Másfél hét után engedtek haza a kórházból. A fizikai fájdalom már elmúlt, de a lelki fájdalmam elviselhetetlen. Semmihez nincs kedvem és mosolyogni se tudok, még szegény Danny-re se. Talán ha a munkába temetkezem jobb lesz. Amint hazaértünk, átöltöztem és a vászon elé álltam. A kezembe vettem az ecsetet, de nem jött ihlet. Csak bámultam a hófehér vásznat, miközben az ecsetet megmártottam a fekete festékben. Közelíteni kezdtem a vászon felé,de egyszerűen nem ment.. Mérgesen dobtam el az ecsetet, amitől a gyönyörű barack színű fal tiszta egy foltban tiszta festék lett. Elkapott egy rettentő fojtogató érzés. Ami csak a kezembe került, eldobtam jó messzire. Az ecseteimet, a festéket, a vizes kancsót, mindent. Rebecca a művészetet is elvette tőlem, többé nem tudok festeni.
- Hé-hé, életem - fogott le Daniel.
A szemébe néztem, majd hozzá bújtam és a mellkasába zokogtam. Beszívtam frissen mosott ingének az illatát, ami keveredett a bőre és a parfümje illatával. Az illat amit úgy imádok, és ami képes megnyugtatni.
- Kicsim – szólalt meg gyengéd hangon és a hajamba puszilt.
- Nem tudok festeni. Rebecca azt is elvette tőlem – szólaltam meg gyenge elcsukló hangon. Belefáradtam már az egészbe. A nővérem mindent elvett tőlem, már csak Daniel maradt számomra.
- Dehogy vette el. Zaklatott vagy, pedig nem kéne – fogta közre az arcom, és mélyen a szemembe nézett gyönyörű kékes zöld szemével, ami mindig a háborgó tengert juttatja eszembe, de imádom.
- De elvette, érzem... – suttogtam, mintha csak titok lenne, hogy nem tudok többé festeni.
- Nem vette el. Itt vagyok veled. Próbáld meg újra! – ösztönzött szerelmem, miközben továbbra is arcomon pihentek puha kezei.
- Nem, most nem akarok - ráztam meg a fejem.
- Oké, elmegyek és kinyírom azt a repedtsarkú kurvát! – akadt ki, és szemei most váltak csak igazán háborgó tengerré. A harag, a düh és a tehetetlenség csillogott a csodás szempárban. Tudom, hogy értem bármire képes, olyanra is amit később megbánna. Nem hagyhatom, hogy véghez vigye, ami most felötlött benne. Még egy veszteséget már nem élnék túl.
- Ne – öleltem szorosan. Úgy mintha az életünk múlna rajta. - Ne hagyj itt!
- De meg kell bűnhődnie – válaszolta, és miközben elengedte az arcom, kezei ökölbe szorultak.
- De ne így. Majd megkapja méltó büntetését. Csak ne hagyj itt, soha egyetlen percre se – kérleltem, miközben megtöröltem a szemem.
- Jól van életem, nem hagylak - ölelt meg ő is szorosan. Képes lennék óráikig így állni, ha a karjaiban tart védve érzem magam. Ilyenkor úgy érzem semmi rossz nem történhet.
- Köszönöm, hogy legalább te vagy nekem – sóhajtottam.
- Kicsim, lesz még gyerekünk, ne aggódj – vetette fel Daniel.
Persze és majd azt is megöli az őrült nővérem...Soha többé nem akarok teherbe esni, de ezt neki nem kell tudnia. Amíg a kórházban feküdtem, és órákon át sírtam rájöttem, hogy nem kell gyerek. A nővérem képes lenne Őt is bántani. Elfordultam élettársamtól, és az ablakhoz sétálva, a rózsakertbe kezdtem gyönyörködni.
- Igen, lesz még... – mondtam egy rövid idő után.
- És neki semmi, de semmi baja nem lesz – ölelt át hátulról erős karja.
- Tudom - hazudtam. Persze, hogy nem lesz baja, mivel új baba se lesz. Nem engedhetem meg, hogy Rebbeca, ismét ártson nekünk.
