II. Évad/ 3.fejezet • Rebecca őrült tette

Már két hónap telt el nagyi halála óta. Próbálom megszokni, hogy nincs többé de egyszerűen nem megy. Daniel annyira édes velem. Óvni próbál mindentől engem és a születendő babánkat. A harmadik hónap elején járok, de már a babaszobát tervezi. Úgy döntöttünk, hogy a falra mesefigurákat fogunk festeni. Annyira várom már, hogy elteljen ez a fél év és a karomban tarthassam. A reggeli rosszullétek eléggé kikészítenek, főleg, hogy nem csak reggel jelentkeznek.
- Mondom, hogy menj nyugodtan dolgozni szívem. Jól vagyok - öleltem át Danny nyakát.
- De itthon is jó nekem. A tárgyalásra elmegyek háromra, addig meg itthon is tudok dolgozni.
- Annyira édes vagy. Kezdesz beleőszülni a féltésbe - kacagtam és elkezdtem birizgálni a haját.
- MI? Tényleg? - lepődött meg.

- Igen. Talán be kéne festeni. A végén azt hinnék, hogy egy tatával járok - szívattam.
- Ó, ne már nem őszülhetek még - nézett a tükörbe. Hol vagyok olyan?
- Sehol - nevettem - De haláli fejet vágtál!
- Jól van, rettentően gonosz vagy - kapott fel vigyorogva és megcsókolt.
- Nem vagyok gonosz - vágtam szomorú arcot.
- De az vagy - fektetett le az ágyra.
- Nem igaz...
- Gonoszkodsz velem - csókolgatta a nyakam.
- Nem igaz - mosolyogtam majd mikor megéreztem a frissen mosott hajának illatát elkapott a hányinger. Régen imádtam ezt az illatot, de most felfordul tőle a gyomrom. Lelöktem magamról és a mosdóba rohantam. Mikor már jobban voltam leültem a kád szélére.
- Sokáig fogod még ezt csinálni a mamival? - simogattam a hasam.
- Ó, drágám, hihetetlenül édes vagy, ahogy a hasad simogatod - mondta Daniel.
- Szeretem veled tudatni, hogy már most szeretem.
- Én is imádom.
- Igen tudom - mosolyogtam - Jut eszembe elmegyek Ashleyvel vásárolni. Már régen beszéltünk, jót fog tenni egy kis csajos pletykázós nap.
- Jól van, menj. Én meg akkor bemegyek az irodába. De ha van valami, rögtön hívj.
- Nem lesz semmi, de azért hívni foglak, mert hallani akarom a hangod. Tudom ez elég nyálasan hangzik de így van.
- Nem hangzik nyálasan. Hívj csak nyugodtan - csókolt meg, s elhagyta a házat.
Letusoltam, felöltöztem, megszárítottam a hajam és kimentem a ház elé, mert Ashley bármelyik pillanatban megérkezhet. Mikor megláttam elmosolyodtam.
- Szia - köszöntem neki - Hogy vagytok?
- Szia. Remekül - simogatta a hasát. - És ti?
- Jól. Bár a reggeli rosszullétek megvannak, és nagyi hiánya se segít. De igyekszem.
- Ó, kicsim - ölelt meg.
- Nem akarok sírni - nyeltem vissza könnyeimet - Szóval inkább beszéljünk vidám dolgokról. Oké?
- Persze. Mit mondott az orvos a babáról?
- Hogy minden rendben vele. Szépen fejlődik - sóhajtottam boldogan - na és ti? Tudjátok már, hogy fiú vagy lány?
- Fiú – mondta büszkén.
- Bár nálunk még korai, hisz még nincs is neme ha jól tudom - nevettem - Úgy érzem, hogy kislányunk lesz. Persze Daniel megvan győződve, hogy fiú. Legalábbis szerinte annak kell lennie, hogy a húgát vagy húgait majd megtudja védeni.
- Ez nagyon édes gondolat.
- Igen az. Ha látnád, hogy óv mindentől. Mintha cukorból lennék. Dolgozni se akar menni, és minden mozdulatomat lesi - meséltem csillogó szemekkel.
- Hihetetlenül édes, tényleg.
Hamarosan már a plázában voltunk, ahol a kismama-kisbaba osztályon vásároltunk. Olyan sok édes holmi volt. Nagyon sok mindent tudnék venni, de majd Dannyvel szeretném megtenni. Viszont egy kiscipőt nem akartam otthagyni. Annyira picike és édes volt.
- Néz milyen pici ez a cipő! - vettem a kezembe és legjobb barátnőm felé fordultam.
- Az - hallottam meg Becca hangját.
- Rebecca! - fordultam felé és idegessé váltam. A nagyi temetésén láttam utoljára. - Szia.
- Kijössz dumálni?
- Ööö - néztem Ashley-re aki rosszallóan nézett rám - Igen.
Elindultunk fel, az épület üres emeletére, ahol Rebecca leült a lépcsőre.
- Hogy vagy mostanság? - mosolygott rám.
- Jól,bár hiányzik nagyi. Na és te?
- Egész jól. És még jobban leszek, ha Danny visszakerül hozzám.
Na már megint kezdi. Végre felfoghatná,hogy vége.
- Sajnálom, de Danny engem szeret. Próbálj meg tovább lépni.
- Nem. Azért van veled, mert terhes vagy!
- Erről honnan tudsz? - kérdeztem idegesen - Amúgy pedig nem azért van velem!
- Látom, hogy akkora vagy, mint egy tehén! És de! Azért van veled!

