg. - Szia.

- Szia - sóhajtottam majd magamra maradtam.

Egész nap festettem és ettem, és szerveztem az esküvőnket. Alig vártam, hogy Daniel itthon legyen. Este mikor vőlegényem megjött a kezembe adott egy papírzacskót.

- Ez mi? - húztam fel a szemöldököm.

- Bontsd ki és csináld meg.

- Mit csináljak meg? Valami kaját hoztál?

- Nézd meg.

- Rendben van - mondtam majd mikor megláttam a tesztet kiakadtam - Daniel!

- Gondolkoztam és biztos.

- Mi biztos?

- Hogy babát vársz.

- Nem - lett könnyes a szemem - Te is tudod, hogy azt mondta az orvosom, hohy nehezen fog menni...

- Napi hat alkalom, lehet meghozta a gyümölcsét. Ráadásul fúj dolgokat eszel, a jótól hányingered van és hisztis vagy. Terhhes vagy.

- Megcsinálom a kedvedért, de úgy is negatív lesz.

- Pozitív én tudom.

- Majd meglátjuk - mondtam és bementem a fürdőbe.
Nem akarom megcsinálni. Tudom, hogy nem vagyok terhes. Nem akarom látni a negatív tesztet. Mikor megcsináltam elhagytam a fürdőt.

 - Kész. Ott van a kád szélén. Én mentem festeni.

Daniel bement, majd hirtelen elém futott, felkapott és forrón megcsókolt.

- Ezt most miért kapom?

- Kicsim, mostantól sehova nem mehetsz, vili? - adta a kezembe a tesztet.

- Miért?

- Nézd már meg.

- Oké - mondtam, majd megnéztem a tesztet. Két csík volt rajta. - Ez....ez lehetetlem

- Babuci, itt van apuci - puszilgatta a hasam.

- Terhes vagyok? - suttogtam.

- Terhes vagy - csókolt meg újra.

 - De hát ez, hogy lehet?

- Egy egészséges termékeny nő vagy és nekem is sok volt az ivarsejtem.

- Ó olyan romantikus vagy - mosolyogtam.

- Jól van na, ezt nem lehet hogy elmagyarázni.

- Szóval itt vagy egy kis élet? - mutattam a hasamra.

- Vagy kettő, három, négy...

 - Na persze. Jóhogy nem hat!

- Lehet az is...Volt már rá példa..

- Szeretlek - mondtam bodogan és megcsókoltam.

- Én is nagyon szeretlek - csókolt vissza vadul.

- Holnap elmegyek az orvosomhoz..Eljössz velem?

- Hát persze, még szép.

- Na és ha csak rossz a teszt? - bizonytalanodtam el.

- Ha rossz a teszt, holnap megtudod. De biztos nem rossz.

- Remélem...

 - A kisfiam ott van a hasadban.

- Vagy kislányod.

- Vagy egy kicsi lány, pontosan.

- Remélem tényleg így van, hogy itt van egy picike élet.

- És kilenc hónapig így is marad. Utána a kezünkben lesz az apróság

 - Igen - haraptam az ajkamba - Így kell lennie.

- Így lesz, ne aggódj.

- Tudom - bújtam hozzá - Őt nem fogjuk elveszíteni, ugye?

- Nem fogod, nem engedem.

- Igen, tudom - ismételtem magam.

- Mi legyen a neve majd?

- Azt se tudjuk, hogy fiú vagy lány - nevettem.

- Tudom, ezért kérek egy fiú és egy lány nevet is.

- Őőőő legyen mondjuk.... - gondolkoztam el - Nem tudom.

- Jól van szerelmem, időnk mint a tenger - csókolt meg. - Gyere, megyünk aludni.

- Este nyolc van! Attól, hogy lefekszünk most, nem lesz hamarabb holnap, hogy dokihoz menjünk - nevettem.

- De, hamarabb lesz.

- Édes vagy! - csókoltam meg - Voltál az üzeltben, hogy öltönyöket próbálj? - jutott eszembe hirtelen.

- És vettem is egyet. Feküdj le és jövök.

- Elhoztad? Látni akarom, hogy jót választottál-e, hogy passzol-e az elképzeléseimhez.

- Feküdj le és behozom.

- Rendben van - mosolyogtam, majd felmentem a szobánkba és lefeküdtem. Hihetetlen, hogy terhes vagyok. Remélem nem csak egy álom, hanem tényleg itt van a kicsikém. danny cuki

Hamarosan vissza is jött.

- Na? - hozta be. - A dögös-bögyös vörös le akarta rólam tépni, olyan jól áll rajtam

- Igen? - húztam fel a szemöldököm - Többé nem megyünk abba az üzletbe vásárolni.

- A potya szex miatt?

 - Milyen potya szex? - kérdeztem idegesen.

- Olyan édes vagy. Kincsem, nem volt és nem is lesz semmilyen szex. Csak veled - ölelt magához.

- Ajánlom is - öleltem át a nyakát.

- Szeretlek életem.

- Én is téged. 

Másnap reggel felhívtam az orvosom, aki szerencsére soron kívül fogadott minket. Annyira ideges voltam, hogy majdnem kiadtam a reggelit magamból.
- Jó reggelr Br. Wilden.

- Á, Mr. és leendő Mrs. Silverman Hogy vannak?

- Jól - mosolyogtam - Mint a telefonba említettem, úgy néz ki állapotos vagyok.

- Feküdjön csak fel, megkukkantom.

 - Megkukkant? - nevettem - Daniel ugye itt maradhat?

- Hát, nem igazán..

- Akkor megyünk másik orvoshoz - mondta Danny.

- Kérem Dr.Wilson!

- Öltözz Emily, keresünk mást.

