Megjegyzés: Sajnálom, hogy a szokottnál két nappal később jött az új fejezet, de sajnos nem volt időm. Sőt még egy rossz hír: Valószínűleg a héten már nem lesz új fejezet, mert hétvégén nem leszek gépközelben előreláthatólag. De ha minden jól megy akkor 1 hét múlva dupla fejezetet kaptok. Ami pedig a legfontosabb köszönöm mindenkinek aki komit szokott írni, nagyon sokat jelent számomra!
Úgy érzem az életem kezd helyrejönni. Dannyvel remekül megvagyunk, egymás után készítem el a festményeket. Sebastian édesapja, jövő márciusra szervez egy kiállítást számomra amitől már most izgatott vagyok, pedig még van addig jó pár hónap, sőt majdnem egy év. A kiskutyáink szépen nőnek, és evvel egyre elevenebbé is válnak. Múltkor véletlen elől maradt Daniel egyik méregdrága bőrcipője amiben tárgyalásokra jár, persze Bobo és Bubu azonnal neki is estek, és már csak a maradványokat tudtam megmenteni. Azt hittem szerelmem dühös lesz, de csak jót nevetett az egészen. Mint kiderül még Rebeccaval együtt vették, így legalább megszabadult tőle. Rebbeccáról jut eszembe, mióta leszúrt nem láttam, de érzem, hogy beszélnem kell vele. Tudnom kell miért tette,hogy miért utál ennyire. Persze Danny erről hallani sem akar. Mikor hétfő reggel Danny elhajtott a kocsijával, letettem a vizes ecsetet, ledobtam magamról a festékes inget és átöltöztem. Egy kényelmes ám mégis elegáns ruhára esett a választásom. Tettem fel egy kis sminket, hajamat pedig leengedve hagytam.
Úgy érzem az életem kezd helyrejönni. Dannyvel remekül megvagyunk, egymás után készítem el a festményeket. Sebastian édesapja, jövő márciusra szervez egy kiállítást számomra amitől már most izgatott vagyok, pedig még van addig jó pár hónap, sőt majdnem egy év. A kiskutyáink szépen nőnek, és evvel egyre elevenebbé is válnak. Múltkor véletlen elől maradt Daniel egyik méregdrága bőrcipője amiben tárgyalásokra jár, persze Bobo és Bubu azonnal neki is estek, és már csak a maradványokat tudtam megmenteni. Azt hittem szerelmem dühös lesz, de csak jót nevetett az egészen. Mint kiderül még Rebeccaval együtt vették, így legalább megszabadult tőle. Rebbeccáról jut eszembe, mióta leszúrt nem láttam, de érzem, hogy beszélnem kell vele. Tudnom kell miért tette,hogy miért utál ennyire. Persze Danny erről hallani sem akar. Mikor hétfő reggel Danny elhajtott a kocsijával, letettem a vizes ecsetet, ledobtam magamról a festékes inget és átöltöztem. Egy kényelmes ám mégis elegáns ruhára esett a választásom. Tettem fel egy kis sminket, hajamat pedig leengedve hagytam.
- A gazdi most elmegy egy kicsit - néztem a két kis kölyökkutyára, akik már nem is olyan kicsik - Sietek nagyon, lehetőleg ne szedjétek szét a házat - mosolyogtam rájuk, majd kaptak egy-egy simit és kimentem a ház elé, ahol már várt rám a sárga taxi. Bemondtam a címet, majd hátradőltem az ülésen, és idegesen vártam, hogy megérkezzünk. A forgalom igen lassan haladt tekintve, hogy az emberek munkába siettek. Remélem Danny nem fog felhívni, mert nagyon dühös lesz, ha megtudja hova tartok. A gondolataim elkalandoztak, majd mire észbe kaptam már nővérem hatalmas hófehér háza előtt voltunk. Kifizettem a taxist, majd az ajtóhoz sétáltam. Megfogtam az aranyozott kopogtatót, és hangosan bekopogtam az ajtón.
- Te még élsz? - kérdezte a nővérem, mikor ajtót nyitott.
Kócos haja, elmosódott sminkje arra utalt, hogy megint végigbulizta az éjszakát.
- Amint látod - léptem be a házba
- Mit akarsz? Elsírni a bánatod, hogy elhagyott a pasid? – flegmázott miközben a hajába túrt.