- Kicsim, nézz rám. Ugye akarsz, majd gyereket? – fordított maga felé, és az állam alá nyúlva, kényszerített, hogy a szemébe nézzek, és ne tudjam elkerülni a pillantását.
- Igen...Persze, hogy akarok – hazudtam gátlástalanul, amitől lelkiismeret furdalásom támadt.
- Akkor jó, mert én is. Fiút és lányt is.
- Meg kutyánk is lesz. Egy picike kutyánk – váltottam témát.
- Persze. Akár már ma elmehetünk megvenni.
- Tényleg? Kaphatok kutyust? - kérdeztem kicsit izgatottan. Mindig is szerettem volna, de soha nem kaphattam. Anyámék szerint egy állat nagy felelősség, nem beszélve arról, hogy a kis hercegnőjüknek elvileg kutyaszőr allergiája van.
- Most azonnal. Öltözz és menjünk – lehelt egy puha csókot az ajkamra.
- Fel vagyok öltözve, menjünk! – kaptam fel a táskám, és kisiettem a garázsba ahol Danny fekete luxusjárgánya parkolt.
- Oké, menjünk – hallottam meg szerelmem mosolygó hangját az ajtóból.
Izgatottságom az egekig szökött. Úgy éreztem magam, mint egy kislány aki először megy állatkertbe, vagy a vidámparkba. Miután beültem a krémszínű bőrülésre, bekapcsoltam a biztonsági övemet.
- Egy Golden retrievert szeretnék Danny – haraptam az ajkamba. Mindig is tetszettek azok a fajta kutyák. Annyira szépek, és állítólag könnyen taníthatóak.
- Kölyök kutyust, ugye? – érdeklődött Daniel, miközben beindította a kocsit, és kihajtott a garázsból.
- Igen, egy kicsi kutyust! – helyeseltem.
- Ezt akkor megbeszéltük – mondta és kezet csókolt.
Alig vártam, hogy végre megérkezzünk a tenyésztőhöz, aki Danny egyik ügyfele igazából, de szabadidejében evvel foglalkozik. Arcom a kocsi ablakának nyomtam és néztem az elsuhanó üzleteket. A hatalmas épületeket, hamarosan felváltották a kisebb épületek, majd virágos mezők, és napraforgó és búzatáblákat láttunk. Gyönyörű volt, és ha még mindig tudnék festeni, biztosan megfesteném. Az aranyló búza, és az tiszta égbolt csodás páros. Néhol egy-egy pipacs virágzik, ami még különlegesebbé teszi az egészet. Olyan egy óra utazás után érkeztünk meg célállomásunkra, ami első ránézésre, egy hétvégi kastély volt. A fekete kovácsoltvas kapu, szinte azonnal kinyílt amint megérkeztünk, és egy alacsony mosolygós alak sétált felénk. Szinte azonnal megismertem, Ő Steven egy nagyon aranyos és kedves idős üzletember, akinek nem csak az esze de a szíve is a helyén van. Tudom,hogy két gyereke van, akik már felnőttek és megajándékozták már unokákkal. A gondolataimat gyorsan eltereltem és kiszálltam az autóból.
- Daniel, és a gyönyörűséges Emily – csókolt kezet – Örülök, hogy ismét találkozunk.
- Részemről az öröm – fogtam meg öreg ráncos kezét.
Beszélgetni kezdtünk, majd hátra sétáltunk. A birtok hatalmasabb mint aminek először látszott. Egy nagyobb halas tó is, van a telken, amit hatalmas nádas vett körül. Fenyőerdő is volt. Szippantottam egy nagyot a levegőből. A tüdőmet csak úgy feszítette a nyugalom. Békés itt minden, mintha csak a paradicsomban lennék.
- Arra vannak - zökkentett ki Daniel hangja az ábrándozásomból és balra, mutatott.
Megpillantottam egy elkerített részen a két kis zsemleszínű gombolyagot. Gyors léptekkel siettem feléjük. A szívem majd kiugrott a helyéről. Lesz egy kutyám, ez már biztos.
- Nézd Danny milyen picik és aranyosak! – csaptam össze a kezem, és a enyhén nedves puha fűbe, térdeltem.