- Rendben van maradhat a párja.
Az orvosom nagyon sok vizsgálatot elvégzett, majd ultrahanggal is megnézett-

- Igen, kétség kívül terhes. Megnézzük az ultrahangot is. Ott van a kis foltocska.

- Ó - mondtam könnyes szemmel - Nézd Danny az a mi foltocskánk!

- Ő bizony. Kapunk képet?

Az orvos kinyomtatta a képet, majd megbeszéltük a következő vizsgálat időpontját. Mikor kiléptünk a rendelőböl Rebecca és Danny ikertestvére állt előttünk.
- Becca....

- Peter mit keresel itt?

 - Semmit.....
- Na és ti? - kérdezte Rebecca - Nem tán megint felcsináltak? Mert ha igen ne örülj sokáig.

- Na ide figyelj te szuka, látom terhes vagy, szóval inkább te ne örülj sokáig - lépett a nővéremhez Daniel idegesen.

- Miért ne? - kérdezte vigyorogva - Képes lennél bántani a fiad?

- Mivel nem az enyém hideg vérrel ölöm meg, ha a leendő feleségemnek bármi baja esik.

- Ó szóval összeházasodtok? Erre szokták mondani, hogy ha ló nincs jó a szamár is.

- Nem, ez akkor lenne igaz, ha téged vennélek el - vigyorgott Danny.

- Hidd el, hogy a csatának nincs még vége - mosolygott gonoszul, majd bementek a rendelőbe, de úgy, hogy nekem jött Becca.
- Tudja.. tudja, hogy babát várok. Megint elveszi tőlem - rogytam a székre sírva.

- Nem lesz semmi baj - guggolt le elém Danny.

- Bántani fogja - ziláltam.

- Nem fogja, menjünk haza.

- Megígéred? - néztem rá.

- Megígérem. Semmi baja nem lesz.

- Menjünk - suttogtam.

II.évad/ 7. fejezet • Az irodában

Megjegyzés: Szörnyen sajnálom, hogy most hozom az új fejezetet, de sajnos olyan dolgok történtek itthon ami teljesen padlóra küldött és még fel kell dolgoznom. Hogy mi ez a dolog, arról nem szívesen írok. A fejezet már meg volt írva, de nem volt erőm feltenni. A vége elég összecsapott lett, ezt kérlek nézzétek el nekem. Ebben az évben próbálok még hozni fejezetet!

A kórházból hazafelé vettük az irányt, bér útközben megálltunk egy étteremnél és vettünk vacsorát amit otthon fogunk elfogyasztani. Úgy éreztem magam, mintha egy hét telt volna el a kávézói eset óta. Mikor Danny leparkolt a garázsban, a kutyáink farok csóválva, és ugatva siettek elénk. Megsimogattam őket, majd szerelmem bevitte a vacsoránkat, én pedig adtam kis kedvenceinknek friss vizet, és kutyatápot. Miután kezet mostam, és átöltöztem nekiültünk kajálni. Danny ölében ülve vacsoráztam, majd mikor jóllaktam a vállára hajtottam a fejem. 

- Nem is mondtam. Lehet, megvan az oka miért viselkedtek velem így a szüleim és Rebecca – szólaltam meg. A nagy sürgés forgásban ki is ment a fejemből ez a fontos dolog. 

- Igen, és mi az oka? – ölelt magához szorosan a vőlegényem. 

- Ma leszólított egy nő a kávézóban, és mutatott egy képet ami olyan 25 éve készült, egy másik nővel volt rajta aki pont úgy néz ki mint én. Elvileg Ő az anyám, az igazi... – meséltem el neki a dolgot. Egyszerűen nem tudom felfogni ezt az egészet. 

- Szóval te örökbe fogadott vagy? Hisz ez mindent megmagyaráz! – nézett rám. 

- Nem igazán örökbefogadott. Elvileg az igazi édesanyám, a nevelőapám testvére.

- Ő mindig is rendes volt, velem legalább is. Az a nő meg Rebecca az elvontak... Csak azt nem, értem, hogy miért mondtak le rólad a szüleid.

- Az édesanyám meghalt, apámat pedig nem tudom... – sóhajtottam. Igazából azt se tudom, hogy igaz-e az egész. Nekem most már csak az számít, hogy boldog legyek a férfival akit szeretek. Persze azért jó lenne tudni az igazat. 

- Ó, kincsem. Akarod, hogy megkeressük? – hallottam meg szerelmem hangját. 

- Ühüm - bólogattam - Szeretném megtudni, hogy mi a teljes igazság. Azt hiszem holnap elmegyek apához... Mármint aki felnevelt.

- Rendben életem - csókolgatta a nyakam.

- Ha kiderülne, hogy nem vagyok Rebecca testvére az mindent megváltoztatna, azt hiszem.

- Meg bizony. Hiszen te nagyon rendes vagy.

- Tudom - nevettem.

- És jó tudni, hogy a leendő gyermekeinknek nem egy hárpia a nagynénjük.

- Nos igen - kuncogtam - Szerinted mikor jön össze? – haraptam az ajkamba. Igaz eddig azt hittem, hogy nem akarok többé terhes lenni, és megleszek gyerek nélkül. De amikor megláttam a kicsi emberkét Ash karjaiban rájöttem, hogy mindennél jobban vágyom rá. Nem beszélve arról, hogy Daniel a világon a legodaadóbb férfi. Odafigyelt, hogy nem csináljak hülyeséget, és ne szedjek fogamzásgátlót. Kicserélte a pirulákat vitaminokra. Melyik másik férfi tenné ezt meg? Semelyik.

- Hát gyakorolhatnánk – jelent meg a száján egy kaján vigyor. 

- Most ettünk - mosolyogtam - Moccanni se bírok. 