- Tökéletesen megvagyunk Daniellel. Eszébe se jutott elhagyni. Sőt, jobban szeretjük egymást mint valaha! - néztem a szemébe. Próbáltam higgadt maradni, de nem igazán ment.
- Danny-baba, itt az ágyasod - kiáltott be a szobába vigyorogva.
- Nem dőlök be neked. Minden egyes szavad hazugság, evvel tisztában vagyok. Nem fogsz tudni szétválasztani minket. Azért jöttem, hogy elmond miért utálsz ennyire. Soha egyetlen percre se voltál velem kedves, és nem értem, hogy miért? Mond el! - estem neki dühösen.
- Azért utál, mert veled vagyok, helyette - jött le a sötétbarna falépcsőn Daniel kis gatyában.
A világ forogni kezdett körülöttem, a fülem csengeni kezdett, és alig kaptam levegőt. Nagy nehezen összeszedtem magam, és megszólaltam.
- Te meg mit keresel itt? - néztem szerelmemre és könnyek szöktek a szemembe.
- Szerinted? - lépett Becca mögé és csókolgatni kezdte a nyakát. - Dobd már ki ezt a hisztis libát és szexeljünk végre, anyuci - fogta meg a szőke csaj hasát.
- Mit tettél vele? - kiabáltam Rebeccára, miközben zokogni kezdtem - Bedrogoztad, igaz? Azért viselkedik így! – kiabáltam, és próbáltam valami magyarázatot találni erre. Miért viselkedik így velem, az a férfi aki elvileg szeret?
- Libuskám, elhúznál végre? Áll a farkam! – gúnyolódott a férfi.
- Mit tettél vele? - kiabáltam ismét és meglöktem a nővéremet.
Pont Daniel karjaiba esett, aki ölbe is kapta. Rebecca állsírásba kezdett, és Danny vállára hajtotta a fejét.
- Takarodj vissza, oda ahonnan jöttél, különben kirugdoslak az ajtón - sziszegte a férfi, a szemembe nézve.
- Ez nem lehetsz te! - mondtam erőtlenül, majd elhagytam a házat. Úgy éreztem minta súlyokat cipelnék, pedig csak a szívem volt nehéz. Lehajtott fejjel mentem, miközben a könnyeim egyfolytában potyogtak. Nem érdekelt, hogy a város másik felén lakom, nem volt erőm taxit hívni, jót tett a séta. Több embernek is nekimentem, akik káromkodva küldtek el melegebb éghajlatra de nem érdekelt. Úgy mentem át a zebrán, hogy szét se néztem. Ekkor dudálni kezdett egy autó, egy erős kéz pedig elrántott. Ekkor tértem magamhoz. Annyira nem figyeltem, hogy átmentem a piroson, és kis híján elütöttek.
- Emily - suttogta Sebastian. - Miért nem figyeltél?
- Én..én csak – mondtam halkan és zavartan majd hozzábújtam és úgy sírtam tovább.
- Ne sírj babám. Miért sírsz? – ölelt szorosan magához, és simogatni kezdet a hátam. Úgy hiányzott már ez az érzés. Sebastian a legjobb férfibarátom. Soha nem használt ki, egyetlen pillanatra sem.
- Csak a szokásos - szipogtam, és elváltam fekete öltönyétől amin meglátszottak a könnyeim - De te miért nem szóltál, hogy újra New Yorkban vagy? - ütöttem a vállára. Megígérte, hogy ha visszatér Párizsból felkeres, de mégsem tette.
- Most indultam hozzád, csak a pasid szólt, hogy nézzek már el erre, hogy nem akarsz-e hülyeséget csinálni.
- Mintha érdekelné - vontam meg a vállam - Olyan hülye voltam, hogy nem tartottam veled Franciaországba, hogy elhittem, hogy boldog lehetek Daniellel! – haraptam az ajkamba, és összébb húztam magamon a vékony kabátot.
- Nem értelek. Egy tárgyalásról hívott fel – értetlenkedett Seb.
- Igen persze, egy tárgyalásról - mondtam ironikusan - Rebecca pedig az ügyfél akivel éppen tárgyal - rajzoltam idézőjelet a levegőbe - Amúgy pedig téged hívna fel utoljára, hisz féltékeny rád. Itt is látszik, hogy már nem érdekli, hogy találkozom-e veled, vagy nem.