- Igen azok - vett ki egyet és a kezembe adta. A kölyökkutyus először szaglászni kezdett, nedves pici orrával, majd végignyalta az arcom. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy a fal ami meggátol a boldogságban leomlik, és újra tudok lélegezni.
- Milyen kis édes vagy - simogattam nevetve. Éreztem, hogy Danny megkönnyebbülve és boldogan néz. Régóta vár arra, hogy ismét mosolyt lásson az arcomon.
- Ő kell nekem! – öleltem magamhoz az izgága puha állatott.
- Tudtam. Ő, ahogy meglátott, bukdácsolni kezdett felénk. Éreztem, hogy ő fog neked kelleni. De vihetnénk a másikat is. Nézd milyen szomorú – guggolt le Danny és megsimogatta a kezemben lévő picikét.
- Két kutya? - kérdeztem boldogan. Végül is gyerekünk úgy se lesz...Valakiknek helyettesítenie kell ezt a posztot - Oké! – vágtam rá boldogan.
Bobo és Bubu
Ahogy Daniel kivette a másikat, egyből megnyalta a kezemben lévő kutyust.
- Látod, összetartoznak. Nem szakíthatjuk el őket egymástól.
- Bizony, hogy nem – sóhajtottam. Az olyan lenne, mintha minket választanának szét. Én nem leszek Rebecca, nem fogom hagyni, hogy ez a két kis teremtés szenvedjen a másik hiányától.
Menjünk vegyünk nekik tápot, házikót, játékokat. Ó is név is kéne az kicsinyeinknek!
Steven és kedves felesége Mary meghívtak minket ebédelni, amit a kertben fogyasztottunk el. Mint megtudtok, a két kis kölyök kutya nem testvérpár és nem is egy idősek. A fiú két héttel hamarabb született. Még jobban megerősödött benne, hogy olyanok mint mi. Már magasan járt a nap, mikor felálltunk az asztaltól, és elköszönve beültünk a kocsiba és hazaindultunk.
- Mielőtt hazamegyünk, be kéne vásárolni nekik. Tudod fekhelyet, játékokat, tápot. Majd álljunk meg, az üzletnél. Ja és neveket is kéne választani nekik.
- Bobo és Bubu - nevetett Daniel.
Ismét nevetni kezdtem. Danny arca ismét felvidult.
- Aranyos nevek. De melyik lesz Bobo és melyik Bubu? – fogtam meg a combját.
- Vicceltem. Az lesz, amit te akarsz – simogatta meg a combján pihenő kezemet.
- Nekem tetszik. Legyen ez a nevük – néztem a két ki izgága kutyára.
- Hát jó, akkor ezek lesznek.
- Annyira köszönöm, hogy kaptam kutyusokat! – lelkendeztem mint egy ovis, miközben már a főúton kocsikáztunk.
- Boldoggá teszel, gyerekeket kapok majd tőled, ez a legkevesebb!
Ismét lelkiismeret furdalásom támadt. Elkaptam a tekintetem, és mereven bámultam ki az ablakon.
- Igen, de még várni szeretnék Danny. Egy-két évet.. – folytattam a hazudozást. A végén még olyan leszek mint a nővérem.
- Hármat is akár. De én gyereket akarok. Sokat.
- Sokat? Menyi az a sok?- kérdeztem rá, miközben a szívemet mardosták ezek a szavak.
- Három négy öt hat... – vágott komoly képet.
- Mennyit? - kerekedtek el a szemeim és döbbenten néztem rá.
- Nééégy - húzta be a nyakát.
- Annyira édes vagy…De még az se biztos, hogy újra teherbe tudok esni – vetettem fel. Ez is nyomja a szívem igazából.
- De teherbe fogsz – mondta bizakodva.
- Igen...Ugye amíg ilyen picik bent lehetnek a házba? - tereltem el a beszélgetés fonalát.
- Persze. Amíg elférnek igen. Majd építek neki kutyaházat.
- Épitesz? - kuncogtam - Bocsi, csak elképzeltem ahogy az ujjadra vágsz a kalapáccsal és szálka megy a kezedbe.
- És sikoltozok, mi? - nevetett.