- Neked nem is kell, majd én leszek felül. Csak fekszel és szétnyitod a lábaid- pimaszkodott. 

- Olyan bolond vagy - csókoltam meg hevesen, melynek következtében a szék felborult és a földre estünk. Nevetve döntöttem a homlokom Danny homlokának. 

- Nem, úgy látom te akarsz felül lenni, kis dominám - nevetett Danny, majd forrón megcsókolt és megsimogatta az arcom. - Ha, most még nem akarod, nem kell. Aludhatunk előtte egyet, de ha ma már nem is csináljuk azt sem bánom. 

- Olyan édes vagy. Szeretlek Danny - suttogtam.

- Én is téged.

- Tudom, érzem. Azt hiszem ha nem találkoztam volna veled, akkor most is olyan lennék mint régen voltam.

- De találkoztál és itt vagyunk egymásnak örökre és még tovább.

- Mindig zavarba hozol, ha ilyeneket mondasz - fogtam meg kipirult arcomat.

- Pedig most még nem is elemeztem a szép telt kebleid, a jó illatod, a finom ízed.

- Daniel! Ha ilyeneket mondasz elégek!

- És a kézimunkád...

- Fejezd be - nevettem és egy csókkal fojtottam belé a szót.

- Bár a nyelv játékod még nem ismerem.. - temetett maga alá komoly arccal.

- Élvezed, hogy zavarba hozol? - öleltem át a nyakát.

- Nem. Most csak céloztam - mondta még mindig komolyan.

- Vettem a célzást, de nem tudok mit tenni – szívtam be az ajkam. 

- Dehogy nem. Hamm bekapod.

- Nem - nevettem - Kapd be te. 

- Hát az nehéz lenne - nevetett és megcsókolt. - Ugye, tudod, hogy csak vicceltem?

- Persze, hogy tudom - simogattam meg az arcát - Gyere kövessük a kutyáink példáját. 

- Csináljuk kutya pózban?- kerekedtek el a szeme.

- Micsoda? - húztam fel a szemöldököm - Nem, dehogy is! - kacagtam - Menjünk aludni. 

Hihetetlen ez a pasi. Az agya csak a szex körül forog, de imádom. Fel se fogom, hogy a felesége leszek. 

- Jaaaaaaaa - kapott a fejéhez. - Hát jó. 

- Imádom a humorod - álltam fel.

- Én meg téged - kapott ölbe és úgy vitt el az ágyig.

- Ha nem vigyázol megszokom ezt a fajta ágyba hozatalt- poénkodtam, miközben betakaróztam. 

- Akár meg is szokhatod felőlem.

Nem aludtam valami jól. Féltem, hogy mi vár rám. Reggel megsétáltattam Bobo-t és Bubut, adtam nekik reggelit, vettem egy frissítő zuhanyt, majd azon kaptam magam, hogy szerelmemmel úton vagyunk apám irodája felé. Apám titkárnője nem akart minket beengedni a luxusirodába, de Daniel sikeresen rávette. Hol leültem a székbe, hol felálltam és idegesen járkáltam. Alig vártam, hogy megérkezzen. 

- Na és ha nem mond semmit? – aggodalmaskodtam. 

- Akkor megverem.. – felelte könnyedén szerelmem. 

- Azért azt ne.

- Miért ne?

- Mert nem szeretem az erőszakot – fogtam meg a kezét. 

- Jól van, nem teszek semmit. De befenyíthetem?

- Be - bújtam hozzá. 

- Tudod, hogy úgy sem tudnám megtenni.

- Tudom - leheltem egy csókot a nyakára.

- Úgy szeretlek - csúsztatta a kezét a hasamra.

- Én is téged. Alig várom, hogy Mrs. Silverman legyek. 

- Az leszel, hamarosan.

- Hamarosan bizony. Holnap elkezdem szervezni. De ugye tudod, hogy nem akarok nagy esküvőt? – öleltem át a nyakát mosolyogva. 

- Én sem akarok.

- Akkor jó. Szeretném ha Bobo és Bubu is a részese lenne a nagy napnak. 

- Legyenek ők a koszorús lányok? - nevetett ki.

- Akár - kacagtam. 

- Jól van, ezt hagyjuk.

- Már nem akarod az esküvőt?- szorult össze a szívem. 

- De akarom, csak a két kutya.. Nem túlzás?

- Hát jó, akkor nem...

- Csak mert az mégis csak... Olyan olyan...

- Milyen? - ültem fel nevelőapám asztalára.

- Ez egy esküvő szerelmem és nem az állatokról szól. Imádom őket, de nem oda valók, hiszen ők állatok, mi meg emberek vagyunk – csúsztatta kezét a combomra. 

- Igen tudom. De olyanok mintha a gyerekeim lennének.

- Jó, azért mondtam, hogy ezt ne most beszéljük meg. Mikor jön az apád? – terelte el a beszélgetést. 

- Nem tudom. Szerintem hamarosan. 

- Úgy imádlak - döntött le az asztalra. - Olyan szexi vagy! - csókolt meg vadul.

Váratlanul ért a támadása, de jól esett. Hihetetlen, hogy már nem jövök zavarba ilyen dolgoktól. 

- Mit... csinálsz? - kérdeztem két csók között.

- Csak élvezlek - csókolt tovább vadul. - Beindultam.

- Igen azt látom - túrtam a hajába.

Rám mosolygott és a melleimet csókolgatta.

- Danny - sóhajtottam és a hajába túrtam.

Csak folytatta és folytatta. Az inge után nyúltam és elkezdtem kigombolni azt. 

- Ezt nem szabadna - vigyorogtam.

- Csak csókolgatlak, ez miért baj? – nézett rám nagy ellenállhatatlan szemekkel. 

