01. fejezet• A találkozás.

Megjegyzés: Nos meg is írtam az első fejezetet. Remélem elnyeri tetszéseteket. Kérlek titeket ha elolvastátok, komival vagy alul a kis szavazóval véleményezzétek a munkámat. Mint már az első bejegyzésembe említettem, esetleges helyesírási hibák előfordulhatnak a betegségem miatt. Jó szórakozást hozz:) 

Két év után újra a jó öreg New Yorkban vagyok. Visszatértem a szülővárosomba, és a tökéletes családomhoz. Mindig is kívülállóként éreztem magam, alacsony termetem, sötét hajam és zöld szemem miatt. A családunkban mindenkinek szőke haja és kék szeme van, és mind magasak. Amióta az eszemet tudom nővérem Rebecca árnyékában éltem. Jó volt két évig távol lenni tőlük és a saját életemet élni irányítás nélkül. Szerencsére itt is tudok valamennyire függetleníteni, mert nem költözöm haza a családi fészekbe, hanem egy albérletben fogok lakni. Ezt az ötletemet egyedül csak nagyi támogatja. Ő volt az aki mindig is mellettem állt, és elfogadott olyannak amilyen vagyok. Rajta kívül csak legjobb barátnőmre Ashleyre számíthatok. Már több mint tizenöt éve tart a barátságunk. Nehezen engedek magamhoz közel bárkit is, de Ő azonnal belopta magát a szívembe és azóta is elválaszthatatlanok vagyunk. Nem is tudom mi lenne velem nélküle. Ami a szerelmi életemet illeti, nincs kapcsolatom és nem is volt. Túl gyáva vagyok ahhoz, hogy bárkivel is randizzak.  Ha eljön az ideje úgy is találkozom majd az igazival. Épp ezen gondolkoztam mikor, egy nagy dobozzal igyekeztem az albérlet felé. Alig láttam ki, de igyekeztem nem nekimenni senkinek és semminek. Hirtelen azonban az oldalamnak csapódott valami, és elestem. A doboz kiesett a kezemből, a poharak meg hangos csörömpöléssel törtek darabokra. Sajgott a jobb oldalam. Miközben a földön ültem körbenéztem, hogy mégis mi miatt esetem el. Ekkor láttam meg az ezüst színű autót. Ó szóval elütöttek... Remek. Éppen felállni készültem mikor megszólítottak.
- Ne-ne állj fel! Már hívom a mentőket.
Mi? Nem csak mentőket ne. Utálom a kórházakat.. A hang irányába néztem és megláttam egy nagyon jóképű öltönyös pasit. azonnal izzadni kezdett a tenyerem, és nehezen jött bármiféle szó a számra. Mindig ez van ha idegenekkel kell társalognom.
- Nem kell! - álltam fel azonnal - Jól vagyok, az én hibám és semmi se történt - beszéltem össze vissza. 

- Elütöttelek, szeretném ha megnézne egy orvos. Ha mentőket nem hívhatok akkor legalább a kórházba hagy vigyelek be, kérlek - lépett elém az idegen majd kezet nyújtott - Daniel Silverman - mutatkozott be.
- Emily Morgan - ráztam vele kezet, majd hozzátettem - Igazán nem kell, tényleg jól vagyok.
- Ragaszkodom hozzá! - nézett milyen a szemembe egy mosoly kíséretével.
- Tényleg nincs semmi bajom - válaszoltam miközben elkaptam a tekintetem. Lehajoltam a dobozhoz és beledobáltam a törött pohár darabokat.
Daniel a kocsijának dőlt, és végignézett rajtam amitől zavarba jöttem.
- Rendben van, akkor maradnak a mentők - mondta és újra elővette a telefonját.
Na ne már, nem hiszem el, hogy ez a pasi ennyire köti az ebet a karóhoz.
- Nem kell - mondtam halkan.
- Oké - sóhajtotta - Látom makacs egy nőszemély vagy kedves Emily. Tessék - nyújtott felém egy kis kártyát - A névjegyem, arra az esetre ha mégis valami bajod esett. szeretném ha akkor értesítenél, és fizethetném a kórházi ellátás.
Elvettem tőle a kártyát, majd némán bólintottam.
- Szia Emily - köszönt majd beült a kocsijába és elhajtott.
Húú na végre. Már nagyon rosszul éreztem magam. Két tenyeremet a pólómba töröltem majd folytattam a pakolást. Az egész napom ráment a költözésre. Este fáradtan és fájósan feküdtem be az ágyba. A jobb combomon a kis baleset miatt egy hatalmas zöld folt volt, de ezen kívül jól voltam. Lehunytam a szemem, azt hittem, hogy pillanatokon belül aludni fogok, de az álom csak nem akart elérni. Egyfolytában Daniel járt az eszembe. Olyan kedves volt velem, ha egy kicsivel bátrabb lennék akkor most felhívnám. Talán találkoznánk és randiznánk.. Oké ezt be kell fejeznem, hisz erre soha nem fog sor kerülni. Nagy nehezen de elaludtam. Reggel barátnőm ébresztett.
- Szia Ash - köszöntem mosolyogva - De jó újra látni téged - öleltem meg. Amíg távol voltam tartottuk a kapcsolatot, de találkozni nem találkoztunk.

- Téged is, te világjáró.
- Na azért a világjáró kifejezés túlzás. Csak három országban jártam! - nevettem miközben bicegve a konyhába sétáltam.
- Hát veled meg mi történt? - érdeklődött Ashley.
- Ja semmi, csak tegnap volt egy kis balesetem de jól vagyok.
Barátnőm kíváncsian nézett rám, így elmondtam, hogy pontosan mi is történt. A reggel csacsogással és pletykázással ment el.
- Elmegyünk vásárolni? Kéne vennem néhány holmit, mert holnap kezdek az irodában.
- Persze, mehetünk - bólintottam - Nekem is szükségem van néhány vászonra, ecsetre és festékre. Van pár megmaradt rendelésem még Angliából amit el kell készítenem.
Miután átöltöztem már úton is voltunk. Egy nagy bevásárlókörút után, beültünk egy gyorsétterembe kajálni. Már a tálcával a kezembe indultam el az asztal felé, ahol Ashley ült mikor megcsúsztam valami és ez ebédünk egy férfin landolt.
- Ó te jó ég! Ne ne haragudjon - mondtam idegesen majd az áldozatra néztem. Nem hittem a szememnek ugyanis Daniel volt az......