- Igen - bólogattam mosolyogva.
- Gonosz vagy – mosolygott rám, a kiskutya pedig megnyalt.
- Bocsi, csak nem tudom elképzelni ahogy építesz édesem - mentegetőztem felemelt kezekkel.
- Hát, majd meglátod milyen jó vagyok - vigyorgott eközben a másik kutya is az ölembe mászott.
- Gyertek vissza - vettem át őket és visszaraktam őket az ölemben lévő kartondobozba - Így Danny gazdi nem tud vezetni.
- Nagyon édesek – simogatta meg a lányt szerelmem.
- Igen,szerintem is. Otthon mindent el kell pakolnunk, nehogy szétszedjenek valamit.
- Az biztos.
- Mindig is akartam kutyusokat, de soha nem kaphattam. Most pedig itt van az a két kis gombolyag..Köszönöm,hogy mindent megadsz nekem – néztem újra Danielre.
- Egy apró mosolyért megvennék neked egy toronyórát láncostul.
Megnyertem a főnyereményt. Daniel a legrendesebb férfi az egész világon. Nem tehetem ezt vele. Ő mindent megad nekem, és Ő apaságra vágyik..
- Mindennél jobban szeretlek – mondtam, és egy apró könnycsepp szökött a szemembe.
- Én is téged, és ezért ismerlek is. Tudom, hogy most magad alatt vagy és nem akarsz gyereket, de most, hogy majd gyerekekként neveljük fel őket, akarni fogsz babákat is. Négyet, hatot, nyolcat.
Először meglepődtem ezen a kijelentésén, de rájöttem, hogy akik igazán szeretik egymást azok minden rezdülésüket ismerik a másiknak, és tudják mit akarnak. A mi szerelmünk erős, és igaz.
- Igen jól ismersz. De csak azért nem akarok, mer újra elvenné tőlem Rebecca - gyűltek könnyek a szemembe, és megállíthatatlanul végig folytak az arcomon.
- Soha többet nem vesz el tőlünk semmit – szorított meg a kormányt Danny, amitől ujjai elfehéredtek.
- Remélem, hogy így lesz. De te ne csinálj semmit vele. Oké?
- Én nem érek hozzá...
- És ne is bérelj fel senkit. Ezt én szeretném vele elintézni!
- Nem mehetsz a közelébe. Börtönbe fog menni!
- Börtönbe? – kérdeztem döbbenten. Tudom, hogy ott lenne a helye, de nem bírom elképzelni, hogy Rebbeca narancssárga kezeslábasban kócosan üljön a rácsok mögött. Anyámék biztos mindent megtennének, hogy kihozzák őt onnan.
- Oda. Csak mert tudom, hogy egy nap után belehal. És hozzá se értem.
- Nem tudom, hogy szeretted... – csúszott ki a számon.
- Én sem tudom, de akkor más volt. Kedves és aranyos... de már nem az.
Igen, ezt az oldalát ismeri mindenki. A kedves aranyos, bájos hercegnőt. Csak néhányan tudjuk, hogy milyen is valójában. A nővérem az a típus, aki azért adakozik, hogy a címlapon legyen, és képes bárkin átgázolni, csak hogy neki igaza legyen.
- Soha nem volt az – ráztam meg a fejem.
- Akkor pedig marha jó színésznő, de engem megfogott.
- Igen a színészkedésben remek – bólintottam. Vagy hat Oscar díjat bezsebelt volna, ha ez lenne a szakmája. - De nem bánom, hogy megismertem. Különben veled nem találkozok.
- De nem is annak köszönhetjük, hogy találkoztunk. Vagy igen? – húztam fel a szemöldököm - Tényleg miért voltál aznap a lakásomnál, tudod mikor nekem jöttél a kocsival.
- Csak arra volt dolgom – vágta rá azonnal.
- Na látod, annak a nőnek a találkozásunkhoz semmi köze.Hülye voltam felhozni ezt az egészet.
- Semmi baj életem - parkolt le a hatalmas üzletlánc előtt. Érdekes most sokkal rövidebbnek tűnt az út, talán azért mert végig beszélgettük az utat. - Na menjünk vásárolni.