- Mindegy, csak folytasd. 

- Köszi - vigyorgott és folytatta.

- Khm - hallottam meg egy krákogó férfi hangot.

- Apa - ültem fel és lefejeltem Dannyt.

Valószínűleg Ő meg se éreztem, de nekem eléggé fájt. 

- Minek köszönhetem a megtiszteltetést? – nézett rám majd Danielre. 

- Beszélnem kell veled - másztam le az asztaláról miközben megfogtam sajgó fejemet.

- Terhes vagy? - kerekedtek el a szemei.

- Nem - komorultam el.

- Mi a gond kincsem? - kérdezte.

- A húgod, Emily lánya vagyok? - kérdeztem kertelés nélkül.

- E... Emily vagy – mondta és láttam, hogy elsápadt. 

- Igen tudom, hogy ez a nevem. Arra vagyok kíváncsi, hogy igaz-e, hogy nem ti vagytok az igazi szüleim?

- Ezt honnan veszed kicsim?

- Onnan, hogy találkoztam egy nővel aki elvileg az édesanyám legjobb barátnője volt. Szóval igaz?

- Nekem nincs húgom..

- De volt.. Láttam a fényképet a nőről, a hasonlóság közte és köztem több mint véletlen! Hallani akarom az igazat! 

- Ha le akarsz minket tagadni, tedd – sértődött meg. 

- Egy pokol volt az életem a feleségednek és Rebeccának köszönhetően. Ennyivel tartozol nekem.

- Igen, nem vagyok az apád. De legalább felneveltelek, nem úgy mint az a semmirekellő, részeges drogos, aki felcsinálta a kishúgom és lelépett...

- És hálás vagyok ezért neked, mert te legalább jó voltál hozzám. Mindig is te leszel az apám - öleltem meg - De miért nem mondtad el eddig? Miért hagytad, hogy így viselkedjenek velem? Miért utáltak? – tettem fel kérdéseimet, amire már olyan régóta keresem a válaszokat. 

- Igazából nem is téged utáltak, hanem engem. Hiszen, mióta a húgom megtudta, hogy terhes, minden percet vele töltöttem és alig voltam a feleségemmel meg a kis Beccával... Utána ugye megszülettél és hozzám kerültél... A drágám számára teher volt téged is szopiztatni, de megtette. Aztán egyre többet és többet foglalkoztam csak veled, míg velük kevesebbet... Utána mikor már nem volt annyira szükséged rám, ugye egyre többet dolgoztam, ami kár volt, mert a csajok elhatározták, hogy tönkre teszik az életedet, mert veled foglalkoztam helyettük... Ha tehetném, mindent másképp csinálnék. Elváltam volna, és csak veled foglalkoztam volna. Ketten éltünk volna, mint apja-lánya... Sajnálom Emily, az én hibám...

- Ketten, vagyis hárman - néztem Dannyre - Együtt legyőzhetjük őket, és boldogak lehetünk.

- Kicsim, én szeretem mindkettőjüket és nem tudnám elhagyni őket. De mindig számíthatsz rám.

- Persze, hogy szereted Őket - léptem hátrább - Miért is számítottam másra... 

- Velük éltem le az életem.

- Tudom. De ezek szerint nem számít, hogy milyen gonoszak és kegyetlenek, ugye? 

- Csak veled azok..

- Tönkre tették az életemet. Rebecca megölte a kisbabámat, de persze fogd csak az ő pártjukat, hisz ők az igazi családod én csak egy hallott nő lánya vagyok aki egy drogos alkoholista apától származik - mondtam sírva és elhagytam az irodát.

- Mire jó ez? - hallottam meg Daniel hangját, ahogy veszekszik a nevelőapámmal.

- Mi mire jó? - kérdezte apám - Szeretem a családomat..

- És Emily-t?

- A nevelt lányomat?

- Nem!! A húgát.

- A húgom volt, persze, hogy szerettem! - akadt ki.

- Akkor a lányát, miért utálja?

- Nem utálom, nem hallottad mit mondtam, az előbb? Szeretem Őt is pont úgy mint a feleségemet és a lányomat.

- Emily-nek egy kész pokol volt az élete a két szajha miatt! És tudja mit? Most látta utoljára Emily-t, mert maga is csak olyan, mint ők...

- Azt nem te döntöd el!

- Igen, tény és való, hogy nem én döntök. De kétlem, hogy Emily többet látni akarja magukat...

- Nagyon rossz hatással vagy rá!

- Én vagyok rá rossz hatással? - emelte meg a hangját, pedig ritkán szokta. - Nem nekem köszönhető, hogy találkozott a hajdani húga legjobb barátnőjével. Egyáltalán nem is értem magát. Ha minden igaz, amit mondott. Miért engedte, hogy úgy viselkedjenek Emily-vel, ha annyira szerette? Hogy szerethet egyszerűen egy akkora hárpiát, mint a felesége.

- Mert nem hárpia. Emilyvel egy kicsit szigorúbb volt de ennyi!

- Kicsit szigorúbb volt? - csapott az asztalra valaki. Gondolom Daniel.

- Egy gonosz boszorkány volt, aki tönkre tette a nevelt lánya életét. Mindenkitől tiltotta, nem engedte soha sehova, nem barátkozhatott senkivel, nem járhatott abba a suliba, ahova akart, nem ismerte el a tehetséget. Utálta. Csoda, hogy nem próbálta meg megölni!

- De próbálta...Ahogy nem rég mikor már veled volt. Vagy elfelejtetted már, hogy hónapokkal ezelőtt mikor veszekedtetek öngyilkos akart lenni?

