15.fejezet • Kórházi pillanatok

Mikor meghallottam Rebecca hangját, azonnal elváltam Danny ajkaitól, és az ajtó felé néztem. Nővérem dühösen bámult minket.

- Szia - eresztettem meg felé egy félmosolyt.

- Mi folyik itt? - toporzékolt dühösen.

- Én azt hiszem csók volt... Szerinted? - nézett le rám Daniel.

- Igen, én is azt hiszem - bújtam hozzá.

- Egyéb kérdés Rebecca?

- De...hát... Ezt nem értem. Mit eszel ezen a rémségen? - kérdezte és rám mutatott. Ekkor jöttem rá, hogy meg sem változott...

- Ugyan ám gyönyörű, és a szíve is nagyobb, mint a tied. Sőt, ő nem itat le és fektet be az ágyba meztelenül, hogy azt higgye a tesója, hogy végig szeretkeztünk a napot... Na és a legfontosabb, hogy nem színlel terhességet, hogy megtartson...

- Én se színlelek. Tényleg a gyermekedet hordom a szívem alatt. ha nem hiszel nekem, akkor kérdezd meg az orvost. Tévedtek, ha azt hiszitek, hogy ezt ennyibe hagyom - mondta majd elviharzott. - Nos, ezen is túl vagyunk...

- Túl. Hisztis Liba..

- Most már együtt lehetünk - sóhajtottam boldogan - Bárkinek elmondhatjuk.

- Kezdhetnénk Sebastian-nal...

- Tudja, hogy együtt vagyunk, de ha ez megnyugtat, akkor oké kezdjük vele. Utána pedig jöhetne, nagyika, végül pedig a szüleim.

- Oké, ahogy szeretnéd

- Mikor mehetek haza? - mentem arrébb, hogy Daniel betudjon bújni mellém az ágyba.

- Pár nap...

- Muszáj? - sóhajtottam.

- Igen. Muszáj. Hülye voltál, viseld a következményét.

- Oké, és gondolom egy lélekbúvár doki is kezelésbe vesz...

- Ha nem akarod, akkor nem.

- De igen. Jól ismerem már, mi fog most következni. Nem ez az első ilyen alkalom - emeltem fel a kezeim.

- De miért??

- Rebecca miatt. Régebben nehezen viseltem az utálatát, és azt hittem ez a megoldás.

- Értem...

- Ne haragudj rám - néztem rá - szeretlek és soha többé nem csinálok ilyet, ígérem.

- Akkor jó - csókolt meg újra.

- Én is szeretlek, nagyon - bújt be mellém.

- Ha szeretnél, hazamehetsz átöltözni.. De utána siess vissza.

- Oké, sietek. Addig pedig aludj, jó?

- Oké - mosolyogtam rá - Szeretlek Daniel.

- Én is szeretlek.

Miután Danny elment, aludni próbáltam de nem igazán jött össze, csak arra tudtam gondolni amit Rebecca mondott. Vajon mit fog tenni? Sokáig nem maradtam egyedül, mert visszajött hozzám Ash.

- Kicsim, szia - puszilt meg.

- Szia - mosolyogtam rá - Hogy vagy? milyen babát várni? - kíváncsiskodtam.

- Nagyon jó. Fárasztó, de jó - vigyorgott. - De te hogy vagy? Láttam Beccát, mi történt?

- Jól köszi. Becca meglátott minket, csókolózni. Tudja, hogy együtt vagyunk Dannyvel.

- Nem fogadta jól, mi?

- Nem igazán. Megfogadta, hogy bosszút áll.

- Azt merje meg a ribanc..

- Jól van, nyugi Ash. Nem kéne idegeskedned. Mi ezt megoldjuk Dannyvel, te most a babáddal törődj.

- Oké, vele törődök.

- A párod, hogy fogadta a hírt?

- Boldogan – vigyorgott rám.

- Remélem, nekünk is lesz majd egy kisbabánk - sóhajtottam boldogan - Tényleg lány vagy fiút szeretnél jobban?

- Lány.

- Ugye lehetek én a keresztanya? - néztem barátnőmre nagy szemekkel.

- Hát persze - vigyorgott.

- Köszönöm - mosolyogtam, majd elkomorodtam - Szörnyű, hogy majdnem meghaltam... Ráadásul a saját hibámból...

- Újra...

- Igen, újra... De azt hittem, elveszítettem Dannyt, nem voltam magamnál... Már bánom az egészet.

- Jól van, semmi baj. Jól vagy ez a lényeg.

- Igen, hála Dannynek. Annyira szeretem őt Ashley. Vele képzelem el az életemet. A felesége akarok lenni, gyerekeket szülni majd együtt megöregedni.

- Ki iktatjuk a ribancot a képből és ez lesz, ígérem.

- Remélem - haraptam az ajkamba.

- Tudod, hogy szexi vagy, ha az ajkadat harapdálod? - lépett be Danny egy bon-bon-nal a kezében.

- Tényleg? - húztam fel a szemöldököm és tovább harapdáltam az ajkam.

- Igen..

- Hallottad miről volt szó? - mosolyogtam szerelmemre.