- Őket is hozzuk ugye? - vettem ki a kutyusokat, akik még mindig a dobozban ültek
- Kéne, ha be lehet vinni őket.
- De nem hagyhatjuk itt őket a kocsiban! Nézz csak rájuk, kis ártatlanok. Ha valaki elvisz őket, vagy ha bajuk esik? – estem kétségbe.
- Akkor én kint maradok, te meg bemész vásárolni – ajánlotta fel szerelmem.
- De hát ez a állatbolt - érveltem - Itt direkt állatoknak lehet vásárolni, biztos bejöhetnek!
- Na menjünk akkor - indultunk el. Daniel szerzett egy bevásárló kocsit, amibe beletettük a doboz kutyát. Az üzlet egy hatalmas csarnokhoz hasonlított. Olyan sok dolgot lehetett kapni, amit álmomban sem gondoltam volna. Egy eladó – aki a névtáblája alapján a Less névre hallgat – sietett a segítségünkre. Megsimogatta Bobot, és Bubut majd útra indultunk. Vettünk kölyök kutyáknak való sampont, vitamint, kefét, játékokat. Etető és itató tálat, és tápot is. Végül megvettünk két kis fekhelyet, és szintén két darab összerakható kutyaházat. Ezután a pénztár felé vettük az irányt, ahol egy tüsi szőke hajú lány ült. Láttam, ahogy végigméri Daniel, és kihúzza magát. Igen, Danny mindenkire ilyen hatással van, és Ő az enyém. Szerelmem fizetett, az arany színű bankkártyájával majd fél óra múlva már újra a kertvárosi házunkban voltunk. Elpakoltam mindent, és kutya biztossá tettem az összes szobát. Leraktam nekik a fekhelyet és a játékaikat is kipakoltam. Olyan vicces volta ahogy az első pillanatokban csúszott a lábuk a laminált parkettán. Felfedezték a nappalit, mindent megszagoltak és próbáltak egyes dolgokat megrágni. Bobo bepisilt, Bubu pedig kakival szentelte fel az új otthonukat. Miután feltakarítottam utánuk, kaptak vacsit és egy nagy játék után lefeküdtek aludni. Felvettem a régi szakadt-kopott kockás ingem, és átmentem a festő szobámba. Nagyot sóhajtottam, és a vászon elé álltam. Próbáltam felidézni a csodás búzamező szépségét. Ez meg is volt, de egyszerűen nem bírtam vászonra vinni. Ekkor egy kéz karolta át, a derekam. Természetesen szerelmem volt az. Megfogta a kezem amiben az ecsetet tartottam és a fülemhez hajolt.
- Csukd be a szemet – suttogta a fülembe. Forró leheletétől libabőrös lettem. Lehunytam a szemem és vártam mire készül. Érzékeltem ahogy az ecset a vászonra ér, Danny mozgatta a kezem, együtt festettünk. Újra azt éreztem, mint mikor először festett. Olyan hat éves lehettem, és a tanárnőm rávette a szüleimet, hogy írassanak be, egy festőszakkörre. Lassan kinyitottam a szemem, és elmosolyodtam.
- Tudok festeni, Rebecca ezt nem veheti el tőlem! – bújtam Danielhez.
- Persze, hogy tudsz életem – fogta közre az arcom, és megcsókolt. Forró csókunk után, ismét a vászon felé fordultam, és együtt festettük meg, a napsütötte búzamező képét.
Nagyon jó rész volt, és végre Rebecca mentes. :)
VálaszTörlésRemélem még Emily szeretne gyereket. ^_^
Minél hamarabb a kövit! :)
nagyon jó rész volt és sokkal jobban tetszett így, hogy több leírást tartalmazott :)
VálaszTörlésFantasztikus :))) hamar a következőt
VálaszTörléshttp://aztdesign.blogspot.hu/2013/11/kritika_7405.html kész a kritikád!^^
VálaszTörléshttp://glblogdesign.blogspot.hu/2013/11/25-kritika.html
VálaszTörlésSzia, itt a kritikád. Amit még kifelejtettem, de nem írom már oda, jól jönne egy chat.:D