- Eltért a tárgytól. Én arról beszéltem, hogy az a némber, csoda, hogy nem akarta megölni Emily-t. Miért terel?

- Nincs időm erre Daniel. Mindjárt fontos tárgyalásom lesz, szóval Szia.

- Gondolhattam volna, hogy egy pszichopata az a nő!

Nem értettem már megint semmit, de legalább az igazat megtudtam. Nem az Ő gyerekük vagyok, Rebecca nem a nővérem. Mikor kijött Danny a nyakába borultam. 

- Menjünk haza semmi keresnivalónk itt.

- Megyünk, de én dolgozok kincsem.

- Muszáj? - néztem rá könnyes szemmel

- Kéne, de ha nem akarod, nem megyek be.

- Nem akkor menj csak..... De ha lehet akkor veled tartok. 

- Gyere, nyugodtan - csókoltam meg.

- Nem fogok zavarni?

- Nem, dehogy.

- Amíg te vezéreskedsz, addig én rajzolok. 

- Pontosan. Látod, nem zavarjuk egymást.

Hamarosan már a irodában voltunk. Danny leült dolgozni én pedig vele szembe kezdtem firkálgatni.Kicsit később bebillegett a titkárnője, s társalogni kezdtek Daniel-lel. 

Felhúztam a szemöldököm és végigmértem a csajt. Túl rövid szoknya, túl nagy mellek. Túl közvetlenek egymással. Elhúztam a szám és dobolni kezdtem a asztalon.

- Nem. Megmondtam Smith-nek, hogy mikor jöjjön. Nem pakolgathatja át, el vagyok havazva. Max. későbbre, de hamarabb biztos nem jó- szólalt meg Daniel.

- Rendben Danny, akkor visszahívom - csavargatta a csaj a haját, majd segg rázva kitipegett. 

- Ez meg ki? – akadtam ki. 

- A titkárnőm - mosolygott rám és folytatta a munkáját.

- A titkárnőd? - álltam fel és az asztalához sétáltam - Odáig van érted, feltűnt?

- Hm? - nézett rám értetlenül, majd megláttam, hogy takargat egy papírt.

- Azt mondtam, hogy a titkárnőd - ültem fel az asztalra - Odáig van érted. É szeretnék innentől kezdve a személyi asszisztensed lenni.

- Kicsim, neked pihenned és festened kell. Nem pedig asszisztensként dolgoznod. Mellesleg, ha mind a ketten itt vagyunk, ki vigyáz a kutyákra? Sara egy órával előttem és egy órával utánam távozik. Neked is ezt kéne tenned. Megtennéd?

- Oké - sóhajtottam - De akkor kérd meg, hogy ne így öltözködjön. A melle majd kiugrik abból a felsőből, nem beszélve a mini szoknyájáról...

- Nekem jó, ha ő ezt szereti...

- De nekem nem! Sokkal jobban néz ki mint én..... 

- Jobban? Szerintem undorító, hogy kirakja mindenét..

- Tényleg - húztam magamhoz a nyakkendőjénél fogva.

- Aha - bólintott.

- Mit rejtegetsz előttem Daniel Silverman? - suttogtam az ajkára. 

- Nem rejtegetek. Dolgozok.

- Mi volt az a papír amit eldugtál?

- Semmi.

- Unatkozom - haraptam az ajkamba és tovább csavargattam a nyakkendőjét. 

- Akkor menj haza. Bobo és Bubu már biztos hiányolnak.

- Nem - másztam le az asztalról, és bezártam az irodája ajtaját.

- Miért zártad be?

- Nem is tudom - kezdem el kigombolni a felsőmet - Olyan meleg van itt.

- Meleeeg? Akkor csináljunk huzatot.

- Mindegy, hagyjuk - öltöztem vissza. 

- De tényleg - mondta és kinyitotta az ablakot. - Na, most jobb?

- Nem jobb Daniel! Égek a vágytól!! Te pedig teszel rám magasról... 

- Hm? - értetlenkedett újra.

- Nem szeretsz már, igaz? - pityeredtem el.

- Dehogynem szeretlek, kincsem - karolt át.

- Akkor miért nem akarsz engem?

- Akarlak. Miért ne akarnálak? – értetlenkedett. 

- Mert...mert itt utalgatok arra, hogy mit akarok de te nem veszed észre...

- Dehogynem. Mondtad, hogy meleged van és kinyitottam az ablakot..

- De nincs melegem Danny!

- De azt mondtad...

- Mit nem értesz azon, hogy akarlak itt és most?

- Mit akarsz?

- Komolyan nem érted?- akadtam ki.

- Mondd ki - vigyorgott rám. 

- Á szóval tudod miről van szó - öleltem át a nyakát.

- Neeem. Ezért várom, hogy kimondd.

- Szeretkezni akarok - suttogtam az ajkára. 

- Olyan izgató hallani - fektetett fel az asztalra.

- Szeretnéd ha újra kimondanám?

- Igen - kezdett el vetkőztetni.

- Szeretkezni akarok veled Daniel - suttogtam érzékien.

Daniel férfiassága meg is mozdult erre a mondatra. Elmosolyodtam, majd eloldoztam a nyakkendőjét, és kigomboltam az ingét. Hamarosan pedig már a nyelvével, s az ujjaival kényeztetett. A hajába túrtam és nyögni kezdtem. Még szerencse, hogy hangszigetelt az irodája.Egyre csak fokozta és fokozta tempót.

- Dannyh - ziláltam.

- Igen? - vigyorgott le rám.

- Akarlak....

- Itt vagyok - vigyorgott és tovább körözött bennem.

- Tudod, hogy értem...

- Nem.

- Akarom az izédet – suttogtam.

- Mi izémet? – vigyorgott gonoszul - Mondd ki.