- Nem értelek Emily – húzta fel a szemöldökét és arrébb vezetett, mert útban voltunk a sétálóknak.
- Mit nem értesz? - csattantam fel - Daniel éppen a nővéremnél van és jót röhögnek rajtam! A saját szememmel láttam Sebastain!
- De nem. Daniel dolgozik. Gyere, elviszlek oda hozzá – próbált meggyőzni és megfogta a kezem.
- Nem megyek! - hátráltam - Biztos te is benne vagy ebben az egészben. Téged is behálózott a nővérem, és mind jót röhögtök rajtam! – esett le a dolog.
- Nem Emily, semmi ilyenről nincs szó. Gyere, megyünk.
- Nem - hátráltam tovább, majd egy jelzőlámpának ütköztem - Miért csináljátok ezt velem? Miért utáltok? Mit ártottam nektek? - temettem arcom a kezembe és úgy zokogtam. Úgy éreztem, hogy az egész világ ellenem fordult, és teljesen egyedül maradtam.
- Nem értem, mi bajod van! Nem utálunk – szólalt meg gyengéd hangon, és közrefogta az arcom.
- Akkor miért akarsz Danielhez vinni? - kérdeztem és a szemébe néztem. Láttam, hogy tényleg nem ért semmit, ez kezdett elbizonytalanítani.
- Mert meg akarom mutatni, hogy ott van és nem abban a házban!
- Ha menni akarsz, menj - vettem elő a táskámból egy zsebkendőt és megtöröltem a szemem - Én most hazamegyek és összecsomagolok - fordítottam neki hátat és elindultam a hömpölygő emberek felé.
- Gyere - kapott fel hirtelen és berakott a kocsijába.
- Engedj el! - suttogtam - Nem akarok odamenni. Úgy is összehazudna mindent! - próbáltam kinyitni a kocsi ajtaját, de nem ment.
- Akkor elviszlek egy orvoshoz, mert megőrültél!
- Nem én vagyok az őrült. De tudod mit? Ha ettől boldog vagy, vigyél oda, ahova akarsz - vontam meg a vállam
- Viszlek. Daniel szeret, nem tudom, mi bajod van.
Nem fogom neki még egyszer elmondani. Bekapcsoltam a biztonsági övet, majd elfordultam tőle és kibámultam az ablakon. Mikor megérkeztünk Daniel cégéhez, Sebastian leparkolt majd a a lifthez vezetett. Beszálltunk és megnyomta a legfelső emelet gombját. Melleim előtt összefontam a kezem és a szerkezet tükrébe néztem. Pont úgy néztem ki, mint ahogyan éreztem magam, pocsékul. A lesírt szemfesték maszatot hagyott az arcomon, szemeim pedig vörösek voltak. A lift megállt és kiszálltunk. Seb megragadta a karom és egyenesen Daniel irodájába ért.
- Emily, kincsem - sietett oda hozzám Daniel.
- Oké, hagyjuk ezt a színjátékot! Tudom most az jön, hogy mennyire szeretsz, meg nem tudsz nélkülem élni és sosem csalnál meg, de ezt a mesét már nem veszem be! – mondtam keményen és hátrébb álltam.
- Szívem, életem, mi ütött beléd? - guggolt le elém.
- Mintha nem tudnád. Komolyan ekkora hülyének nézek ki? Előbb még meztelen kidobsz Rebeccától, most meg megjátszod nekem a szerelmes pasast - forgattam meg a szemem, és a vajszínű puha szőnyeget kezdtem tanulmányozni.
- Mi van? Itt tárgyaltam vagy negyven emberrel reggel óta! – döbbent le. Megkel hagyni, jó a színjátékban..
- Ühüm. Akkor elárulnád, hogy miként voltál egyszerre két helyen? - húztam fel a szemöldököm és csípőre tettem a kezem.
- Te beszívtál? – kérdezte egy kicsit dühösen, de mégis aggódva.
- Na tessék és még én vagyok beszívva! A látottak alapján te voltál az aki drogozott! - emeltem fel a hangom - Miféle játékot űztök velem?
- Hívd fel a nővéred és kérj engem - nézett rám jelentőségteljesen.
- Miért? Látom, hogy itt állsz előttem - forgattam meg a szemem. Komolyan ennyire hülyének nézek ki? Kezdtem azt hinni, hogy álmodok vagy éppen a kész átverésben szerepelek.