Ez fájt.. De mégis mit várjak a nővéremtől?
- Nincs kedvem ehhez a beszélgetéshez! Hagyd békén a családom!
- Vetesd el a gyereked és add vissza nekem Danielt - vágott a falhoz.
- Őrült vagy. Engedj el,és hagyj minket békén! Viseld el,hogy egyszer a kis esetlen és vesztes húgod nyert – mondtam dühösen. Vége többé már nem félek tőle. Nem árthat nekem.
- Nem nyertél! Felőlem híresebb lehetsz és több pénzed lehet, mint nekem. Jobb barátnőd is lehetsz, de életem szerelmét, a csodás pasit nem veheted el tőlem! – üvöltött rám. – Szóval elhagyod, vagy sem?
- Nem! Most pedig engedj el és soha többé ne gyere a közelembe!
- Te rohadt kurva! - szúrt hasba. - Megmondtam neked, hogy Daniel az enyém és senki másé!
Felkiáltottam majd a fal mentén a földre zuhantam. Csak az járt a fejembe,hogy a babámnak nem eshet baja.
- Majd meglátjuk, hogy gyerek nélkül is kellesz-e neki - húzta ki belőlem a kést, majd belém rúgott még egyet és hívta a mentőt. - Csak hogy lásd, nem vagyok olyan őrült - mondta majd lelépett.
Megfogtam a hasam és zokogni kezdtem. Ez egy őrült. Ha baja esett a kicsikémnek megölöm. Annyira fájt a hasam.. Éreztem amint minden erőm elhagy.
- Ne aggódj..Anyu..Anyu vigyáz rád.
Hirtelen el is ájultam, s a fejemben babasírás hangzott. Mikor magamhoz tértem nem tudtam hol vagyok.
- Mi történt? - kérdeztem rekedt halk hangon.
- Kórházban vagy - mondta Danny kisírt szemekkel.
- Kórházban? Mi történt? – kérdeztem és körbenéztem. Nem értettem semmit.
- Ugye, tudod, hogy ez nem jelent semmit? Rengeteg gyerekünk lehet még..
- Miről beszélsz? Mi történt? - gyűltek könnyek a szemembe. Úgy éreztem magam, mintha csak egy rossz álomba kerültem volna
- Túl sok vért vesztettél. Elment a gyerekünk életem – simogatta a kezem szerelmem és könnyezett.

- Mi?Nem az nem lehet! Ez csak tévedés. Ez csak tévedés! – kiabáltam zokogva.
- Életem, nyugodj meg. Pár hónap múlva újra termékeny leszel.
- Ne mondj ilyeneket. Pár hónap múlva megszületik a kislányunk. Haza kell menni,hogy befejezzem a szobáját – ziláltam.
- Nővér, kérem altassák vissza - törölte le a könnyeit Danny.
- Ne altassanak - szedtem le magamról a vackokat - Haza megyek! Most azonnal hazamegyek!
- Szívem, pihenned kell - rakta vissza a csöveket Daniel.
- Nem. Haza akarok menni. Itt csak hazudoznak össze-vissza - zokogtam.

- Nem hazudnak, kérlek kicsim. Fogd fel, hogy ennyi volt – sírt Danny.
- Nem - ráztam meg a fejem - Nem akarom. Tiszta szívemből gyűlölöm Rebeccát és bosszút fogok rajta állni.
- Ha feléled, megteheted.
- Ha feléled? - értetlenkedtem.
- Kicsit elgázoltam....
A fejem lüktetni kezdett. Túl sok volt ez egy napra.
- Megölted?
- Nagyon remélem.
- Szóval téged is elveszítettelek? Börtönbe kerülsz és egyedül maradok – remegtem .
- Nem fogok kincsem, nem kerülök börtönbe, nem tudják, hogy én voltam.
- Megígéred? - néztem rá.
- Persze - puszilta meg a homlokom.
- Vigyél haza - suttogtam.
- Előbb aludj el.
- Itt maradsz,ugye? – kérdeztem gyengén.
- Nem megyek sehova – suttogta.
- Akkor jó - mondtam és álomba sírtam magam.