Magamhoz húztam és a fülébe súgtam. Erre csak elégedetten elmosolyodott és már mozgott is bennem. Simogatni kezdtem, a hajába túrtam. Élveztem, hogy együtt vagyunk.Miután elmentünk David a fejét a melleim közé fúrta.

- Hé! Óvatosan... 

- Hmm - jött a válasz.

- Óvatosan, mert fáj. Túl sokat markolásztad és most fájnak.

- Mmmm - morogta a melleim közül.

- Most duzzogsz? – nevettem.

- M-m.

- Ez mit jelent? – nevettem egyfolytában

- Mmmm - folytatta és mélyebbre fúrta a fejét. Tehát nem akar elszakadni a melleimtől.

- Danny, tényleg fájnak! - szisszentem fel. 

- Bocsi - állt fel.

- Semmi baj- csókoltam meg, majd felöltöztünk, és folytattuk tovább a munkát. Ő a cégvezetést, én pedig a rajzolást.

II/évad - 6.fejezet • Mozgalmas nap

 Megjegyzés: Sziasztok! Végre itt vagyok az új fejezettel. Ha már ma Mikulás van kedveskedtem nektek az új résszel. Remélem tetszeni fog. Ami fontos mostantól visszatérek arra, hogy vasárnaponként jövök friss fejezettel. Jó olvasást. A kis táblát pedig fogadjátok szeretettel ;)

Egyszerűen nem fogtam fel amit mond és amit látok. Azt hittem, hogy álom az egész, de nem nem az. Könnyek szöktek a szemembe a boldogságtól a torkomban pedig egy gombócot éreztem ami megakadályozott a beszédben így csak bólintottam.
- Szeretlek életem - húzta fel a gyűrűt az ujjamra.
- Én is téged - mondtam nagy nehezen sírva a boldogságtól. Megnéztem a gyűrűmet melyen egy csodálatos gyémánt díszelgett, körülötte meg egy csomó kicsike.
 

 Soha nem láttam még szebbet és pont illik az ujjamra. Átöleltem a nyakát és forrón megcsókoltam.
- Olyan boldoggá teszel kincsem - suttogta az ajkaimra, s forrón csókolt vissza.
- Te is engem - mosolyogtam - Érzem, hogy mostmár semmi rossz nem jöhet - túrtam bele a hajába.
- Nem is fog jönni életem - csókolt tovább, de ekkor befutott a két kutya.
Elnevettem magam majd felültem és megsimogattam a kis drágaságokat.
- Nyomás lefeküdni fiatalság! - pusziltam meg a bamba fejüket.
Bubu vakkantott egyet és rám ugrott. Olyan imádnivalóak mind a ketten, és nagy szeretetet képesek adni.
- Én is szeretlek! - kacagtam és megsimogattam a füle tövét.
Lihegett egy kicsit, majd újra nyalogatni kezdett.
- Annyira édes vagy, de aludnod kell fiatalúr!
Erre levonyított, Bobo meg a farkánál fogva húzni kezdte a társát.Kidőltem a kanapéra és annyira nevettem, hogy ismét elkezdett folyni a könnyem. Hihetetlen miket művelnek ezek az állatok. Boldogságot hoztak az életembe, semmi pénzért nem vállalnék meg tőlük.
- Édesek - mondta Daniel, miután lefektette a két kutyát.
- Azok - fogtam meg az oldala ami a sok nevetéstől már fájt.
- Rég nevettél ennyit - mosolygott szerelmem és lehuppant mellém a fekete bőrkanapéra.
- Igen elég rég - bújtam hozzá  - Szokj hozzá, hogy mostantól ilyen leszek.
- Ennek örülök. És most? Szeretkezünk? - vigyorgott.
- Hááát - gondolkoztam el - Nem is tudom uram, tudja nagyon elfoglalt vagyok. Mindjárt megnézem a hátáridőnaplómban, hogy ráérek-e - szórakoztam vele. A lánykéréstől teljesen felszabadultam. Nem is tudom mikor éreztem magam ilyen jól utoljára.
- Nem érdekeeel.
- Nem? - ültem az ölébe vigyorogva.
- Nem - simogatta az arcomat.
- Ebben az esetben - néztem mosolyogva a szemébe és elkezdtem eloldozni a nyakkendőjét.
- Jó válasz.
- Tudom - nevettem és forrón megcsókoltam. Hamarosan már a hálószobánkban az ágyunkon voltunk. Elég sokáig élveztük egymás közelségét, majd elaludtunk. Reggel mikor felébredtem azt hitte csak álmodtam az egész lánykérést de a gyűrű ott ragyogott az ujjamon. Mosolyogva ültem fel majd nyújtóztam egyet. Ekkor vettem észre az éjjeli szekrényre tett tálcát melyen a reggeli mellett egy rózsa és egy levél is volt. A levélkéért nyúltam és a rózsát is a kezembe vettem. Miközben olvastam a sorokat a virágot szagolgattam.

"Szép reggelt szerelmem, én drága menyasszonyom, kicsi jegyesem.
Remek éjszakát töltöttünk együtt, s nagyon szeretlek, de tárgyalásom van, így nem lehetek veled egész nap, mint ahogy azt elképzeltem.
Sietek haza, addig pedig jó étvágyat.
Puszil a vőlegényed Danny-mackó."