- Hívd fel! Mondd, hogy otthon vagy, én nem vagyok ott és kérj engem!
Sóhajtottam egyet, majd elővettem a mobilom.
- Fogalmam sincs, miért néz bolondnak mindenki, de ha ennyire akarod - mondtam és felhívtam Beccát.
- Helló húgi - mondta zilálva. Nincs otthon a pasikád mi? - nyögte. - Akarsz vele beszélni, vagy megelégszel a nyögéseivel? - kuncogta.
- Igen, add kérlek - válaszoltam miközben Dannyt néztem. Ez fura, nem értek semmit. A fejem pedig lüktet.
- Szia, mond! - zilálta.
Ez lehetetlen. Nem lehet ott és itt is egyszerre. Hirtelen szóhoz se jutottam. Megráztam a fejem,majd összeszedtem magam.
- Mikor jössz haza? - kérdeztem nagy nehezen.
Daniel elhűlt és leült az asztalhoz.
- Mi ez az egész? - kérdezte Sebastian.
Danny válaszként csak megrázta a fejét.
- Előbb vagy utóbb úgy is haza megyek, hogy ne hisztizz és megetessem a két korcsot, meg meghúzzalak párszor, de nincs hozzá kedvem, amilyen egy hisztis kiélt ringyó lettél, mióta meghalt a gyerekünk. Szerinted szívesen vagyok veled? Hát biztos, hogy nem! - jött a válasz.
- Ühüm - haraptam az ajkamba és letettem a telefont - Én ezt nem...nem értem. Mi folyik itt Danny? – kérdeztem dadogva.
- Peter - suttogta. - Az ikertesóm.
- Ikertesód? - kérdeztem döbbenten és a bőrszékre rogytam - Soha nem beszéltél róla - suttogtam.
- Soha nem tudtam, hogy él-e még...
- Él-e még? - kérdeztem kíváncsian miközben megfogtam a kezét.
- Peter karaktere szöges ellentéte az én személyiségemnek... Kicsapongó és lázadó. 16 évesen gondolt egyet és lelépett pár haverjával. A rendőrséggel is kerestetni kezdtük őt, de nem találtuk... Egyik haverját megtaláltuk holtan, másik kettő visszajött egy idő után... De ő és az a másik haverja sosem került elő...
- Sajnálom - térdeltem le elé és megsimítottam az arcát - De legalább tudod, hogy él! Én pedig szörnyen sajnáltam, hogy így viselkedtem – szorult össze a szívem. Megint megbántottam, amiatt, hogy kételkedtem a hűségében és a szerelmében.
- Sebastian, vidd haza Emily-t! – nézett szerelmem a pasasra.
- Mi? Nem! - öleltem meg
- És maradj vele, amíg haza nem megyek! - tolt el magától.
- Danny - néztem rá könnyes szemmel - Veled akarok maradni – néztem rá nagy szemekkel. Szükségem van rá, nem akarok hazamenni nélküle.
- Sebastian vidd haza, és ne nyiss ajtót nekem jó? Majd én bemegyek kulccsal
- Rendben van - segített fel a földről Sebastian.
– Nem, nincs rendben! - kaptam el a kezem - Veled megyek! - erősködtem.
- Nem megyek sehova, hanem dolgozni fogok.
- Dühös vagy rám, igaz? Én is az vagyok magamra - suttogtam.
- Nem vagyok dühös, csak pontot teszek az ügy végére. Igen, nem esett jól, hogy nem bízol a szerelmemben és unom a folytonos hisztid, de ez most nem érdekel. Menj haza és vigyázz a kutyákra. Sietek haza.
- Sajnálom - suttogtam és kirohantam az irodából. Bash utánam sietett, és magához ölelt.
- Minden rendben Em! – suttogta a fülembe. Majd lementünk a parkolóba és hazavitt. A házba érve, átöltöztem majd a konyhába mentem, ahol Sebastian várt rám.
- Amúgy mióta vagytok ti ilyen jóban? – kérdeztem miközben teát öntöttem neki.
- Mióta becsajoztam, és nem jelentek fenyegetést számára – vigyorgott.
- Becsajoztál? - mosolyodtam el - És Danny erről hamarabb tudott mint én? – kérdeztem kicsit sértve.