- Nem, de ha elmondod. És ne harapdáld az ajkad, mert az ágyban kötök ki.

- Hááát arról, hogy szeretném, ha te lennél a férjem és neked szülnék gyerekeket... - néztem rá nagy szemekkel , majd ismét belemélyesztettem fogaimat az ajkamba.

- Ne csináld már, kérlek...

- Oké, befejezem - nevettem - Na és mi a véleményed?

- Benne vagyok - mosolygott.

- Ennek örülök - csúsztam arrébb - Gyere vár az ágyikó.

- Lehet jobb lenne, ha nem melletted aludnék.

- Nem lenne jobb - ráztam meg a fejem.

- De pihenned kell...

- Ó, Danny - szólalt meg Ashley. - Nem lehetsz ennyire kanos.

- Tudod te, hogy milyen Emily meztelenül és tüzesen? - nézett rá Daniel.

- Nem, de valahogy nem is érdekel. Igazából én megyek is. Te pedig vigyázz magadra - puszilt meg. - Te is magatokra. Szia Ash.

- Szia - köszönt Danny, majd leült a kanapára.

- Nem akarsz, bebújni mellém?

- Nem, mert akkor nem fogsz aludni.

- De igen. Jó leszek, megígérem - néztem rá nagy kerek szemekkel.

- Nem leszel...

- De igen. Gyere ide, csak hozzád bújok és alszok.

- Ha csak alszol, akkor jó - vigyorgott és bebújt hozzám.

- Végre - vigyorogtam mint egy jóllakott napközis, majd mikor befeküdt a mellkasára tettem a fejem.

- Olyan jó ez - simogatott. - Azt hittem már soha nem foglak érezni...

- Hülye voltam, tudom.

- Hát, nem kicsit...

- Sajnálom...

- Sajnálhatod is. De mindegy. Itt vagyunk ez a lényeg.

- Igen, ez a lényeg és az, hogy soha többé nem csinálok ilyet. Együtt vagyunk, szeretjük egymást és csak ez számít.

- Igen. Csak ez - csókolgatta a nyakam.

- Mit csinálsz? - kérdeztem nevetve.

- Mondtam, hogy nem jó ötlet itt lennem...

- De én viselkedem. Eszedbe ne jusson elmenni.

- Oh, oké - sóhajtotta és kifeküdt.

- Mi volt ez a sóhaj? - könyököltem fel.

- Semmi csak már megörültem, hogy elmegyek - kacagta.

- Ezt most nem értem.

- Semmi. Aludj csak, mert aludnod kell.

- De mondd már! Kérlek - feküdtem rá.

- Aludj.

- Pedig zárható a szobám ajtaja, de oké alszom.

- Jó éjt - puszilt meg.

- Jó éjt - feküdtem vissza a helyemre, és visszaraktam a fejem a mellkasára - Jut eszembe, még meg se köszöntem....

- Nagyon szívesen - suttogta érzékien

- Azt sem tudod mit köszönök - válaszoltam én is halkan.

- Azt is, többek között...

- És hogy vagyok neked? - puszilt a hajamba.

- Igen, ezt is. Na és még? Mert van még valami. 

- Hogy boldoggá teszlek?

- Ezt is,de még mindig van valami....

- Hogy itt vagyok?

- Igen azt is.....

- Na mond, mit.

- Hogy megváltoztattál. Neked köszönhetem,hogy már nem az a szótlan félénk kislány vagyok. Emlékszel az első találkozásunkra vagy,amikor a hamburgerem rajtad landolt?

- Vicces volt - nevetett.

- Igen, és tiszta gáz.

- Aranyos inkább.

- Nagyon aranyos lehetett, hogy szinte meg se bírtam szólalni..

- Már akkor lekaptalak volna.

- Tényleg? - néztem fel rá. 

- Aha. Mondom, ha nem mondasz semmit. Legalább csókolj...

- Vicces vagy - csókoltam meg forrón. 

- De tényleg így volt....

- Hogy juthatott ez az eszedbe? Szinte rád se mertem nézni. 

- Hát ezért. Mert vágytam rád.

- Annyira édes vagy, elmondhatatlanul szeretlek. 

- Én is téged elmondhatatlanul - csókolt meg forrón.

Vadul csókoltam vissza, és ráfeküdtem.

- Jó éjt - gurított le magáról. 

- Akarlak - suttogtam a fülébe. 

- Azt mondtad, nem mehetek el ma...

- Úgy értettem, hogy az ágyból nem mehetsz el. 

- Jaaaaa...

- Jaaaa - ismételtem meg nevetve.

- Gonosz vagy...

- Miért? - biggyesztettem le az ajkam.
- Mert nem egyértelműen beszélsz.
- Arról nem tehetek, hogy félreértetted a szavaimat - haraptam direkt az ajkamba.

- Úgy kívánlak - bújt be a takaró alá és már kényeztetett is.
Ilyet se csináltam még, hogy kórházban rosszalkodjak. De azt hiszem Dannyvel az ilyenek sokszor előfordulnak majd. Sokkal később izmos védelmező karjaiban aludtam el.