Az ajkamba haraptam és újra és újra elolvastam a levelet. Olyan édes annyira szeretem. Megreggeliztem majd küldtem neki egy sms-t amiben megköszöntem az üzenetet és a reggelit valamint megírtam, hogy Ashleyvel találkozom. Felöltöztem megetettem és megsétáltattam a kutyusokat, majd elmentem a kávézóba és vártam legjobb barátnőmre. Mikor megláttam elszorult a szívem, hamarosan megszületik a babája, és emiatt irigy vagyok rá. Az ajkamba haraptam, hogy ne sírjam el magam.
- Szia - álltam fel - Hogy vagytok? - kérdeztem nagy nehezen.
- Szuperül, és ti? - mosolygott rám legjobb barátnőm.
- Velünk is minden rendben. Sőt... - vigyorogtam és az orra alá dugtam a kezem.
- Úristeeen, végre! Ez csodás! - pörgött ezer fokon. Nem az a tipikus kismama az biztos. Most is, hogy már alig van egy-két hete a szülésig, se lassít. Neki egyszerűen ilyen a természete.
- Ugye? - sóhajtottam boldogan és helyet foglaltunk - Már csak egyvalami hiányzik a teljes boldogsághoz - suttogtam és tekintetem a hasára tévedt.
- Terveztek gyerekeket, ugye? Mert akkor lesz! - biztatott aranyosan miközben elővette az étlapot.
- Daniel szeretne, és én is szeretnék anya lenni. De képtelen vagyok rá, félek tőle. Nem akarom,hogy Rebecca újra elvegye tőlem. Titokban gyógyszert szedek - vallottam be- Amíg Becca a közelünkben van és nem adja fel ezt az egészet addig nem akarok teherbe esni.
- Te nem vagy normális! Azok tönkre tesznek! - akadt ki Ash.
- Ahogyan a nővérem is tönkretesz. Nem élnék túl még egy vetélést! - gyűltek könnyek a szemembe.

- Nem lesz több vetélés Emily! De ha tovább szeded, soha nem lehet majd gyereked! - fogta meg a kezem. Ő és Danny az aki mindig mellettem áll, és bármiben számíthatok rájuk.

- Miért nem? - kérdeztem idegesen.
- Mert felborítják a hormon háztartásod, s a szervezeted immúnis lesz a hímivarsejtre - válaszolt szakértően. Majd egy pincér kihozta az előre megrendelt forró csokikat és péksütit.
- Komolyan? Én ezt nem is tudtam! - haraptam az ajkamba.
- Pedig így van - bólogatott barátnőm és enni kezdte a kakaós csigáját.
- Akkor leállok vele! - néztem rá.
- Állj is - helyesel Ashie.
- Emily? - fogta meg a vállam egy nő.
- Igen? - néztem rá kíváncsian. Soha életemben nem láttam még a negyvenes éveiben járó nőt. Fura volt, hogy a nevemen szólított. Talán tudja, hogy festő vagyok és megrendelést akar?
- Bocsi, te... te nem ő vagy.
- Kicsoda nem vagyok? - húztam fel a szemöldököm. Érdekes volt az egész, tudja a nevem de úgy néz rám mintha szellemet látna.
- A lánya lennél?
- A lánya kinek? - álltam fel miközben végig a nőre néztem - Miről beszél hölgyem?
- Az anyukád. Emily, nem?
- Nem - ráztam meg a fejem - De azt hiszem a családunkban volt még rajtam kívül egy Emily... - jutott hirtelen eszembe.
- Pedig te... te biztos a lánya vagy. Hiszen tökre egyformák vagytok!
- De kivel? Kivel asszonyom? - kérdeztem izgatottan a vörös hajú nőt. Nem tudom miért de idegessé váltam. Úgy éreztem mintha valami közöm lenne a nőhöz pedig még soha életemben nem láttam.
Letette a táskáját az asztalra, s előhalászott egy kb. 25 évvel ezelőtti képet.Rá, mutatott egy fiatal nőre.
Felvettem a képet és döbbenten néztem. A nő úgy nézett ki mint én, vagyis én néztem úgy ki mint ő. Döbbenten ültem le és remegve fogtam a képet.
- Ő kicsoda? - kérdeztem nagy nehezen.
- A volt legjobb barátnőm. Emily Stiles.
- Miért hasonlítunk? - gyűltek könnyek a szemembe. Éreztem, hogy valami erős kapcsolat van a fényképen lévő nő és köztem.
- Lehet, hogy te vagy a lánya - suttogta a nő.
- A lánya? Volt lánya? Ki volt a férje vagy a barátja? Van valami közük a Morgan családhoz? - kérdeztem izgatottan.
- David Morgan a féltestvére.... Neki van egy felesége meg egy lány, Rebecca..
- Ők a szüleim és a nővérem - mondtam könnyes szemmel - Nem értem.. Mi ez az egész? - néztem a nőre majd Ashleyre.
- A szüleid, nem a szüleid és tesód nem a tesód - mondta Ash, miközben az utolsó falat sütit is megette.
- Mi? Nem értem! - fogtam meg a fejem ami megint zsongani kezdett a sok infótól.
- Ez az igazság Emily.
- Beszélnem kell velük! Hol vannak most? - néztem a nőre - Tudja hol élnek az igazi szüleim, vagy egyáltalán tényleg ők a szüleim? Ha igen miért mondtak le rólam? - jöttek elő a kérdések. Mindenre választ akartam kapni azonnal.
- Édesanyád szülésnél meghalt. Bár eddig úgy tudtam, hogy ez nem igaz de téged látva mostmár tudom,h ogy nem hazugság Emily halálhíre. A féltesója - tolt elém egy képet az apámnak hit pasasról. - Vette gondozásba a feleségével. De az apádról semmi hír...
- Nem - ráztam meg a fejem sírva és kirohantam a kávézóból. Nem tudom mi az igazság. Ha tényleg a képen lévő nő az anyám akkor az megmagyarázná, hogy miért viselkedett így velem az állítólagos családom. De miért nem mondták el, miért nem keres meg az apám ha még él? Zilálva ültem le az útpadkára és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Emily, olyan gyorsan futsz - jött utánam a barátnőm. - Jól vagy?
- Nem tudom - szipogtam - Nem tudom mi az igazság, hogy mit higgyek. Azt hiszem beszélnem kell a szüleimmel vagy bárkik is legyenek azok akik felneveltek.
- Ők, úgy sem mondják meg. Menjünk a kórházba - fogta a hasát.
- Miért? Szülni fogsz? - kérdeztem rémülten és átkaroltam. Nem akarom, hogy itt az utca közepén kelljen világra hozni a kisfiát.
- Nem. Hanem kideríteni kik a szüleid - vágta rá, bár ahogy elnéztem ez nem teljesen vagy így. Eléggé izgatottnak és furának tűnik.
- A kórházban? Hogy akarod kideríteni? - álltam fel a járdáról.
- Beosonunk az irattárba, vagy nem tudom - vonta meg a vállát. Elmentünk a kocsimhoz, majd beültünk és a kórház felé vettük az irányt. Nem vagyok benne biztos, hogy ezt akarom. Így kideríteni az igazságot. Na és ha lebukunk? biztos nem fognak megdicsérni minket, hogy orvosi papírok között turkálunk. Alig tettünk meg pár lépést a recepciótól mikor Ash hirtelen megállt.
- Hé. Jól vagy? - néztem sápadt arcára.
- Persze! - bólogatott de megint nem mondott igazat, jól ismerem már.
- Ashley! Mi a gond? - néztem rá aggódva.
- Azt hiszem, hogy szülni fogok! - gyűltek könnyek a szemébe. Fura volt Őt így látni. Mindig erős személyiség volt, soha nem láttam sírni.
- Ne aggódj, minden rendben lesz, itt vagyok veled! - mosolyogtam és megöleltem.