- Ja, mert mint kiderült, az egyik ügyfele. Én elkísértem az egyik tárgyalásra, ahol is faltuk egymást... És megjelent Danny...
- Értem. Azért jó, hogy végre elviselitek egymást – fogtam meg a bögrét és a számhoz emeltem.
- Igen, szerintem is - nevetett.
- Örülök, hogy boldog vagy. Megérdemled - fogtam meg a kezét.
Mindig is bántott, hogy Bash reménytelenül odavan értem, és én csak barátságot tudok neki nyújtani. Talán ha nem ismerném Dannyt, akkor máshogy alakultak volna a dolgok köztünk, de ezt nem mondom meg neki.
- Lehet veled boldogabb lennék...
- Nem hiszem - húztam el a kezem - Hisztis vagyok - suttogtam.
- Igen, mert meghalt a gyereked, annyira érthető – simogatta meg gyengéden az arcom.
- Már túl vagyok rajta - hazudtam - Születik majd másik, akit Rebecca már nem bánthat.
- Ajánlom is neki. Rossz kurva.
- Én? - néztem rá nagy szemekkel. Oké megkell hagyni a mai nap után nem vagyok a toppon.
- Nem te. Rebecca!
- Ja, igen. Bocsi csak nem vagyok nyugodt. Addig nem is leszek az amíg Danny nem ér haza..
- Ne aggódj, nem fog vele semmi történni. Amúgy milyen kutyákról beszélt?
- Bobo, bubu gyertek! - kiabáltam majd befutottak a kis drágák - Róluk - simogattam meg őket. Danny vette nekem. Miután hazajöttem a kórházból nem igazán voltam jól, és ők segítenek nekem.
- Bobo és Bubu - nevetett. - Érdekes nevek.
- Daniel választotta őket, és nekem nagyon tetszenek – mosolyogtam, a két kis dilibogyó pedig elkezdte szaglászni a számukra idegen pasast.
- Volt más választás is? – kacagott
- Nem, de tökre rájuk illik – mosolyogtam meg.
Sokat beszélgettünk és játszottunk a kutyákkal, majd hamarosan megérkezett Daniel.
- Megjöttem! – kiáltotta
Odasiettem elébe, majd mielőtt megcsókolt volna elhajoltam tőle.
- Először mond meg, mikor feküdtünk le legelőször?
- Hm? - nézett rám értetlenül.
Muszáj tudnom,hogy ki is áll előttem. Danny vagy az ikertesója.
- Mikor feküdtünk le egymással először? Mondj egy dátumot!
- Kincsem, Peter-nek nincs kulcsa!
Beszívtam az ajkam és sóhajtotta egy nagyot.
- Kérlek, csak mond meg! – mondtam nyugodtan.
- Május kilenc....
Nagy kő esett le a szívemről. Erről biztos nem tud senki más, csak Ő meg én..Elmosolyodtam, majd megcsókoltam.
- Helyes válasz Mr. Silverman - suttogtam az ajkára.
- Olyan kis édes vagy - csókolt meg újra. - Bobo, Bubu, sziasztok - guggolt le a felénk futó kutyákhoz. A két kis drága nagyon örült a gazdinak, játszani kezdtek Seb pedig elköszönt és távozott. Miután Bobo és Bubu kaptak enni és lefeküdtek aludni, végre volt időnk egymásra.
- Hol voltál eddig? - ültem szerelmem ölébe.
- Dolgoztam és tárgyaltam az öcsémmel.
- Na és, hogy ment? - hajtottam a vállára a fejem.
- Jól, azt hiszem. Félnek a rendőröktől, tehát békén hagynak minket.
- Remélem - sóhajtottam - Tudod nem értem Rebeccát, ha ott van neki az ikertesód, akkor miért akar minket szétválasztani?
- Mert állítása szerint én vagyok a szerelme..
- Aha, persze. Vagy inkább a millióidba szerelmes - forgattam meg a szemem.
- Nem tudom, de nem is érdekel igazán.
- Ha itt vagy velem, akkor engem se érdekel – leheltem egy apró csókot a nyakára.
- És veled is fogok maradni. Nem fognak közénk állni, soha.
- Remélem - suttogtam.
- Kicsim - térdelt le elém. - Ígérem, hogy örökre veled maradok. De ehhez az kell, hogy hűséget fogadj nekem. Hozzám jössz feleségül? - nyitott ki egy picike dobozt.