Leültettem barátnőmet egy székre majd szóltam egy nővérnek, hogy a kismama valószínűleg hamarosan világra hozza a kisbabáját. A nővér bólintott, majd megkérdezte Asht, hogy mi az orvosa neve. Miután ez megvolt, barátnőmet egy kórterembe vezették. Amíg megvizsgálták vele voltam, és fogtam a kezét. Fordított helyzetbe Ő is ezt tenné. Az orvos mosolyogva közölte a hírt, hogy itt bizony szülés van kilátásban, és ami azt illeti elég gyorsan lefolyhat hisz Ashley elég gyors tempóban tágul. Barátnőm megkért, hogy hívjam fel férjét. Teljesítettem a kérését, majd Két óra múlva már a szülőszobán volt az ifjú páros én pedig fel-alá járkáltam a fekete-fehér csempés padlón. Közben küldtem egy sms-t Dannynek, hogy a kórházban vagyok mert Ashley szül. Ideges voltam a barátnőm és a kisbaba egészsége miatt. Olyan 40 perc múlva kijött barátnőm férje, és könnyes szemmel mosolyogva közölte, hogy egészséges kisfiuk született aki az Ian nevet kapta.

Hamarosan bemehettem megnézni Ashleyt és a kisfiút. Boldog voltam, hogy legjobb barátnőm egészséges babának adott életet. Mikor megláttam Ash kezébe az aprócska kicsi embert összeszorult a szívem. Nem bírtam tovább menni. Barátnőmre, majd férjére néztem és kirohantam a kórteremből. Az erkélyre siettem és sírni kezdtem. Azt hittem, hogy túl vagyok ezen az egészen. Már olyan jól éreztem magam. De amikor megláttam, hogy milyen öröm egy kis élet, hogy milyen aprócska újra összetörtem. Eszembe jutott, hogy ha nem vetélek el akkor pár hónap múlva én is a karomban tarthattam volna a babámat... Ekkor egy kar fonódott a derekam köré.
- Szerelmem - dörmögte a mély hang és lágyan a nyakamba csókolt.
- Szia Danny - suttogtam és felé fordultam.
- Miért sírtál életem? - fogta közre az arcom. Szemeiben láttam, hogy nagyon aggódik.
- Mer annyira aranyos Ashley kisfia. Nekünk is ilyen aranyos lenne! - zokogtam a mellkasába.

- Sokkal édesebb lesz, kis drágám - simogatta a hátam a vőlegényem.
- Na és ha nem lesz? Ha a gyógyszer miatt nem fogok soha teherbe esni? - bukott ki belőlem. Azt hittem,hogy mindjárt kiabálni fog Daniel de ehelyett együtt érzően szólalt meg.
- De fogsz.
- Nem biztos Daniel. Egy ideje fogamzásgátlót szedek - néztem bűnbánóan a szemébe.
- Tudom, de azóta vitaminokat.
- Nem vitaminok - ráztam meg a fejem - Gyógyszer!
- Kicseréltem őket - mondta és megeresztett egy apró mosolyt.
- Mi? - kérdeztem és egy nagyot dobbant a szívem.
- Tudom, önző voltam, de megtettem - vakarta meg a fejét. Zavarban volt az én drágám.
- Ó annyira édes vagy! - csókoltam meg.
- Gyereket akarok és nem hagyhattam, hogy szedd azokat a bogyókat - simogatta az arcom.
- Szeretlek Daniel Silverman, mindennél jobban.
- Én is szeretlek. De akkor nem haragszol?
- Nem dehogy haragszom! Inkább neked kéne rám haragudnod.
- De én nem haragszom - suttogta és újra csókban forrtunk össze.
Minden nap bebizonyosodik, hogy Danny a számomra megfelelő férfi. Ő a másik felem. Fogalmam sincs mi lenne velem nélküle, de nem is akarom megtudni. Egy életre összetartozunk és ezen semmi és senki nem fog tudni változtatni.